A Győri egyházmegye családtalálkozójáról
A tavalyi év után immár másodszor hirdetett családi napot a Győri egyházmegye. Jövőnk a családban születik jelmondattal szeptember 29-ére hívták a győri püspökvár kertjébe a családokat. A kötetlen, vidám hangulatú rendezvényre az egyházmegye minden tájáról érkeztek a katolikusok, az oktatási intézmények pedig kiemelkedő létszámmal vettek részt a változatos programot kínáló őszi majálison.
„Ne agyald túl a zenét!” – ripakodik rám önnön felettes énem, ha olykor csaknem bonckéssel mennék neki egy-egy frissen megismert album muzsikájának. Különösen igaz ez Kyle Eastwood legújabb lemezére, az idén megjelent The View From Here-re.
Nem mintha nem lenne elemeznivaló a legendás színész gyermekének legújabb munkájában, ám hatásának lényegét nem ez adja. Kyle Eastwood hatodik lemeze ugyanis kellemes hangulatzene: ízig-vérig kortárs, a művészi jazz eredményeit fel-, de nem kihasználó muzsika. Kyle-nak saját bevallása szerint jól jött, hogy híres édesapa ivadéka, vagyis a jazz-rajongó család által sűrűn látogatott Monterey Jazz Fesztiválon könnyen bejutott az előadók öltözőjébe, hogy találkozhasson ikonjaival.
Zenészfilmet készíteni kockázatos dolog: a jó színész ritkán muzsikus is, a jó forgatókönyvíró pedig nem feltétlenül szakmabéli. Előbbi aztán átélt interpretáció helyett ügyetlenül matat a hangszeren, utóbbi pedig olyan eszmefuttatásokat ír a dialógusokba, melyektől a zenerajongók haja égnek áll. Nem állítom, hogy a hazai mozikban június 20-án debütált A búcsúkoncert (A Late Quartet) teljes mértékben mentes e kínos momentumoktól, ám becsületesen kikerülgeti a műfaj közhelyeit – s közben még drámát is épít.
Peternél (Christopher Walken) kezdődő Parkinson-kórt diagnosztizálnak, így a világhírű vonósnégyes csellistája bejelenti társainak, hogy nem tudja folytatni a muzsikálást. Az érzékeny belső viszonyokra épülő egyensúly erre megbomlik: a másodhegedűs Robert (Philip Seymour Hoffman) előretörne, Juliette (Catherine Keener) kétségbeesetten utódot keres, majd összevész karrierista élettársával, Daniel (Mark Ivanir) pedig minduntalan a szenvedélyről szónokol, miközben összeszűri a levet egyik tehetséges tanítványával – aki történetesen Juliette lánya (Imogen Poots).
Mi történik, ha hétköznapi rutinjainkba annyira belekövesedünk, hogy észre sem vesszük, mennyire szeretnek minket? Valakinek elég egy barát figyelmeztetése, valakinek viszont egy tragédia kell, hogy felismerje, nem csupán a maga baja létezik a világon. Arthur (Terence Stamp), a hazai mozikban július 4-étől vetített Dal Marionnak főhőse lassan és nehezen tanul, de megéri szurkolni neki.
Terence Stamp ugyanis illúziókeltő hitelességgel formálja meg a feleségét odaadóan ápoló, ám kissé értetlen és rendkívül morózus öregurat. S ez tulajdonképpen elég is egy szép filmélményhez. Paul Andrew Williams rendező alkotása a manapság divatos dramedy műfajának ismérvei szerint építkezik: egy kis vidámság, bohó viccelődés, majd csendes dráma, megható pillanatok és – természetesen – boldog végkifejlet.
A szex hálás filmtéma: izgalmas, mindenkit érint, s ha leplezetlenül ábrázolják, mindig botrányt okoz. Kérdés, hogy manapság, amikor már a „mindent megmutatni” explicit naturalizmusát sem védi semmilyen tabu, mivel kelthet szenzációt egy szexualitásról szóló film. Leginkább a mértéktelen élvezethajszolás lelki következményeinek kíméletlen lajstromba vételével. A hazai mozikban a nyárutón landoló Túl a csillogáson és A szenvedély királya bátran vagy kissé félszegen, de egyaránt ezt teszi.
Első ránézésre mi sem aktuálisabb: a közel-keleti konfliktus eszkalálódásának és az acélember idei moziba repülésének idején izgalmasnak tűnik egy olyan film, mely e két témát már címében is merészen ötvözi. A kurd származású svéd Karzan Kader első nagyjátékfilmje, a Barátunk, Superman azonban szociológiai látlelet vagy háborús dráma helyett mást, többet ad: két gyermek elbájoló, egyben megrendítő történetét.
Miután kissé keserű szájízzel végigkínlódtuk az évről évre egyre gyengébb kínálatot nyújtó nyári moziszezont, kézenfekvő módon adódik a kérdés: van-e élet az álomgyár felszínes csillogásán túl? Van, s ezúttal DVD-n érkezik: Derek Cianfrance második nagyjátékfilmje, a Túl a fenyvesen vérbeli amerikai film, melynek szemlélete azonban nem is eshetne távolabb a hollywoodi filmipar mechanizmusaitól.
Bár az ellenkezője tűnik kézenfekvőnek, kollégáim a megmondhatói: bizony nem mindig könnyű írni szívünknek különösen kedves témákról, főleg ha a szakmabeliség kényelmesen bennfentes pozíciója sem adatik meg. Így van ezzel Jávorszky Béla Szilárd is, aki mindvégig érdeklődő kívülállóként, rajongásból írta meg A magyar folk történetét. S bár első pillantásra szintén nem nyilvánvaló, jól van ez így.
