Felkészítés az élet teljességére

A Nemzeti Pedagógus Műhely az elmúlt években szakmai műhelymunkát végzett az oktatás és nevelés kérdéseiben. Koncepciójukat a Magyar nemzetstratégia 1., illetve 2. tanulmánykötetekben foglalták össze – az egyesület mostani, immár tizenkettedik konferenciájának vezérfonalát is ez adta. Az iskolaügy, a következő nemzedék nevelése a legfontosabb feladat egy nemzet számára, ezért az itt mutatkozó hibák kijavítása számos problémára ad választ, így a gazdasági, a népesedési és az erkölcsi válságra is. Az oktatás nemzeti stratégiájának legfontosabb bölcseleti alapja: az iskolában a gyerekeket szabadságra kell nevelni – mutatott rá Baranyi Károly, a Nemzeti Pedagógus Műhely és a Magyar Pedagógus Szövetség elnöke, a konferencia szervezője. – Ez azonban nem egyenlő az individualizmussal, amelyet ma általában értenek e fogalom alatt. – A műveltség eredetileg nem azt jelentette, hogy sok adatot tudunk, hanem képességeink kifejlesztését. A szabadság az ember legmagasabb fokú képessége – mondta Barsi Balázs ferences szerzetes. – Ugyanakkor ami nem szabad, azt semmilyen evolúciós változás nem teszi azzá. A személyt, aki szabad, Isten teremtette, a szabadság Istentől származik. Ő adta nekünk, mielőtt megalkotott anyánk méhében. Ez teszi emberré az embert. A szabadság nem a választás képessége jó és rossz között. Hiszen akkor Isten nem lenne szabad. Isten szabadsága a szeretet. „Ti szabadságra vagytok hivatva” (Gal 5,13)  írta Szent Pál. És Jézus megváltotta az emberi szabadságot, hogy benne szemlélhessük magunkat. A konferencia három napja alatt több mint negyven felszólaló mutatta be a kidolgozott oktatási stratégia elvi és gyakorlati elemeit. A rendszer egyik fontos alapköve a sokszínű iskolarendszer biztosítása. Az emberek különbözőek, ezért nem járható út a mindenáron való egységesítés és integráció. Emellett pedig – a „liberális” eszmével ellentétben – be kell látnunk, nem létezik a nevelésben világnézeti semlegesség. A sokszínűség azonban lehetőséget ad a különböző eszmék egymás mellett élése mellett az erkölcsi normák érvényesülésére. Nem szabad elfelejtenünk ugyanakkor, hogy a nevelés elsődleges színtere a család, amely így az oktatási rendszer fontos szereplője. – A család a modern korban is a legbensőségesebb és legmélyebb közösségre nevelő erő és lehetőség, ugyanakkor a legalkalmasabb közege az egyén formálásának – fogalmazta meg Farkas Péter szociológus. – A család által képviselt szellemi, etikai, vallási és szociális értékek az egyén „jól létének”, lelki egészségének és a társadalom fejlődésének alapját képezik. A szülők nevelői joga és kötelessége lényeges, mert szorosan összetartozik az emberi élet továbbadásával; eredeti és elsődleges, mert a szülő és gyermek közötti szeretetkapcsolatra épül; elcserélhetetlen és elidegeníthetetlen, mert másokra át nem ruházható, és mások nem birtokolhatják. A gyermeknevelés legfontosabb feltétele az apa és anya egysége. Emellett pedig szükség van családbarát jogalkotásra; az oktatás minden szintjén, az óvodától az egyetemig szükséges a családi életre nevelés; mindent el kell követni, hogy a média bemutassa a pozitív, sokgyermekes családmodellt; fejleszteni kell a családok lelki egészségét megőrző, valamint a krízishelyzetekben segítő szolgáltatásokat; helyre kell állítani a pedagógusok társadalmi tekintélyét és anyagi megbecsülését; valamint szükség van iskolákra a kistelepüléseken is. A stratégia másik fontos eleme, hogy az iskolarendszert meg kell szabadítani a közvetlen piaci hatásoktól, hiszen az oktatás nem szolgáltatás, hanem közszolgálat. – A magyar kultúra és oktatás jelenti a magyar jövőt. Gazdasági értelemben is, hiszen a kultúra az üzleti életnek is feltétele – mutatott rá Náray-Szabó Gábor kémikus, egyetemi tanár. Előadásában megfogalmazta az oktatás különböző szintjeinek legfontosabb feladatait, különös tekintettel a felsőoktatásra: meg kell találni az elit-, illetve a tömegképzés között az egyensúlyt. Szükség van kutatóegyetemekre, de a nem vezető intézményeket sem szabad tönkretenni, hiszen nagy igény van a felsőoktatásra. A bolognai folyamat gyakorlatilag megbukott, az oktatás minősége, valamint a kutatás szabadsága látta kárát. Bár a felsőoktatást döntő mértékben az államnak kell finanszíroznia, tudományos téren mégis biztosítani kell az egyes intézmények autonómiáját. A Nemzeti Pedagógus Műhely által kidolgozott oktatási stratégia mindemellett kiemeli: demokratizálni kell az oktatásügyet, hogy a pedagógiai tevékenység megszabaduljon az érdekcsoportok befolyásától. Ez biztosítaná az oktatás minőségét, a hibák folyamatos javítását, a tanárképzés színvonalát, valamint egzisztenciális biztonságot, megbecsülést és erkölcsi, szakmai védelmet nyújtana a pedagógusoknak. – Az oktatásügy jelen állapotában több sebből vérzik. Ha ezeket összegezzük, az oktatás rendszerének már össze kellett volna roppannia. De csodával határos módon nem így történt. Miért? A lehetséges helyes válaszok közül az egyik a pedagógus személyében keresendő – hívta fel a figyelmet Kőrösiné Merkl Hilda, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatója. – 2007-ben a McKinsy tanácsadó cég megvizsgálta huszonöt eredményes, közöttük a legeredményesebb tíz ország oktatási rendszerét, és arra a következtetésre jutott, hogy a diákok teljesítményét, eredményességét a tanárok minősége határozza meg. „Annyira jó az iskola, amennyire jók a tanárok.” A felismerés nem új, de agyonhallgatott, mert ennek ára van. A működtető állam, valamint a fenntartók feladata és kötelessége megteremteni a feltételeket. Ugyanakkor a tanárnak olyan személyiségnek kell lennie, aki kulturális dominanciája révén képes elérni, hogy az iskola közösséggé formálódjon, és így pótolható legyen az a szocializációs gyakorlat, amelyet korábban a családban sajátított el a gyermek. Ehhez szükséges a tanár presztízsének helyreállítása a társadalomban, amelyhez nagymértékben hozzájárulna a tanári életpályamodell kidolgozása és mielőbbi bevezetése, mely kiszámítható lenne és perspektívát biztosítana. Feltehetjük a kérdést: a hiányosságok, kérdések, dilemmák labirintusában létezik-e, létezhet-e vezérfonal, amely „jövőkompatibilis” és gyakorlati, amelyben megkapaszkodhatunk? Igen, ez pedig a moralitás és a mi szakmai szempontjainknak megfelelően a pedagógiai etika – szögezte le Kőrösiné Merkl Hilda. – Egész pedagógusi tevékenységünk, társadalmi szerepvállalásunk célja felkészíteni a fiatalokat – Prohászka szavaival – „az élet teljességére”, ezer évre, sőt az örökkévalóságra.