Vasvári Zoltán

Nézőtér

Goldoninak szezonja van. Az Új Színház híres, 1998-as, Taub János rendezte Chioggiai csetepatéja óta ez a legtöbbször játszott Goldoni-darab nálunk. Játsszák fővárosi és vidéki hivatásos színházak, félamatőr társulatok, láthattuk színinövendékek vizsgaelőadásában és határon túli magyar színház prezentálásában.

A legújabb bemutatóra a József Attila Színház vállalkozott, Csiszár Imre rendezésében. Csiszár nem először találkozott a darabbal. Még miskolci igazgató korában tűzte színre a komédiát, kérte föl megrendezésére Major Tamást, és készíttetett új fordítást Mészöly Dezsővel a korábbi, Révay József-féle fordítás helyébe. A mostani, József Attila Színház-beli bemutató tulajdonképpen repríz, a három évvel korábbi, székesfehérvári előadás lényegében változatlan felújítása új helyszínen, új szereplőkkel (az Orsettát alakító Jónás Andrea Fehérvárott is ezt a szerepet adta).

Negyvenöt éve mutatták be Fábri Zoltán Esti gyorsát

Rónay Györgynek, a Nyugat harmadik nemzedéke kiemelkedő alkotójának, a mélyen hívő katolikus írónak szinte minden regénye, elbeszélése kiválóan alkalmas lenne a megfilmesítésre. Ennek oka Rónay bravúros cselekménykezelése, a cselekményidő filmszerű váltogatása, a számos művében alkalmazott, a filmkészítés vágástechnikájához hasonlatos szerkesztésmódja, és nem utolsósorban kiváló személyiségteremtő képessége. Rónay hősei sokoldalúan jellemzett, élő emberek, akiknek egyediségében az író képes fölmutatni az általános emberit. Mindennek ellenére Rónay epikus műveiből eddig csak két filmes földolgozás készült: egy fekete-fehér nagyjátékfilm 1966-ban és egy színes tévéfilm 1994- ben. Fábri Zoltán talált rá elsőként Rónay világára, ő rendezte az eddigi egyetlen mozifilmet az Esti gyors című regényből.

Létezhet-e vallásos festészet napjainkban? A válasz nem egyszerű. Lehet szép képeket festeni, de ezek az alkotások valószínűleg nem lesznek többek, mint a kereskedelmi festészet tucattermékei. Lehetnek akár magas fokú szakmai virtuozitással előadottak is, mégis megmaradnak terméknek, nem válhatnak művészetté, mert hiányozni fog belőlük az a filozófiai viszonyulás téma és formai megvalósulás között, az a sajátos eszmei kapcsolat, amelyet – hogy irodalmi példával világítsuk meg, mire gondolunk – Petrarca is keresett egy más viszonyrendszerben: turisztika és természetfilozófia, ad absurdum: istenkeresés, a Mont Ventoux megmászásakor.