Szilágyi Csaba

Könyvespolcra

„Ez az összeállítás… nem a »világhódító stratégát«, nem a briliáns szónokot, nem a szerkesztőt és sajtószervezőt, nem a harcos apologétát és hitvédő írások szerzőjét akarja bemutatni. Reményeink szerint az ismert vagy félreismert, illetve az elmúlt évtizedekben többé-kevésbé eltorzított Bangha-képet is javítjuk, árnyaljuk, amikor főleg jezsuita arcélét, ignáci lelkiségét világítjuk meg” – írják a szerkesztők, Molnár Antal és Szabó Ferenc a Bangha Béla SJ emlékezete című kötet előszavában.

Könyvespolcra

A napjainkban folyó Pázmány-kutatás újabb, jelentős kutatási eredménnyel büszkélkedhet: Szabó Ferenc jezsuita teológus legújabb könyve joggal érdemli ki a megtisztelő figyelmet. A szakavatott szerző olyan terület bemutatására vállalkozott, amelyet csak alapos teológiai, történelmi és irodalmi összefüggések, illetve az idegen nyelvű szakirodalom birtokában lehet feldolgozni. A szerző 1990-ban jelentette meg A teológus Pázmány című monográfiáját, amely Pázmány grazi egyetemi latin nyelvű eladásait elemezte, ahol a középpontban a „theologia scholastica” állt. Szabó Ferenc legújabb könyvében – miután hálával emlékezik meg Őry Miklós rendtársáról, aki kiemelkedő alakja volt a külföldi Pázmány-kutatásnak – már Pázmány összes latin és magyar nyelvű írását elemzi.

A szegénységnek sok arca van, sokféleképpen értelmezhető. Muzslay István jezsuita szociológus ezt írja a témával kapcsolatban: „A szó mindennapi értelmében a szegénységen sokan azt értik, hogy valaki fázik, éhes, rongyos, vagy emberhez méltatlan körülmények között lakik. Akkor is szegénységről beszélhetünk, amikor valaki nem rendelkezik elegendő anyagiakkal ahhoz, hogy úgy éljen, olyan tevékenységben vegyen részt és olyan javakhoz jusson, amelyek abban a közösségben, amelyben él, általánosan elfogadottak. A szegénység nemcsak a nélkülözéssel, hanem az egyenlőtlenséggel is összefügg. Nagyon fájdalmas lehet, ha valaki úgy érzi, hogy megfosztották valamitől, amire joga lenne. Szegénynek érezheti magát, aki hirtelen sokat veszített, még ha maradt is valamije, például az a tanár, aki elveszítette állását.”