Pápalátogatás

XVI. Benedek valószínűleg március 23. és 28. között keresi fel Kubát, majd Mexikót. Azt sem tudjuk még, hogy e két országon belül hol lesznek a pápai út állomásai, de a lelkesedésre mindig kész latin-amerikaiak örömmel tervezik az előkészületeket.

Az úgynevezett szocialista berendezkedésű diktatórikus országba, Kubába másodszor látogat pápa. II. János Pál volt az első, 1998 januárjában. A beteg Fidel Castro testvére, Raúl Castro itt az államfő, aki nehezen tartja fenn a rendszert, így már csak ezért is jól felfogott érdeke, hogy – nyilatkozata szerint – „rokonszenvvel és tisztelettel” várja a pápát. Fogadta is már Alberto Gasbarrit, a pápai utazások felelősét, illetve az apostoli nunciust és az ország püspökeit, hogy megtartsák első előkészítő megbeszélésüket.

Természetesen a kubai ellenzék várta a legfeszültebben, tesz-e engedményt a diktatórikus rendszer. Erre a hondurasi bíboros, Oscar Rodríguez Maradiaga kifejezetten fel is szólította a vezetőket. A várakozás nem volt hiábavaló. Még karácsony előtt érkezett a hír, hogy közel háromezer politikai foglyot szabadon engednek, közöttük nyolcvanhat külföldi elítéltet is, akik huszonöt ország polgárai közül valók. Ezt az intézkedést „humanitárius okokkal” indokolták, de Raúl Castro a tavaszi pápalátogatást is az okok közé sorolta.

A kubai katolikus egyház közbenjárására tavaly már több mint száz politikai foglyot kiengedtek a börtönökből. Ezenkívül december 22-én az ország lakóinak kiutazását megkönnyítő bizonyos intézkedéseket is bejelentettek.

Mexikó nem diktatórikus ország, ugyanakkor itt súlyos problémákat okoz a kábítószer-kereskedelem. Az elmúlt öt évben a drogháborúnak ötvenezer áldozata volt. A kábítószer-kereskedői hálózatok fegyveres erőszaka és kizsákmányolása erkölcsi, anyagi és fizikai értelemben egyaránt veszélyezteti az ország népének életét.

Marcial Maciel Degollado (1920–2008), a Krisztus Légiója alapítójának botrányos élete és ennek következményei feltehetőleg ugyancsak nem fogják elkerülni a pápa figyelmét. A mexikói püspökök ugyanakkor már most intézkedéseket hoznak a pápalátogatással való üzleti visszaélések ellen, levonva a II. János Pál pápa többszöri látogatásával kapcsolatos tanulságokat. XVI. Benedek útjainak körültekintő szervezésére jellemző, hogy egészségi okok miatt aligha valószínű a kétezer méter magasan fekvő Mexikóváros, illetve Guadalupe kegyhely felkeresése. Inkább Leon város Guanajuato Bicentenario parkja jöhet számításba.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .