„Az Úrnak lelke van rajtam (…), hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és (…) hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat” (Lukács 4,18)
Kedves Olvasó!
Csupán néhány alapvető adatot közölhetek magamról: katolikus hitét gyakorló, negyvenegy éves, nős férfi vagyok, egy kamasz fiú édesapja. Jelenleg jogerős börtönbüntetésemet töltöm. Nevem közlése az adott körülmények között különböző jogi akadályokba ütközne, ezért névtelenül írok arról, hogyan találtam meg lelki békémet a börtönben.
A fogva tartásom előtti éveimről annyit érdemes tudni, hogy mélyen vallásos családból származom. Szüleim és keresztszüleim az „átkos” rendszerben is felvállalták hitüket, és én velük együtt jártam vasárnaponként szentmisére, felvettem az elsőáldozás és a bérmálás szentségét, majd jó eredménnyel érettségiztem az egyik legpatinásabb egyházi bentlakásos középiskolában. Az egyetemi évek alatt kezdett kitágulni a világ, és a bulik, ivászatok, „nőzések” előtérbe kerültek a misékkel szemben. Később a munkahelyi karrierem és a pénzkereset, majd a családalapítás végképp elnyomta a vallásos lelkületemet, és csak a „földi javak” megszerzésére törekedtem. Sikeres vállalkozóként szinte mindent megkaphattam, amit csak akartam, és a családom sem szenvedett hiányt semmiben.
