E csodálatos krisztusi áldozati műben tehát az Atya a Fiát papjává és közbenjárójává tette meg. Az egyház minden liturgikus cselekményében (tehát nemcsak a szentmisében) Jézusnak ezt a húsvéti – egyetlen és örök – áldozatát ünnepli, „cselekszi”, éppen ezért a liturgiáinknak egyetlen főpapja, vagyis „fő cselekvője”, „főszereplője” van: Jézus Krisztus maga, míg az egyház csak „őáltala, ővele és őbenne” cselekszik, végzi a liturgiát. Krisztusnak ez a főpapsága a liturgikus cselekményekben való jelenlétében érhető tetten: „E nagy mű végrehajtására Krisztus mindig jelen van Egyházában, kiváltképpen a liturgikus cselekményekben. Jelen van a szentmise Áldozatában, mind a papi szolga személyében, mert »az Áldozatot ugyanaz mutatja be most a papok szolgálata által, aki a kereszten önmagát feláldozta«, s leginkább, az eucharisztikus színek alatt. Jelen van erejével a szentségekben, úgyhogy, amikor valaki keresztel, maga Krisztus keresztel. Jelen van igéjében, mert ő maga beszél, amikor az Egyházban a Szentírást olvassák. Végül, amikor könyörög és zsoltároz az Egyház, ő van jelen, aki megígérte: »Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük« (Mt 18,20)” (Sacrosanctum concilium, 7. pont).
