Az Atalanta-lepke védi a területét

Alig jöttem fel a metró felől a lépcsőn, kedves meglepetés ért: a buszvégállomás menti nagy fák egyikén tengelic énekelt. A magevők közül ennek a tarka kis madárnak az énekét szeretem a legjobban, nyomban megálltam, és füleltem. Mellettem emberek jöttek-mentek, de senki nem állt meg, talán nem is hallották. A tengelic egy idő után elhallgatott, én pedig beléptem a liget fái alá. Jobb kéz felől csuszkák hangja szólalt. Ezen a részen érdekes módon mindig van egy pár, bármikor járok itt, mindig látom vagy hallom őket.
A ligetben kis csókapopuláció él, a „csjek” hangokat már messziről hallottam. Mostanában repültek ki a fiatalok. Egyikük a földön sétált, és folyamatosan eleséget koldult a két öreg madártól. Figyeltem egy ideig, de egyszer sem etették meg, aztán mindhárman fölszálltak az egyik nagy platánfára. Zöld küllő kiáltott valahol, kisvártatva a másik irányból is hallottam egyet. Náluk is kint vannak már a fiatalok, parkokban, ligetekben gyakran lehet találkozni ezzel a szép harkállyal.
Az Atalanta-lepkét a kertészeti irodák mellett húzódó út mentén pillantottam meg. Egy lapulevélen ült, széttárt szárnyait a nap felé fordította, majd felrepült, fordult egyet, és ugyanarra a levélre ült vissza. Azt már gyermekkoromban megfigyeltem, hogy ezek a szép lepkék ragaszkodnak kiválasztott területükhöz, és onnan az odatévedő lepkéket igyekeznek elűzni. Ilyenkor rárepülnek, aztán szorosan egymás mellett maradva a magasba emelkednek, ahol szétválnak. Az idegen továbbrepül, az Atalanta pedig visszaereszkedik kiinduló helyére. Nagyon szeretem nézni ezt a légi játékot, ezért vártam, hátha arra téved egy lepke. Sajnos nem volt szerencsém, egyetlen lepke sem repült arra, így aztán továbbmentem.
Sárgarigó flótázott, őt még július elején is hallani. Egyszer költ ugyan, de későn, csak május elején érkezik, elhúzódik a költési idő, és július első felében itt a ligetben néha nagyszerű koncertjüket hallottam.
Ott, ahol a fák alatt a kertészet számomra érthetetlen okokból kiirtotta a bokrokat, most, évek elteltével a felújulás és a lágyszárúak egyfajta sűrű dzsumbujt alkotnak. A bokrok kiirtása után eltűntek innen a szépen csattogó fülemülék, de ha a fák alja így marad, jövőre talán visszajönnek. Most csak egy barátkát és távolabb egy csilpcsalpfüzikét hallottam énekelni. Az út mente akár egy kis botanikus kert; kék virágú katáng, fehér cickafark, betyárkóró és még sok más növény, köztük egy, a többi fölé magasló, sárgán virító ökörfarkkóró gyönyörködtetheti az erre sétálókat.
A Planetárium mögött egy fa törzsén mókus ereszkedett lefelé. A földre ugrott, lompos farkát maga fölé hajtotta, aztán keresgélni kezdett. Dolmányos varjú sétált arra, de elkerülték egymást. A mókus gyakori a Népligetben, a vörös színűek mellett vannak zsemleszínű példányok is. Bizalmasak, az embert közelre bevárják, de még a kutyák elől is csak az utolsó pillanatban, pontosan kiszámítottan kúsznak fel a fára.
A ligetet elhagyva, kifele menet reméltem, hogy újra hallom a tengelicet, de csak egy balkáni gerle ismételgette egyhangú monológját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..