Márton Gábor

Lelkipásztori munkatársak országos nyári találkozója

Idén immár tizedik alkalommal rendezték meg a Világi Apostolok Közössége (VAK) országos találkozóját, melynek ezúttal Baja adott otthont július 27. és augusztus 2. között. Sok egyéb mellett az elmúlt évtized tapasztalatairól, a lelkipásztori munkatársak egyházban elfoglalt helyéről, „Isten bolondjairól”, illetve a – többnyire családos – szolgálat másokat is megerősítő és megtartó erejéről beszélgettünk Gulyás Péterrel, az egyesület elnökével.

‒ Kezdjük rögtön egy tisztázó kérdéssel: kik is azok a világi apostolok?

– Már a II. vatikáni zsinaton szót ejtettek a világiak apostolkodásáról, amelynek két területe van. Az egyik a világ és a világi lét megszentelése, ami történhet bármilyen életállapotban vagy munkaformában. Beszélhetünk akár keresztény postásokról, keresztény autószerelőkről, keresztény családanyákról vagy özvegyekről, akik valamennyien képesek lehetnek arra, hogy megszenteljék a világot. Mi a világi apostolkodás másik szeletét ragadtuk meg az egyesületben: az egyház közösségében való belső szolgálatot, amely arra irányul, hogy keresztény emberként jelenvalóvá tegyük Isten országát, azokon a helyeken, ahová a küldetésünk szól. Kezdetben azokat kerestük fel, akik világiként egyházi – leginkább plébániai vagy iskolai – szolgálatot teljesítenek, mert felismertük, hogy nincsenek összeköttetésben, s szinte mindannyian heroikus egyéni utat járnak. Szerettük volna nemcsak megismerni, de egymással is megismertetni őket. Így az eredetileg kutatásnak induló feladat révén hamarosan létrejött egy közösség, amely aztán nyári és téli találkozók sorozatán keresztül vált egyre szorosabb, összetartóbb hálózattá. Célunk, hogy az apostolkodó világiakat az általuk vállalt szolgálatukban minden lehetséges módon támogassuk: emberi, szakmai, spirituális, mentális, anyagi téren egyaránt. Szeretnénk biztosítani számukra mindazt, ami megtartja őket szolgálatukban, vagy a fejlődésüket segíti.

Vi­lá­gi lelkipásztori mun­ka­tár­sak kor­sze­rű mis­­szi­ós hoz­zá­ál­lás­sal (2. rész)

„Ma­gyar­or­szá­gon a val­lá­sos­ság min­dig erő­sebb volt, mint az ate­iz­mus. Ma is nagy­já­ból két­har­mad-egy­har­mad az arány, bár ez a 2011-es ada­tok alap­ján in­kább fe­le-fe­le arány­nak tű­nik. A vá­lasz­adók kö­zül 2001-ben het­ven­há­rom szá­za­lék val­lot­ta ma­gát ka­to­li­kus­nak, 2011-ben pe­dig het­ven­egy szá­za­lék. Ezt a het­ven szá­za­lék fe­let­ti arányt több más – töb­bek kö­zött a tan­szé­künk ál­tal vég­zett – ku­ta­tás is meg­erő­sí­ti. A kul­tú­ra nem vál­to­zik olyan ra­di­ká­li­san ennyi idő alatt, mint pél­dá­ul a po­li­ti­kai hely­zet” – mond­ta el Má­té-Tóth And­rás, a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem Val­lás­tu­do­má­nyi Tan­szék­ének ve­ze­tő­je. A pro­fes­­szor be­szélt a nép­egy­ház (va­gyis a ma­gá­tól ér­te­tő­dő egy­ház­hoz tar­to­zás) egy­re in­kább el­tű­nő­ben lé­vő hely­ze­té­ről és a vá­ro­si­a­so­dás fel­gyor­su­lá­sá­val meg­sza­po­ro­dó gyö­ke­re­i­ket vesz­tett fi­a­ta­lok hely­ze­té­ről is.

„Kül­de­té­sem­nek te­kin­tem a decsi egy­ház­köz­ség ös­­sze­fo­gá­sát és szol­gá­la­tát. Fe­le­sé­gem­mel és két lá­nyom­mal sze­ret­ném a krisz­tu­si sze­re­te­tet meg­je­le­ní­te­ni és el­vin­ni az em­be­rek éle­té­be” – fo­gal­maz­ta meg Ko­csis Lász­ló, aki ti­zen­há­rom éve ke­rült a Tol­na me­gyei köz­ség­be. Öt éve szen­tel­ték ál­lan­dó di­a­kó­nus­sá Pé­csett, fa­lu­juk je­len­leg a szek­szár­di fő­plé­bá­ni­á­hoz tar­to­zik, és társ­plé­bá­ni­a­ként mű­­kö­dik.

Vi­lá­gi lelkipásztori mun­ka­tár­sak kor­sze­rű mis­­szi­ós hoz­zá­ál­lás­sal (1. rész)

A 2011-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok tük­ré­ben ki­mond­­ha­tó: egy­re fon­to­sabb sze­re­pet kap­hat­nak a vi­lá­gi lel­ki­pász­to­ri mun­ka­tár­sak a ha­zai mis­­szi­ós fel­ada­tok­ból. Fő­ként pél­da­adás­sal és sze­mé­lyes éle­tük fel­mu­ta­tá­sá­val te­he­tik hi­te­les­sé mun­ká­ju­kat, ame­lyet a tö­meg­egy­ház álom­kép­ének haj­szo­lá­sa he­lyett kre­a­tív ki­sebb­ség­ként tud­nak meg­va­ló­sí­ta­ni – hang­zott el töb­bek kö­zött a lel­ki­pász­to­ri mun­ka­tár­sak IX. or­szá­gos ta­lál­ko­zó­ján, me­lyet idén Vajtán ren­dez­tek meg jú­li­us 29. és au­gusz­tus 4. kö­zött.

A ha­zai pá­lya előny-e? cím­mel meg­ren­de­zett kon­fe­ren­ci­át két­na­pos kép­zés előz­te meg, a ta­lál­ko­zót kö­ve­tő­en pe­dig kö­zös­sé­gi ter­ve­zés és csa­lá­di prog­ra­mok töl­töt­ték ki a he­tet. A szak­mai ren­dez­vény dél­után­ján a szalézi ora­tó­ri­u­mok és a dél-ba­ra­nyai ta­no­dák mű­kö­dé­sé­be is be­le­pil­lant­hat­tak a részt­ve­vők.

Példaértékű összefogás Szegeden a legszegényebbekért

Az idei évben nyolcadik alkalommal rendezték meg Szegeden a Szolidaritás Éjszakája elnevezésű virrasztást, melyen a résztvevők adományaikkal, támogatásukkal, de főként személyes jelenlétükkel fejezhették ki az otthon nélkül élők iránti együttérzésüket.

A városban kezd hagyománnyá válni ez az éjszaka, amelyet mindig a Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebbi csütörtökön tartanak Szeged egyik legszebb terén. A hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek és önkéntesek célja, hogy ezen az estén minél több ember ismerje meg azoknak az embereknek a problémáit, akik mellett a járókelők általában úgy mennek el az utcán, hogy egy pillantásra sem méltatják őket.

A Szolidaritás Éjszakája nemcsak a meleg vacsoráról, a közös zenélésről, az adománygyűjtésről vagy az ekkor elhangzó beszédekről szól – bár kétségtelenül ezek is fontosak. A rendezvény ugyanakkor azt is bemutatja, mennyi közös erőfeszítés, küzdelem és jó szándék szükséges ahhoz, hogy ne csak egyetlen éjszaka, de egész évben folyamatosan segíteni tudjanak a Szegeden körülbelül hatszáz főnyire becsült hajléktalanok életén.