Az erőszak nyomában

Értetlenül állok a közelmúlt hírei előtt: kopt keresztények lefejezése, kenyai keresztény diákok kivégzése, afrikai és közel-keleti keresztények megölése, elüldözése. Miért elevenednek meg előttem újra az ókori keresztényüldözések képei? A római arénákban kivégzett, hitük miatt meghalt vértanúk utódait, kortársainkat látjuk a híradóban. Ferenc pápa úgy fogalmazott egy reggeli homíliájában: nem abból áll a keresztény élet, hogy most már békében vagyunk az örökkévalóságig, hanem kimegyünk a világba, és hirdetjük Krisztus békéjét.

Húsvét öröme

Miután a szeretett Mester a kereszten kilehelte lelkét, testét egy közeli sziklasírba tették. A férfiak számára ekkorra már minden elveszett. Az asszonyokra maradt a gyász, és a halott testének balzsamozása. A sírtól odalátni a közeli Golgotához. A kivégzés emlékeitől még remeg a lábuk, de mennek a kenettel, a gyolccsal és a vízzel… Később a földrengés érzése és robaja, az elhengerített kő és az üres sír látványa miatti megdöbbenést az angyal nyugodt szava enyhítette bennük: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta.”

Gyönyörű nők

Egy román fotós két éve járja a világot, hogy képeivel megmutassa: a szépség mindenütt jelen van. Több száz nőt örökített már meg közel negyven országban. A kezdeményezés neve A szépség ­atlasza. Célja, hogy bolygónk sokszínűségét női portrékon keresztül mutassa meg. „Úgy vélem, a szépség nem a kozmetikumoktól vagy a testi adottságoktól függ, hanem attól, hogy mennyire tudunk önmagunk lenni” – mondja az alkotó, aki képeivel arra szeretné biztatni a nőket, hogy maradjanak hitelesek, igaziak, eredetiek.

 

Amerre a labda gurult, arra ment az élete

Buzánszky Jenőtől, az Aranycsapat hátvédjétől búcsúzunk

 

Mondják, hogy a jó csapatot hátulról, a kapustól és a hátvédsortól kell felépíteni. A Jóisten a mennyei pályán fordítva tette ezt, és utoljára éppen a kapust meg a jobbhátvédet szólította magához. Tudjuk, hogy mások az Ő gondolatai, nekik még feladatuk volt itt a földön. Menni és beszélni a régi időkről, a sport szeretetéről, erkölcsről, erőről, magyarságról és Istenről. Ahogy Grosics Gyulát, úgy Buzánszky Jenő bácsit is számtalanszor kérdezték az évszázad mérkőzéséről, a társakról, Puskás Öcsiről, az elveszített vb-döntőről, és ő mindig az újságírók iránti szokásos türelemmel válaszolt a már eltávozottak helyett, akkor is, ha ez már nehezére esett. Ebben is szívós volt, humoros és szeretetteljes. Feladata volt, tudta ezt, és becsülettel véghezvitte.

Esélyek és remények

Január elején, gondolom, velem együtt sokan vannak úgy, hogy nem tudják eldönteni, vajon a félelem vagy a reménykedés erősebb-e bennük az új évvel kapcsolatban. A lezárt év már a múlté, öröme és bánata messze jár, s az új még bizonytalan, két- vagy még inkább többesélyes. Tapasztalt, bölcs kollégám gyakran mondja viccesen, amikor azt hallja, hogy jól vagyok: „Nem baj, majd elmúlik!”.

Kollégánk elismerése

Nagy Enikő újságíró Sinkó Ferenc-díjas Különleges megtiszteltetés érte a napokban az Új Ember szerkesztőségének egyik fiatal tagját. Idén Nagy Enikő újságíró kapta a Sinkó Ferencről, az Új Ember egykori szerkesztőjéről elnevezett díjat. Enikő a fiatal nemzedék egyik legtehetségesebb újságírója lapunknál. Üde, friss szemléletmódját és személyiségét jól tükrözi modern újságírói nyelvezete.

Betlehem titka

Nagy templomok, bazilikák, díszes kolostorok gyakran elfeledtetik velünk a szent helyeken, hogy minden, ami eredetileg ott állt, az általában sokkal kisebb és egyszerűbb volt. Az utókor embere aztán éles szemmel kutatja az évszázadok alatt tiszteletből és szeretetből emelt épületek alapjaiban az elrejtett egyszerűséget, a titkot. Betlehem – héberül „a kenyér háza” – Jézus születésének idején a mainál is kisebb város volt. Jeruzsálemtől délre gyalogosan kétórányi távolságra feküdt, s még e kisvárosból is ki kellett mennie a názáreti ácsnak és várandós feleségének, hogy szállást találjanak egy kis barlangban és az elé épült piciny istállóban.

Advent – a hangulat és a lényeg

Jézus nyomában járva a Szentföldön, Kumrán barlangjainál, a sivatagban vagy a Jordán folyó partján még közelebb kerültünk az adventi várakozás gondolatához. Nekem azóta a hajnali roráték mellett a forró kősivatag is ugyanúgy Keresztelő Szent János pusztába kiáltó szavát visszhangozza. Most már tudom, milyen a szentjánoskenyérfa gyümölcse, láttam a keresztelés valószínű helyét és a forró pusztaságot a kövekkel. „Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” Milyen másként hangzik ez a Hargitán, mint Jerikóban, mennyi kulturális, nyelvi és történelmi tartalommal telik meg itt is, ott is. Ám ha a lényeget nézzük, rájövünk, hogy a bűnbánat nem a környezettől függ.