Ferenc pápa a dokumentumban utal arra, hogy már II. János Pál felvetette: keresni kell a pápai primátus (elsőbbség) gyakorlásának új formáit. Ez természetesen nem jelentheti a pápaság lényegéről való lemondást, csupán az új helyzetnek megfelelő nyitást. Ebben a vonatkozásban eddig kevéssé léptünk előre – állapítja meg a szentatya. A pápaságnak és az egyetemes egyház központi szervezetének is követnie kell a lelkipásztori jellegű átalakulásra szóló felhívást. Róma püspöke várja azokat a javaslatokat, amelyek arra irányulnak, hogy „hivatalom gyakorlása hűségesebben megfeleljen Jézus Krisztustól eredő fontosságának, az evangelizálás jelenlegi követelményei szerint.”
Az egyháznak „szegény egyháznak kell lennie a társadalom perifériáján élő szegények számára”. A pápának kedvesebb az emberek között tevékeny egyház, mely az utcára megy, mint az az egyház, amely kényelmesen magába zárkózik, és ragaszkodik saját biztonságához.
A szentatya napjaink rászorulói közé sorolja az új rabszolgaság áldozatait, a munka világa és a prostitúció kizsákmányoltjait. Megemlíti, hogy a szegénység és az elesettség új formákban jelentkezik, s ezek között említi meg a hajléktalanokat, kábítószerfüggőket, menekülteket, a bennszülött népeket és az elmagányosodottakat. Az egyházi felelősök és a megkereszteltek arra hivatottak, hogy közel kerüljenek ezekhez az emberekhez, és lehetővé tegyék számukra, hogy megismerjék a szenvedő Krisztust. Ez a közelség parancs, bár semmiféle közvetlen előny nem származik belőle.
A pápai dokumentum vázolja a keresztény tanítás korszerű hirdetésének módjait és az egyházszervezet reformját is. Meg kell találni az újraevangelizálás „új útjait” és „kreatív módszereit” – hangsúlyozza az enciklika. Ezek közé tartozik az új egyházszervezet is. „A túlzott központosítás bonyolulttá teszi az egyház életét és misszionáriusi dinamikáját, ahelyett, hogy segítené azt” – fogalmaz Ferenc pápa, aki levelében nyomatékosan kitér a nemzeti és regionális püspöki konferenciák hangsúlyosabb szerepére is. Ezzel kapcsolatban szól a „pápaság reformjáról”, amelynek meg kell felelnie az evangelizálás jelenlegi követelményeinek.
A pápa véleménye szerint több felelősséget kell viselniük az egyházban a világi keresztényeknek. Ez némileg akadályozhatja a növekvő klerikalizmust. A nőknek is több teret kell kapniuk az egyházban, főként ott, ahol a legfontosabb döntések születnek. Ezen a kérdésen semmiképpen sem szabad „felületesen átsiklani” – hangsúlyozza a pápa.
Ugyanakkor megerősíti, hogy papok továbbra is kizárólag férfiak lehetnek, ezt nem lehet vitatni. Óv attól, hogy visszafelé tekintő hívők olyan csoportokat alkossanak az egyházban, amelyek a katolicizmus régmúlt stílusához ragaszkodnak.
Ferenc pápa apostoli levelében foglalkozik a család válságával is. A család kötelékeit a globalizált individualizmus fenyegeti – szögezi le, és megerősíti az abortusz elutasítását. Vallja, hogy további erőfeszítésekre van szükség a keresztény egység megvalósulásáért, és folytatni kell a párbeszédet a zsidókkal, valamint a muzulmánokkal.
Ami a társadalmi problémákat illeti, a pápa elítéli a globális pénzügyi és gazdasági rend kinövéseit. Úgy fogalmaz, hogy az elvilágiasodás, az ideológiai gyökerű individualizmus és a gátlástalan fogyasztói gondolkodás „lelki sivatagosodáshoz” vezet. Az egyháznak az a feladata, hogy új módon reagáljon ezekre a kihívásokra, és hirdesse az embereknek a „jó hírt”.
A társadalmi rossz és az erőszak első számú oka a világ javainak egyenlőtlen elosztása. A jelenlegi gazdasági rendszer „gyökerében igazságtalan”. Ez a gazdaság pusztít, öl, mert egyedül az erősebb törvénye szerint működik, és a selejtezés kultúráját hozza létre, amelyben az emberrel hulladékként bánnak. „Amíg nem oldják meg a szegények problémáját, nem szüntetik meg a piacok abszolút autonómiáját és a pénzügyi spekulációt, ameddig az egyenlőtlen elosztás strukturális okai csökkentik a jövedelmeket, addig a világ problémái megoldatlanok maradnak” – áll az enciklikában.
Ferenc pápa elítéli a társadalom kirekesztettjeinek szenvedéseit fokozó sokféle tettestárs felelősségét, köztük a kényelmesen hallgatókét is.
A pápa gyakran idézi II. János Pált és XVI. Benedeket, valamint néhány esetben XXIII. Jánost és VI. Pált, továbbá a Lumen gentium és Gaudium et spes kezdetű zsinati dokumentumokat. Feltűnően gyakran hivatkozik a Latin-amerikai Püspöki Tanács (CELAM) 2007-es aparecidai 7. közgyűlésére, melynek záróközleményében maga is szerzőként szerepelt. Továbbá utal a brazíliai, a francia, az egyesült államokbeli és Fülöp-szigeteki püspöki konferenciák szövegeire és a különböző világrészekkel foglalkozó korábbi szinódusokra.
