A szerbek, románok, oroszok, ukránok, bolgárok, görögök többsége ortodox keresztény, még akkor is, ha különböző joghatósághoz tartoznak. Vagyis a hitnek van közös szakrális alapja, gyakorlata, így az ortodoxok látogathatják egymás templomait. – A mi egyházközségünk a magyar ortodox egyházmegye része, ami pedig a moszkvai patriarchátus joghatósága alá tartozik – mondja Kádár Iván, az orosz ortodox egyházközség parókusa. – Itthoni központunk a görög alapítású Petőfi téri templom.
Egyházmegyénk tagja a Magyar Ökumenikus Tanácsnak. Legfontosabb törekvésünk, hogy a különböző egyházakhoz tartozó hívők kapcsolatot tartsanak egymással – és ne csak a klérus, a püspökök és a papok szintjén. A Lendvay utcai kápolnánkba zömében oroszok, ukránok járnak, akik közül a legtöbben vegyes házasságban élnek. Az egyik fél tehát magyar: római katolikus vagy protestáns. A családokban nagyon szépen megélik egymás szokásait, az ünnepeket, de ami még lényegesebb, a közös keresztény szemléletet, hiszen a különbségek a lelki élet szintjén jól áthidalhatók. Az ökumenizmus akkor valósulhat meg igazán, ha az egyének nemcsak beszélnek róla, és nem pusztán adminisztratív módon törekednek az egységre, hanem a mindennapi kereszténységben: a bűnbánatban, az imában… Nem „erőszakos unióról” van tehát szó, mert az kimutathatóan mindig zsákutcába vezet. Fontos a hit élővé tétele, a magas lelki szintre való felemelkedés, hogy ott tudjunk találkozni. A párbeszédnek megvan a jelentősége, de sok múlik annak minőségén, színvonalán.
Egy éve én kísértem Erdő Pétert Moszkvában, ahol az azóta elhunyt II. Alekszij pátriárkával találkozott. A bíboros több szent helyet is meglátogatott a városban és környékén. Járt a Szentháromság-kolostorban, mély hatást gyakorolt rá Butovo gyönyörű temploma, a keresztény vértanúk emlékműve. Az 1920-as, 1930-as években több tízezer embert mészároltak le ott. E szent helyen járva a felekezeti különbségek ugyancsak eltűnnek. Butovóban nem csupán ortodox áldozatok voltak, különböző nemzetiségű és hovatartozású emberek haltak meg – köztük magyarok is. Több ezer ehhez hasonló hely van még Oroszország területén. Az élet és halál határmezsgyéjén járva végképp háttérbe szorulnak az ellentétek. Mi már viszonylag nyugodt körülmények között élünk, nem vagyunk kitéve üldöztetésnek, az egyház szabad, ezért az egységre való törekvés, az egység elérése – nem csak a hierarchia szintjén – ma minden kereszténynek feladata. Sajnálatos, hogy a karácsonyt vagy sokszor a feltámadást nem tudjuk egy napon ünnepelni, de ez nem akadályozza meg, hogy tartós, komoly és tartalmas emberi kapcsolatokat építsünk ki egymással. A teljes egység hiányába persze nem nyugodhatunk bele.
Szárovi Szent Szerafim vagy Szent Szergij, a két legnagyobb orosz szent soha nem beszélt arról, ami elválaszt. Egyszerűen az életszentségükkel közvetítették a keresztény egységet. Ahogy a XX. század elején Kronstadti Szent János is, akit ortodoxok, katolikusok, protestánsok, de még muszlimok is felkerestek. Minél magasabb lelki szinten állunk és minél közelebb vagyunk Istenhez, annál inkább feloldódnak a nézetbeli különbségek.
