– Az Egri főegyházmegye immár negyven iskolát tart fenn. Mi motiválta az átvételüket?
– Amikor 2007-ben a főegyházmegyébe kerültem, négy lényeges szempontot fogalmaztam meg: iskola, ifjúságpasztoráció, hivatásgondozás és papnevelés, valamint cigánypasztoráció. A papi szenátus támogatta az elgondolást, hogy lehetőség szerint vegyünk át iskolákat.
Nagy könnyebbséget jelentett, amikor az Országgyűlés 2010-ben úgy döntött, hogy fölszabadítja az önkormányzatokat a kiegészítő normatíva fizetése alól. Addig ugyanis az önkormányzatok, ha átadtak egy oktatási intézményt az egyháznak, a kiegészítő normatívát még évekig nekik kellett fizetniük.
Az iskolák átvételében történelmi lehetőséget láttunk. 2010-ben hét iskolánk volt, azóta negyvenre emelkedett a számuk. Több helyen a plébániai képviselő-testület, máshol maga az iskola, illetve az önkormányzat kezdeményezte az átvételt, amelyet a szülők túlnyomó többsége is támogatott. Így tehát elmondhatjuk, hogy az egyházmegye szándéka találkozott a helyi kezdeményezésekkel.
Munkatársaimmal – akik között papi személyek és világi szakemberek egyaránt találhatók – az átvétel előtt mindenhol fórumot tartottunk. Ez jó alkalomnak bizonyult arra, hogy találkozzunk a diákokkal, a szülőkkel és a pedagógusokkal. Nemcsak a fórumokon tapasztalhatták meg, hanem azóta is, hogy az egyház komolyan veszi az iskolát. Felügyeleti szerveink nemcsak ellenőriznek, hanem jó szándékú támogatást is nyújtanak.
Az átvétel során felmerült, hogy az iskolák alkalmazottai nem kerülnek-e hátrányba azáltal, hogy elveszítik közalkalmazotti státuszukat. Mire közöltük: az egyházi fenntartóval kötött szerződések a közalkalmazottakéihoz hasonló jogokat biztosítanak.
Több alkalommal föltették nekünk a kérdést a tanárok: kötelező lesz-e templomba járni? Erre azt válaszoltuk: nem azért kötelező, mert katolikus az iskola, hanem mert a katolikus embernek ezt diktálja a meggyőződése. Senkit nem ellenőrzünk, jár-e szentmisére. A strigula rendszer elmúlt. Az egy másik korra volt jellemző, amikor megfigyelték, ki jár templomba.
– Az iskolák patináját jelentős részben a szellemiségük adja meg. Az átvétel nyilván az első lépésnek tekinthető, hogy valóban katolikus iskolák legyenek ezek az intézmények.
– Ha azt akarjuk, hogy jobban – katolikusként – működjön az iskola, ehhez a diákok és a pedagógusok belső, lelki változása szükséges. A helyi plébánosnak és a hitüket gyakorló tanároknak kulcsszerep jut ebben. Ahhoz azonban, hogy egy intézmény belső értékrendje megváltozzon, hosszú időre és türelemre van szükség. Nem ringathatjuk magunkat abban a tévhitben, hogy ha kicseréljük a táblát, feszületet teszünk a falra, elkezdődik heti két órában a hitoktatás, ettől azonnal katolikussá válik az intézmény.
Az iskolákkal új munkaterület nyílt a lelkipásztoroknak. Az egyházközségi élet olykor kevésbé eleven, de az iskolába belépve új kapcsolatok alakulhatnak. A bizonytalan diákoknak, szüleiknek és a tanároknak felkínálják az evangéliumot, meghívják őket a közösségbe, tiszteletben tartva mindenki szabadságát.
– Hogyan látja az egyház társadalmi szerepvállalását?
– Egyházmegyénk a közoktatásban lehet, hogy többet vállalt az átlagosnál. Más egyházmegyék szociális téren vagy a hátrányos helyzetűek nevelésében végeznek kiemelkedő munkát. A katolikus egyház elvárása a vasárnapi szentmisehallgatás, de ez nem lehet az egyetlen kritériuma annak, ki a jó katolikus. A szentmisék látogatása továbbra is fontos követelmény marad, de nem mondhatunk le azokról, akik családi, munkahelyi vagy egyéb okokból nem jutnak el minden vasárnap a templomba.
Jelentős azoknak a hívő embereknek a száma – mert a magyar társadalom legnagyobb része mégiscsak istenhívő embernek vallja magát –, akik vallásukat a maguk módján gyakorolják. Nevezhetjük őket akár kultúr katolikusoknak is. Ők neveltetésüknél, identitásuknál fogva katolikusnak tartják magukat, és mi is idetartozónak tekintjük őket. Fontosak számunkra, hiszen ők azok, akik a rendszeres vallásgyakorló hívekkel közösen – bár olykor szokásaikban kevésbé tudatosan – még mindig őrzik a társadalom szövetében a keresztény értékeket.
A média segítségével igyekszünk minél több embert elérni. Egyházmegyénkben működik a Szent István Rádió, a Szent István Televízió, továbbá honlapunkon (eger.egyhazmegye.hu) és az Egyházmegyei Hírek kiadványon keresztül is sokakhoz eljutunk. Ez a lapunk a több százezer példányban megjelenő megyei magazinok betétjeként is havonta megjelenik, így gyakorlatilag mindenki értesülhet egyházunk életének eseményeiről, s bizonyos lelki táplálék is eljut olyanokhoz, akik esetleg csak karácsonykor és húsvétkor térnek be a templomba.
– Szekularizált, atomizált társadalmunkban az egyház a legnagyobb közösségalkotó erő. De hogyan, milyen módszerekkel tudja ezt megvalósítani? Sokszor tapasztaljuk, hogy az egyház belső életében sem sikerül a közösségteremtés.
– A több mint egymilliárdos katolikus egyházhoz tagjai a legkülönbözőbb formában és szinteken kapcsolódnak. Azáltal válik valaki katolikussá, hogy megkeresztelik, de aki nem jár a közösségbe és nem vesz részt annak ünnepein, annak kötődése is elég laza és bizonytalan.
Az a jó hívő, aki a plébánián vesz részt az egyház életében. A közösség legfontosabb együttléte a vasárnapi ünnepi szentmise, ami az egyház életének csúcsa és forrása. Emellett működnek az egyházközségi képviselő-testületek, mások a helyi karitászcsoportba kapcsolódnak be, megint mások valamelyik – az egyházközséghez tartozó – kisközösség munkájában vesznek részt. Az igazán jól működő egyházközségek sok ilyen kisközösségből – ifjúsági csoportokból, családközösségekből stb. – állnak össze.
Különösen is szorgalmazzuk a családközösségek létrejöttét. Ezek egyrészt erősítik a plébániát, másrészt a családok közötti szorosabb kapcsolat a társadalom összetartó szövetét is erősíti. Egymást segítve, egymást támogatva szellemileg, lelkileg, akár anyagilag is, olyan háló jön létre, amely krízishelyzetekben kölcsönös segítséget jelent. De ahhoz, hogy egy közösség ilyen eredményeket tudjon felmutatni a hétköznapi életben is, mély lelki összetartozás szükséges.
– Nagyböjti időben beszélgetünk. Ilyenkor gyakrabban előkerül az irgalom és a kegyelem fogalma. Sokan idejétmúlt, avítt fogalmaknak tartják ezeket, amelyek nem vagy alig mondanak valamit az ember számára – miközben életünk, létezésünk lényegére utalnak.
– Kétségtelenül szükség van arra, hogy prédikációkban, katekézisekben megmagyarázzuk, világossá tegyük a régiesnek ható kifejezések igazi jelentését. Míg például a köznyelvben kegyelmet a bűnözők kaphatnak az államelnöktől, addig a mi nyelvhasználatunkban a kegyelem Isten ingyenes ajándéka, amellyel segít minden embert a hozzá vezető úton.
Prédikációs nyelvünk sokszor pietikus, kegyességi kifejezésekkel teli: vannak olyan nyelvi fordulataink, amelyek nem pontosak vagy félreérthetőek. Ferenc pápa példájára nekünk is törekednünk kell arra, hogy egyszerűen beszéljünk. Őt az utca embere is érti. Azok is, akik be sem lépnek a templomba, mert nemcsak szavakkal, hanem prófétai cselekedetekkel szólítja meg az embereket. Sokkal leleményesebbnek kell lennünk, hogy az evangélium örömhírét mai módon tudjuk megfogalmazni, egyébként még húsvét örömhírét is eltakarhatják azok a fogalmak, amelyek az utcán egészen mást jelentenek, mint a templomban.
– Húsvétkor ünnepről beszélünk, ünnepelnek az emberek. A hitünk szempontjából legfontosabb ünnepre formális elemek rakódtak. Föltámadás – az ember halál utáni anyagi valóságában való föltámadása. Sokan ezt sem értik.
– Nem is lehet önmagában megérteni, csak Krisztus feltámadásával együtt. Ezért olyan fontos a húsvéti ünneplés, hogy újra felidézzük Jézus Krisztus szenvedését, kereszthalálát és feltámadását, ami bár történelmi esemény, egyúttal a hit kategóriájába is tartozik. Az ő feltámadása nélkül értelmetlen lenne a miénkről beszélni. Csodálatos mondatokat találunk a Jelenések könyvében arról, hogy Isten az idők végén új eget és új földet teremt. Úgy is mondhatjuk, nemcsak az emberek támadnak fel, hanem megújul az egész világmindenség. Nemcsak mi kapunk új testet, hanem az egész teremtett világ. Ez az új világ más tulajdonságokkal fog rendelkezni, és más törvények érvényesülnek majd benne. Legfontosabb jellemzője az lesz, hogy benne a halál, a romlás, a pusztulás nem érvényesül többé. Nevezhetnénk a teremtés nyolcadik napjának.
Krisztus feltámadása elővételezi ezt az új teremtést, és ezzel a halálnak végleg befellegzett. Az egyház szentségei révén valamiképpen már most részesei lehetünk ennek. Amikor az áldozásban Krisztust vesszük magunkhoz, a hit révén Krisztus feltámadott testében és vérében részesedünk. Ez táplálja bennünk a megkezdett örök életet.
– Mit kellene előhívni magunkban ahhoz, hogy közelebb kerüljünk húsvéthoz?
– Az örömet. Az örök élet miatti örömet. A keresztény ember életéhez szervesen hozzátartozik az, hogy tudja, örök jövője van. Jövő, ahol Krisztus vár ránk. A mi örömünk nem a halál, hanem az élet öröme. Ez a húsvét.
