Alázatos szívvel

Németh János jezsuita szerzetes emlékére

 

Egy megsárgult Képes Újság 1991. január 12-ei számát megőriztem. Volt már Püspökszentlászlón? – ezzel a címmel jelent meg négy színes felvétel és egy tartalmas írás a csodálatos természeti környezetben lévő hatholdas arborétumról, amely a Mecsek lábánál fekszik. A monda szerint itt talált menedéket a vadászata alkalmával viharba került Szent László királyunk. Innen a falu neve. A hagyomány szerint a király ennek az eseménynek az örömére kápolnát emeltetett, amelynek romjain később templomok épültek, ez már a harmadik.

Csikvánd szülötte

Kondor Lajos verbita szerzetesre emlékeztek

A fatimai üzenet terjesztését tartotta életcéljának Kondor Lajos atya, akinek tiszteletére tavaly ősszel emléktáblát helyeztek el szülőfaluja, Csikvánd katolikus templomának falán. Az egyszerű, négygyermekes családból származó Kondor Lajos a győri bencésekhez járt gimnáziumba, s már ekkor a papi hivatásra készült. Tanulmányait a kőszegi Szent Imre Missziós Szemináriumban folytatta, 1946-ban pedig belépett a verbita rendbe (Isteni Ige Társasága). Fiatal szerzetesként még ő sem gondolta, milyen nagy feladatot bíz rá az isteni gondviselés. Személye és szolgálata nemcsak itthon, de a világ valamennyi országában közismert volt a katolikusok körében.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.