Az elcsöndesedés órája

Az alábbiakban Balás Béla elmélkedésének szövegét közöljük. Választások közelegnek, változások várhatók. A hívő ember az események sodrában nem viselkedhet hűvös nézőként, avagy eszement rajongóként. A történések nem kényszerpályán vágtáznak, azokat Jézus imája, könnye kíséri. A világot, s benne az egyháztörténelmet utólag ugyan leírjuk, de előbb magunk alakítjuk. Most tehát köszönjük meg világi vezetőinknek véget érő munkáját! Tiszteletre méltó volt azok teljesítménye, akik az általuk látott igazságért szembe mertek szállni külső nagyságokkal, vagy saját belső kicsiségükkel. Kérjük Istenünket, bocsássa meg nekünk mindazt, amit ő nem tett volna. Bocsássa meg azokat az „üresjáratokat”, amikor csak magunkat építettük, nem pedig az ő országát, amely „igazság, béke és öröm” (Róm 14,17). Isten bocsássa meg, amikor szavunk csak leleplezett, ostorozott, majd halálpontosan sebzett, de hiányzott belőle a szeretet. Kár volt érte, és kárt okozott. A tömegtájékoztatás úgy rögzítette, mint „zengő ércet, pengő cimbalmot” (1Kor 13,1), de az eltalált személy így képtelen lett a változásra. Urunk, adj még alkalmat, hogy balszerencsés megnyilvánulásainkat jóvátehessük! Engedd, hogy akaratodat felismerjük, a ránk váró munkát a tőlünk telhető legjobban végezzük! A bajok nem ott kezdődtek, ahol 1956-ban Márai Sándor észrevette, mondván „Magyarország lóg a fákon…”. Szent Pál szavával: Már az is hiba nálatok, hogy pörös ügyeitek vannak… (1Kor 6-7). Baj a megtűrt gyűlölet, a viszonzatlan jó, az eltékozolt tehetség, az elmulasztott jótett, a meg nem születhetett élet, az örvendezőkkel együtt nem örülés, a sírókkal együtt nem zokogás (vö. Mt 11,17). Valahol a természetünk mélyén húzódik törékenységünk, a mindenkori válság magmája. Helyzetünkben nem elég a négyévenként szokásos kormányváltás. Az ötven- vagy százévenként esedékes nemzeti forradalom vagy az ezeréves honfoglalás emlékét se fogadhatjuk úgy, mint követendő példát. Minden mintavétel mélyén ugyanis magunkat találjuk. Kizárólag magunkban bízni pedig annyi, mint aszpirin az infarktusra, napszemüveg a rák ellen. Nekünk gyökérkezelés kell, pártokat meghaladó megváltó erőre van szükségünk! A Biblia kettős teremtésről beszél. Az első, a világ teremtése, amit egykori eszközeivel ábrázolt a Genezis könyve. Ez nem volt elég, mert elrontottuk. Az evangéliumok, majd a Jelenések könyve szerint Isten nem a régi szép idők „restaurátora”. Bárhogy is szeretnénk, nem áll harcaink élére, hiszen országa nem innét való. Nem „bírója” ügyeinknek, és több, mint „orvosa” a beteg világnak. Isten úgy mutatkozik be, mint aki újjáalkot mindent (vö. Jel 21,5). Az újszövetségi Szentírás vadonatúj, a gyakorlatban beváló elveket, ma is követhető magatartásformákat mutat be. Példát ad a járható útra, egy vállalható kormányprogramra. Ne adjuk alább! Vágyódjunk a teljes megújulásra észjárásunkban, magánéletünkben, családjainkban! Folytassuk az Isten által kezdett újjáteremtést szociális ügyekben, oktatásban, édes hazánk minden tagjával való kapcsolatunkban! Áldd meg Isten a magyart igaz hittel, józan ésszel, ép erkölccsel, jó kedvvel, bőséggel, szíved szerinti vezetőkkel!