Kozma László

Ol­va­sói le­vél

A Szörényi–Bródy szer­ző­pá­ros da­rab­já­nak leg­újabb ren­de­zé­se in­kább csak egyes né­zők­ből vál­tott ki in­du­la­to­kat, a kri­ti­ka ér­té­ke­lé­se ob­jek­tív és in­du­lat­men­tes. Ta­lán egy kis­sé szo­mo­rú is, hi­szen az ér­té­ke­lé­sek­ből úgy tű­nik, Al­föl­di Ró­bert nagy le­he­tő­sé­get sza­lasz­tott el. A leg­több kri­ti­ka igyek­szik meg­ta­lál­ni azo­kat a pon­to­kat, egyes sze­rep­lők tel­je­sít­mé­nye­it, ahol az elő­adást di­csér­ni le­het, ami azon­ban az egé­szet il­le­ti, egy nem ki­ér­lelt, nem egy­sé­ges kom­po­zí­ció ké­pe raj­zo­ló­dik ki. A ko­ráb­bi mél­tó­ság­tel­jes elő­adás­ból ki­ve­szett a mél­tó­ság, he­lyet­te fut­ko­sás, el­si­e­tett moz­du­la­tok, vá­rat­lan ne­ki­ro­ha­ná­sok tör­tén­nek, me­lyek azon­ban nem tör­té­né­sek, nin­csen sú­lyuk.

Beszélgetés Kállay Emillel

– A piaristák néhány éve újra jelen vannak Erdélyben, éppen a székelység egyik központjában, Csíkszeredán. Milyen erdélyi hagyományokra tekint vissza a rend?

– A piarista rend Erdélyben is gazdag hagyományokkal rendelkezik. A Trianon utáni időktől Erdélyhez soroljuk az egykori Partiumot is, a Nagyvárad– Szatmárnémeti által jelzett ívet. 1725-ben Nagykárolyban indult meg az élet a piaristák számára, itt nyitottak iskolát, majd ezután 1717-ben Besztercén, 1730-ban Máramarosszigeten, ugyancsak 1730-ban Szentannán, 1741-ben Medgyesen, 1776-ban Kolozsváron, 1788-ban pedig Temesváron kezdtük meg az ifjúság nevelését. Nem mindegyik intézmény bizonyult tartós alapításnak, minden a gyermeklétszámtól függött. Egészen 1948-ig létezett a temesvári, a kolozsvári, a máramarosszigeti és a nagykárolyi iskola. A Székelyföldre a piaristák korábban nem jutottak el. Székelyföldhöz legközelebb Medgyes volt, ahol 1741-től 1789-ig működött piarista fenntartású iskola.