Piaristák a Székelyföldön

A magyar kultúra és művészet történetében jelentős szerepet játszottak a diákjaink. Vasvári Pál, a szabadsághős, Ady Endre és a festőművész Markó Károly Nagykárolyban volt piarista diák, Herczeg Ferenc Temesváron, Jósika Miklós báró és Kuncz Aladár, a Fekete kolostor szerzője, Passuth László, Sánta Ferenc és Szervátiusz Tibor Kolozsváron. Juhász Gyula Máramarosszigeten is tanított. Budán járt a piaristákhoz Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök. Temesváron pedig még Bodor Pál újságíró nevét is említhetem. Aztán hosszú szünet következett, a kommunista korszak nem tette lehetővé, illetve felszámolta működésünket.

 

Mikor érkeztek a Székelyföldre?

– 2007 szeptemberének első hetében érkeztünk, a rend tavaszi döntése után. Amostani épületünk a Márton Áron Gimnázium mögött akkor még nem volt készen, úgyhogy a Szent Kereszt-plébánián kaptunk két vendégszobát. Sokat segítettünk a pasztorációban, és az ottani gyerekekkel foglalkoztunk. Felvettük a kapcsolatot a Segítő Mária Katolikus Gimnáziummal, ahol négyszáz diák tanul. Összesen körülbelül ezeregyszáz középiskolás tanuló él itt, a színkatolikus Csíkszeredában. Szeptember 14-én van a Szent Kereszt-templom búcsúnapja, így érkezésünk összekapcsolódott ezzel az ünneppel. Darvas-Kozma József plébános ugyanis megkért bennünket, hogy tartsunk szentbeszédet, így bekapcsolódtunk a Tamás József püspök atya által bemutatott szentmisébe, és átérezhettük, milyen erőteljesen árad itt a hit, a liturgia. Az volt az első benyomásunk, hogy a papság nagyon összetart. Vagy huszonöt pap jött össze a búcsúra Alcsíkból, Felcsíkból, velük együtt ebédeltünk, vacsoráztunk. Nem mondhatnám, hogy csak a bajokkal foglalkoznának, szép számmal akadnak közöttük olyanok is, akik tele vannak derűvel, bizalommal.


Nagyon fontos, hogy a székelység érezze: nemcsak elmenni lehet innen, mint sokan tették, hanem visszatérni is. Annak idején engem is nagyon megrendített a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás eredménye. Abban az időben minden reggel hallgattam a Határok nélkül műsorát. December 6-án volt Gyergyószentmiklóson a búcsú napja. Anyai ági rokonaim egy része ott él, a mai napig járok oda, gyakran felkeresem őket. A templomok szentélyében mindenütt ott lehet látni a magyar zászlót. A népszavazás után azonban szépen bevették, és a magyar himnuszt sem énekelték. A románok közül sokan azt mondják az itteni magyarokra, hogy bozgorok, azaz hazátlanok, s a népszavazás idején az anyaországiaktól is megkapták ugyanezt a minősítést: kiderült, nekik sem kellenek. Ez nagyon fájdalmasan érintette az itt élőket. Én mindenképpen azt akartam éreztetni velük, hogy mi igenis gyökeret akarunk itt verni. Azért jöttünk ide, mert szolidaritást akarunk vállalni a székelységgel, mert itt akarunk piaristaként élni, és piaristaként nevelni az ifjúságot. Már több erdélyi növendékünk tanul odaát, Magyarországon, s ha majd végeznek, szépen visszajönnek. Az erdélyi piarista rend mindig maga termelte ki a rendtagokat.

 

Milyen személyes kötődései vannak a Székelyföldhöz?

– Csíkszereda számomra az anyaföldet jelenti: édesanyám itt született, ide való a családja. Apai nagyapámat ide helyezték vasúti pályamesternek, így apám is itt nőtt fel. Ő még a csíksomlyói gimnáziumba járt, a mostani gimnázium elődjébe. Azt az épületet 1909– 10-ben építtette fel a katolikus egyház, s már vissza is kapta a tulajdonjogát. Apám itt ismerte meg anyámat. Megszerették egymást. 1920-ban azonban apámat az egész családjával együtt kiutasították, mert anyaországiak voltak. De 1922-ben eljött anyámért, és feleségül vette. Mi a bátyámmal már Magyarországon születtünk. Kisgyerekkoromban sokat nyaraltam a csíki nagymamánál, ezért nagyon kötődöm Csíkszeredához. Ötéves voltam, amikor fölvittek a hargitafürdői nyaralóba. Egyik reggel elküldtek a borvízforráshoz vízért. Mindenki magyarul beszélt, így fogalmam sem volt arról, hogy ez egy másik világ. Visszafelé jövet torkomszakadtából énekeltem a magyar cserkészindulót: „Fiúk, fel a fejjel…, álljunk csatasorba vidáman!” Egy pap bácsi lélekszakadva rohant ki a házból, hogy lássa, ki az a bátor gyerek, aki itt 1934-ben a magyar cserkészindulót énekli. Mindjárt megszeretgetett, és később nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Bíró Ferencnek hívták a plébánost. Nagy magyar volt. Fölfedezte, hogy az óvodában nagyszerű irredenta verseket tanultam, úgyhogy előszeretettel szavaltatott. Szívesen jártam oda. Akkoriban büdösgödörnek mondták, most mofettának azt a területet, ahol – a Hargita vulkanikus eredete miatt – máig kénes gáz tör a felszínre. A kén nagyon jó hatással van az ízületekre meg a reumára. Az öregek ezért bent álltak a büdösgödörben, én meg odajártam hallgatózni, miről beszélgetnek. Dicsérték a plébánost, hogy milyen nagyszerű ember, több ízben is megkapta már a „dou|ïeci cincit” (dózecsecsincset). Otthon megkérdeztem, mit jelent ez, s akkor mondták el, hogy románul így hívják a huszonötöt. Abban az időben ugyanis szokás volt, hogy aki nem tetszett a hatóságoknak, azt bevitték a rendőrségre, derékszögbe állították, és huszonötöt vertek a fenekére. A pap bácsi azonban csak annál keményebb lett a fenyítéstől. Nekem igazi példaképemmé vált. Ötéves koromtól tizenegy éves koromig nyaraltunk Hargitafürdőn, úgyhogy jó néhányszor volt alkalmunk találkozni. Ott, a Szent István-kápolnában indult el a hivatásom. Kint játszottunk a többiekkel, amikor egyszer jött a plébános, és behívott a kápolnába. Az oltáron egy edényben olaj volt, a tetején egy parafadugóban mécsbél úszott. Azt mondta: „Fiam, ennek a mécsesnek mindig égnie kell, mert ez arra figyelmeztet mindenkit, hogy itt van az Úr Jézus. Ha nem ég, akkor jössz, és mi ketten kicseréljük a mécsbelet.” 1944-ben nyaraltam itt utoljára. Aztán a románok hamarabb kiugrottak a háborúból, mint mi. A háború után hosszú ideig nem jöhettünk Székelyföldre.

A Jóisten 2007-ben vezetett vissza Csíkszeredába, ahol valamikor elindította a hivatásomat. 2010. április 24–25-én meglátogatott Rómából a rend legfőbb elöljárója, Pedro Aguado generális, Mateusz Pindelski generálisasszisztens és Ruppert József volt generálisasszisztens. Ők is nagyra értékelik a magyar provinciának ezt a kezdeményezését.