Szegedi Kovács György

ajándék éjben
tó tükrét bezúzó
fényes kavics

Foszló hús – zivatarok bűzét
párnámba fojtom sírásommal, s
lapos kavicsom lefelé fordítom;
szív alakú lesz, rajta
a Sátán képével.

Azt mondom:
miért valljam meg?
Úgyis elkövetem.
Ugyanúgy.
Századszor is.

Itt van anyuka bögréje is a szekrényben,
akár egy idegen test a szemben,
riogatva a lelkiismeretem, mikor kezembe akad.
Másikért nyúlok. Abból csak jobban esik. De
visszatenni nem szabad, fájna neki. Úgy megsértődne.

Ahol lelked
alagútjaiból
vágynál már
a csöndbe zuhanni,

Vers

Féregtelenít az Isten,
irtja belőled a gonoszt,
de kereszt-árnyékod tetején
idővel átizzik töviskoszorúd,
s lassan kezd kirajzolódni
korona formája.

Vers

Eszelősen próbálom
testemből kihúzni
Krisztus egyik szögét,
ami úgy belém hasít,
mint szuvas fog fájása.
Napot fürkésző verítékem
lopva ereszkedik.
Szám szegletében
ráncot vág egy hang,
egy szó.

Vers

Bizony sohasem maradsz egyedül,
ha nem dobod el hűséged,
a gyertyaláng néha elnehezül,
örökké teremt a képzelet.