Az élet ajándéka

Egy fiatal édesanya, B. A. a magyar ferences vértanúk közbenjárását kérte szíve alatt hordott gyermeke és a saját életéért. A kisfiú, Ádám a várandósság huszonnyolcadik hetében jött világra. Hamarosan egy­éves lesz, és egészséges, ahogyan az édesanyja is, akivel történetükről beszélgettünk.

Ádám ma egészséges, de hosszú utat kellett bejárniuk, amíg eljutottak idáig.

– A történetünk azzal kezdődött, hogy 2016. július 3-án, Sarlós Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva elzarándokoltunk Mátraverebély-Szentkútra, ahol az áldást adó pap megkérdezte, milyen áldószöveget mondjon. Mi azt válaszoltuk, legyen, amit gondol, erre ő gyermekáldásért könyörgött.
Hamarosan kiderült, hogy kisbabát várok, ami már önmagában is hatalmas csoda, mert autoimmun betegségem miatt erre alig volt esély.
Telt az idő, a várandósság tizenegyedik hetében jártam, amikor erős vérzés jelentkezett nálam. Mire a kórházba értünk, már a ruhám és az autó is vérben úszott. A baba még élt, viszont a méhlepény felső része levált, és egy nagyméretű vérömlenyt is találtak a baba mellett. A magzatburok megrepedt, a magzatvíz folyni kezdett. Felajánlották, hogy az életem védelme érdekében szakítsuk meg a terhességet, és a későbbi bonyodalmak idején ezt tanácsolták a családtagjaink is. Ők a másik gyermekem érdekére hivatkoztak, arra, hogy neki édesanyára van szüksége, és az én életem a legfontosabb, gyerekem még lehet másik. A férjem és én azonban elutasítottuk az abortuszt.

Hogyan került a képbe a ferences vértanúk csoportja?

– A kórházi tartózkodásom idején az orvosok azt várták, melyik nap kell majd betolniuk a műtőbe, hogy megszakítsák a terhességet. Ezekben a napokban az egyik ferences atyától megkaptam a magyar ferences vértanúk ima­ki­len­ce­dét. Ennek hatására az ő közbenjárásukat kérve kezdtünk imádkozni a kisbabáért, hogy velünk maradhasson, és ismerőseinket is arra kértük, hogy imádkozzanak értünk.
A vizsgálatok megállapították, hogy a méhlepényen egy huszonnégyszer hatvanöt milliméter nagyságú leválás látható, a méhben pedig egy jelentős méretű vérömleny alakult ki. Csodálatos módon a kisbaba ennek ellenére tökéletesen jól volt, és szépen fejlődött. A vérömleny a későbbiekben sem szívódott fel, sőt tovább nőtt, a huszadik héten még mindig nagyobb volt, mint a kisfiunk. Az orvosok nem tudták, mi okozza ezt az állapotot, az egyetlen biztos információnk az volt, hogy csodával határos módon a magzat megfelelően fejlődik.
Nagy szakmai vitát követően a kórházban leállították a számomra létfontosságú véralvadásgátló injekciót, így ötven százalék körülire nőtt az esélye annak, hogy tüdőembóliát, stroke-ot vagy trombózist kapok, ráadásul csupán tizennégy százaléknyi esély maradt a magzat sikeres kihordására. A környezetünkben ekkor már minden rokonunk, barátunk és munkatársunk imádkozott a babáért és értem.
A terhesség huszonharmadik hetében tovább súlyosbodott az állapotom, volt olyan éjszaka, amikor azért fohászkodtam, hogy mindketten éljük túl azt a néhány órát. Mivel foggal-körömmel ragaszkodtunk a kisbabánkhoz, kaptunk egy kis időt, hátha le tudják állítani a fájásokat és a vérzést. Az imáink meghallgatásra találtak, de idegőrlő hetek következtek. Aggódtam a babáért, az otthon lévő kétéves kislányomért, és féltem attól, hogy meghalok.
A szomszéd szobában feküdt egy lány, a várandóssága huszonnyolcadik hetében járt, és ugyanolyan problémával küzdött, mint én. Az egyik este hirtelen vérezni kezdett, és mire berohantak vele a műtőbe, a kisbabája meghalt. Az egyik szobatársunknak a huszonötödik héten kellett megszülnie a halott babáját, mi-
után az egyik délelőtti CTG-vizsgálat során kiderült, hogy már nincs szívhang. Rettegtem, hogy ez velünk is megtörténhet.

Mi erősítette ebben az állapotában?

– A ferences atyák többször meglátogattak, ekkor mindig gyóntam és áldoztam is. Ezek az alkalmak és az atyákból áradó erős hit tartották bennem a reményt, hogy Isten ebben a nehéz helyzetben is mellettünk van, és megsegít bennünket. Az egyik ferences atya egy alkalommal X. Piusz pápáról beszélt, akinek az édesanyja elveszítette a gyermekét, majd elzarándokolt egy kápolnába, és azt mondta a Szűzanyának: ha gyermeke születhet, akkor Istennek ajánlja őt a papi szolgálatra. Nem sokkal ezután megszületett a fia, akiből végül pápa lett. Nagyon megérintett ez a gondolat, és úgy döntöttem, hogy csendes imádságban kérem Istent, mentse meg a fiunkat, adjon nekem lehetőséget arra, hogy megláthassam őt, és ha lehet, akkor legalább addig vele maradhassak, amíg megtanítom imádkozni. Majd felajánlottam Istennek, ha a gyermekem életben marad, és hívást érez a papi szolgálatra, mindenben támogatni fogom. De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem ahogyan ő, mert ő tudja, hogy mi a terve velünk.

Eközben a legfőbb cél a huszonnyolcadik hét elérése volt.

– Igen, ekkor már mindenki ezért imádkozott, mert a huszonnyolcadik héttől a gyermeknek jó esélye van az életben maradásra. Igaz, valószínűleg maradandó agyi vagy érzékszervi károsodással fog élni.
A huszonhetedik hét utolsó napjaiban már többször nem voltam magamnál a fáradtságtól és a fájdalomtól. Többször elájultam, és a baba szívhangja sem volt már tökéletes. Végül megszületett a gyermekünk, a terhesség huszon- nyolcadik hetében. Harminckilenc centiméter és 1480 gramm volt, a születése után rögtön felsírt. A neonatológus a csodájára járt, hogy a korához képest milyen fejlett, és milyen nagy a súlya. A szülés megindítása előtt is a vértanúkhoz könyörögtünk.
A születés után az első negyvennyolc óra kritikus. Ha a baba életben marad, akkor a következő két hét sorsfordító, mondta a neonatológus. Az intenzív osztályon minden látogatást kihasználtunk, ott álltunk az inkubátor mellett, és imádkoztunk, hogy túlélje ezt az időszakot, és hogy egészséges legyen. Annak is utánajártunk, hogy vész esetén miként keresztelhetjük meg. Hála ­Is­ten­nek, a kisfiunk jól vette az akadályokat, nem volt agyvérzése, az igen gyakori tüdőbetegség sem jelentkezett nála, és elkerülte minden kórházi fertőzés. A kezdeti súlyvesztés után szépen gyarapodni kezdett. 2017. február 15-én hozhattuk őt haza, ekkor 2060 gramm és 42 centiméter volt.
Amikor hazaengedték, szemészeti kontrollt írtak elő, mivel a jobb szemén, az ideghártyán kóros ereződést tapasztaltak, ami a doktornő szerint látásromlást, legrosszabb esetben vakságot okozhat. Ekkor azért kértük a ferences vértanúk közbenjárását, hogy visszaforduljon a betegség, és ne károsodjon a szeme. A következő kontrollon a doktornő megállapította, hogy az ereződési zavar már nem áll fenn, a baba látása tökéletes, és csak egyéves korában lesz szükség újabb vizsgálatra.

Hogyan alakult azóta a gyermekük fejlődése?

– A fiunk lassan egyéves lesz, barátságos, nyitott személyiségű, érdeklő kisgyermek. A szakemberek szerint teljesen egészséges. Értelmi és mozgásfejlődése az időre született társainak megfelelő ütemben zajlik. Öt hónapos korában mindkét irányba forgott, nyolc hónaposan kezdett kúszni, kilenc hónaposan mászni és felállni. Jelenleg bútorok mellett oldalazva lépeget, és próbál néhány lépést önállóan is megtenni.

Miért éppen a ferences vértanúk közbenjárását kérték a nehéz helyzetben?

– Amikor a házasságunk mélypontra jutott, a ferences atyák azt ajánlották, hogy imádkozzam a kilencedet a ferences vértanúk boldoggá avatásáért, és kérjem a közbenjárásukat, hogy a kapcsolatunk újra kiegyensúlyozottá váljon. Nem sokkal ezután a férjemmel kezdtünk kilábalni a válságunkból. Ezért gondoltam, hogy a várandósság ideje alatt is őket hívom segítségül, amit megerősített, hogy újból megkaptam az imafüzetet.
A kórházból való hazatérésünk után is fohászkodtam hozzájuk, mert egy alkalommal a légzésfigyelő sípolni kezdett, és amikor beszaladtam Ádámhoz, nem vett levegőt. Kivettem az ágyából, csipkedtem, masszírozgattam, de csak szürkült, és mereven feszítette magát a kezemben, kidülledő szemekkel. Nagyjából egy-két percig nem vett levegőt. Végső kétségbeesésemben és tehetetlenségemben ekkor ismét a vértanúk közbenjárását kértem, hozzájuk fohászkodtam, hogy mentsék meg őt. Mire a kora­szü­lött­mentő kiérkezett, Ádám már szabályosan lélegzett.

Mi az, amit hite, istenkapcsolata szempontjából fontosnak tart elmondani erről az időszakról?

– Hisszük, hogy mindketten azért lehetünk most egész­ségesek, mert a ferences vértanúk közbenjárására a Jóisten meghallgatta azt a sok-sok imádságot, amit hozzá intéztünk. Gyermekünket hálából az egyik vértanúról neveztük el (Károlyi Bernát Krausz Ádám néven született a Békés megyei Almáskamaráson 1892. június 19-én – a szerk.), hogy neve emlékeztessen minket erre a számunkra, de talán orvosi és teológiai szempontból is csodának mondható, felbecsülhetetlen isteni ajándékra, amit az ő élete jelent számunkra.

Forrás és fotó: Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány