Mary’s Meals – az iskolás gyerekekért

A Mary’s Meals egy skót katolikus testvérpár egyéni kezdeményezéséből vált világméretű segélyszervezetté. Célja, hogy legalább napi egy tál ételt biztosítson azoknak az iskolás gyerekeknek, akik a világ szegénységgel küszködő térségeiben élnek. A Mary’s Meals alapítója és vezetője, Magnus MacFarlane-Barrow Skóciában nőtt fel. Egy 1983-as međugorjei zarándoklaton katolikus szüleinek hite megújult, s ennek hatására panziójukat lelkigyakorlatos központtá alakították át.

Hírek képekben

Zach és Julia 2014 októberében kötöttek házasságot. Négy hónappal később részt vettek a Vatikánban a szerdai általános kihallgatáson, ahol Ferenc pápával is találkoztak. A szentatya egy különleges áldásban részesítette a feleséget, mely pillanatot a CNA fotósa megörökítette. Az édesanya 2015 augusztusában adott életet kislányának, Lucynak.

Székely győzelem a vatikáni focitornán

Négy csapat: a házigazda Svájci Gárda tizenegye, a magyar cigány válogatott, az Országgyűlési Őrség csapata és az erdélyi székely válogatott részvételével rendeztek focitornát Rómában május 10-én, kedden – tájékoztatta szerkesztőségünket Németh László olaszországi magyar főlelkész.

A nagybecskereki püspök vendégei

Sajátos nevelési igényű gyermekek vették birtokukba a vajdasági nagybecskereki püspökség épületét május 7-én. A törökkanizsai, padéi, hódegyházi, tiszaszentmiklósi, nagybecskereki és muzslyai sajátos nevelési igényű hittanosok nevelőik, hitoktatóik kíséretében érkeztek Nagybecskerekre, ahol Német László SVD püspök és az evangelizációs csapat várta őket.