Kiss Péter

Gondolkodásomra a teológus-filozófiatörténész Nyíri Tamás volt a legnagyobb hatással. A nyitottsága, feltétel nélküli párbeszédkészsége, és az optimizmusa, hogy lehetünk korszerűen keresztények. A buzdítása, hogy igyekezzünk mindig erre törekedni, és elhinni, hogy rengeteg rossz tapasztalatunk ellenére is lehetséges. Ami magával vonja az ökumené iránti elkötelezettséget és általában mindenféle kirekesztés elutasítását is. Szociológiai tanulmányaim pedig ahhoz a felismeréshez vezettek el, hogy minden társadalom tele van megrázó igazságtalanságokkal, amelyekbe egy keresztény embernek soha nem szabad belenyugodnia. Vagyis hogy a helye mindig a legalulra szorítottak mellett van.

Példabeszéd a talentumokról

Szerző:

A plébánián nagy az élet. Gyakran érkezik vagy távozik valaki, egy kissrác pedig éppen nyomtatót szerel szét, a fém alkatrészeket szedi ki belőle. Valaki azzal ajánlotta fel a plébániának a nyomtatót, hogy megjavítható, csak egy kis baja van, de aztán kiderült, hogy nem lehet rajta segíteni. A kertben libák, tyúkok lófrálnak. Mint megtudjuk, a kis hittanosok gyakran megkergetik őket. Zsolt atya hisz abban, hogy tudatformáló ereje van, ha a plébánia állatokat tart. „Persze először egyáltalán nem tudtuk, mit kell kezdeni egy libával, és sokat nevettünk magunkon. Manapság viszont már tésztakészítő alkalmakat is szervezünk, amikor felhasználjuk a tojásokat” – mondja.

Ringató figyelem

Szerző:

Megy a bölcső vándorútra

Vándorbölcsőt sorsolt ki június 3-án a 2009-ben Kopp Mária által alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, amely azt tartja elsődleges céljának, hogy enyhítsen a magyar demográfiai krízisen, gyermekvállalásra bátorítson. Magyar sajátosság ugyanis, hogy kevesebb gyermek születik meg végül, mint amennyit a fiatalok eredetileg terveznek.

„Köszönöm, hogy játszhattam”

Szerző:

Útra bocsátó évek a piliscsabai Szent László Óvodában

Óvoda – a többségünkben emlékek özöne tolul fel, ha meghalljuk ezt a szót. Soha nem egynemű emlékeké, hiszen talán életünkben először ekkor kerültünk nagyobb közösségbe, mutattuk meg magunkat a világnak. Ekkor tudtuk meg, félénkek vagy inkább merészek, magunknak valók vagy barátkozósak, hangadók vagy inkább igazodók vagyunk. És ekkor dőlt el az is, mit gondoljunk azokról a felnőttekről, akikre a szüleink rábíztak. Hogy bízhatunk-e bennük, hogy szeretnek-e igazán.

– Lagziban ültünk, teljesen váratlanul ért a dolog – meséli Móczár Ferencné (Elvira néni), a piliscsabai Szent László Óvoda vezetője. – A zenekar trombitása a mikrofonhoz lépett, és így szólt: „Ezt a számot az óvó nénimnek küldöm, aki annak idején megtanított a zene szeretetére. Fontos szerepe volt abban, hogy zenész lettem. Köszönöm.” Attól a pillanattól kezdve, hogy az első szó elhangzott, addig, hogy megértettem: rólam van szó, és észrevettem, hogy mindenki engem néz, nem telt el másfél perc, de mire játszani kezdett a zenekar, már potyogtak a könnyeim. Gondoljon bele! Annyi év után még emlékezett rám az a fiatalember, sőt fontosnak tartotta, hogy ünnepélyesen köszönetet mondjon nekem! Tizenöt éve is lehetett már annak, hogy utoljára láttam, akkor még piciny gyermekként. Az idő múlására gyakran gondolunk kissé bánatosan, de az ilyen alkalmak mindig ráébresztenek arra, hogy gazdagíthatnak is rajtunk az évek. Egy pedagógus számára talán nincs is megtisztelőbb, mint az, ha úgy érezheti, hogy egy keveset ő maga is tett e gazdagodás, növekedés érdekében.

A lelkész, aki nem akart tiszta maradni

Szerző:

Új könyv Dietrich Bonhoeffer életre váltott teológiájáról

„Nagy fába vágtuk a fejszénket” – mondta Géczi Károly, az Immanuel Alapítvány kiadójának vezetője a Bonhoeffer – Pásztor, mártír, próféta, kém című könyvet bemutató sajtótájékoztatón. Húszéves működésük legnagyobb terjedelmű kötetéről van szó. Ám nemcsak terjedelmi szempontból volt nagy vállalkozás ez a munka, és nemcsak a kiadó számára.

Az olvasó kissé zavarban van, amikor a – jegyzetek nélkül – 546 oldalas könyv végére ér. Azon túl ugyanis, hogy egy elismerésre méltóan alapos, mégis lélegzetelállítóan izgalmas mű világa szippantotta magába, nehezen tudja megválaszolni az alapkérdést, hogy voltaképpen mit olvasott. Történelem, teológia és életrajz mindvégig keveredik a szövegben, és néha mintha csak Eric Metaxas nagyszerű íráskészsége tenné, hogy a különböző területek közötti összefüggést természetesnek érezzük. A legzavarba ejtőbbek a teológia és a történettudomány határán mozgó fejtegetések, mert problémamentesnek veszik az átjárást, teológia és mindennapok egymásba fonódását, egymásra hatását.

A cserépedény kincse

Szerző:

A bibliafordítás műhelytitkairól

 

Változik a nyelvünk, és fejlődnek a Bibliára vonatkozó ismereteink. A kereszténység számára életbevágó, hogy ez kihasson a bibliafordításokra, hogy minden nemzedék értse, magáénak érezhesse a Szentírás szövegét, ne tűnjön muzeálisnak, hanem kora nyelvén szóljon hozzá, és képes legyen csorbítatlanul átadni az isteni üzenetet. Ahhoz, hogy ez lehetővé váljon, huszonöt-harmincévente frissíteni szükséges a magyar szöveget. Melyek a bibliafordítás hitelességének, korszerűségének legfőbb kritériumai? A közelmúltban két könyvbemutatón járva is elgondolkodhattunk erről a fontos kérdésről

„Az ima erejébe vetett hitről tanúskodnak”

Szerző:

A bensőséges vallásgyakorlat műtárgyai a pálosok Sziklatemplomában

 

Nem sokkal lapzártánk előtt, április 24-én a budapesti Sziklatemplomban Bátor Botond pálos tartományfőnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a professzor társaságában megnyitotta Ruzsa György állandó, háromszázhetven darabból álló fémikon-kiállítását. Az ikonszakértő művészettörténész, mivel szerkesztőségünk már régóta jó kapcsolatot ápol vele, a megnyitó előtt két nappal megmutatta nekünk kincseit, és sok izgalmas apróságot osztott meg az Új Ember olvasóival.

 

‒ Hogyan született döntés arról, hogy a budai pálos Sziklatemplomban állandó fémikon-kiállítás legyen? Hogyan érlelődött meg Önben a terv?

 

– Kötődöm ehhez a templomhoz; gyermekként, még a nagymamámmal jártam itt először. Ideális kiállítási helyszínnek véltem, ezért a rendhez fordultam, amely örömmel felkarolta az ügyet. Azért a fémikonok mellett döntöttem, mert ezeket, noha magas esztétikai értékűek, sokáig nem becsülték eléggé, és emiatt nem is igen kutatták. Csak a kilencvenes években kezdett velük komolyabban foglalkozni Zotova és Glutova, két orosz kutatónő, a moszkvai Rubljov Múzeum munkatársai. Sokat jártam, kutattam ott, jó barátságba keveredtem velük. Olyan gyümölcsöző volt az együttműködésünk, hogy 2005-ben Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban már közösen rendeztünk fémikon-kiállítást, amely ötszáz ikont vonultatott fel; a legtöbbet, amely valaha is megtekinthető volt egyszerre bárhol a világon. Négyszázat ők hoztak Moszkvából, százat én kutattam fel és határoztam meg idehaza. A kiállítás angol nyelvű katalógusa ma is nagyon népszerű a gyűjtők körében. A sikeren felbuzdulva érlelődött meg bennem a gondolat, hogy állandó fémikongyűjteményt hozok létre, méghozzá a világon a legnagyobbat.

„A hegyet is elhordjuk”

Szerző:

Kertek születése Békásmegyer-Ófalun

 

Civil kezdeményezőkészség és közösségi erő – amikor e kettő találkozik, megmozdulnak a hegyek. Ha pedig ennek egy plébánia a színtere, a társadalom atomizálódásának jeleit gyakorta megtapasztaló embernek hirtelen nagyon jó kedve támad. Úgy érezheti: néha sikerül csakugyan kovásznak lennünk, és kicsinységünk ellenére sokaknak mintát adnunk.

 

Sárkörte, kékalma, Petőfi körtefája, pónyikalma, szomolyai cseresznye, budai domokos, vérkörte, bőralma, háziberkenye, baturalma, tüskéskörte, piros pogácsaalma, sózó körte, rétesalma, hosszúszilva, fűzalma – olvasom a karókra tűzött színes táblákon, a fal mellé állított facsemeték fölött. Budapest első tündérkertjének megnyitóünnepsége zajlik Békásmegyer-Ófalu plébániájának közösségi házában, március 29-én. Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki számára az összes ültetésre váró gyümölcsfa neve ismeretlen. Pedig nagy- és dédszüleink életéhez még a többségük hozzátartozott, akárcsak a termésükből készült lekvár, befőtt, pálinka. A tündérkerteket – amelyekből ma már több mint ötven van országszerte és a határainkon túl – éppen emiatt, a feledés ellen alapítják: azért, hogy a Kárpát-medence őshonos gyümölcsfái és a magyar gyümölcstermesztés sokszínű hagyományai ne tűnjenek el nyomtalanul. „Azt szokták mondani, hogy ott vagyunk otthon, ahol a nagyapánk által ültetett gyümölcsfáról szedhetjük a gyümölcsöt – kezdi beszédét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. – Természeti örökségünk védelme legalább annyira fontos, mint a szellemié. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági szervezete kimutatta, hogy az elmúlt száz évben az őshonos növényfajták hetvenöt százalékát vesztette el az emberiség, és a maradék huszonöt százalék jelentős része is veszélyeztetett. A kormány kiemelt figyelmet szentel ennek a problémának, ezért igyekszik előmozdítani a génmegőrző gyümölcskultúra ügyét. Az egyházak jó partnerei e téren is: a tündérkerteknek sok helyen parókiák, plébániák adnak otthont. A hagyományainknak megtartó erejük van, de csak akkor tudnak hatni, ha teszünk a fennmaradásukért. Kívánom, hogy azok a fák, amelyeket ma elültetünk itt, erős gyökereket eresszenek, és egyszer képesek legyenek valamennyiünket megtartani.”

„A szeretetátadás a kulcsszó”

Szerző:

Passió-előadás a kelenföldi Domokos Pál Péter Általános Iskolában

 

A próbát figyeljük. Meglep a gyerekek komolysága, koncentráltsága. Mindenki tudja a szerepét, hogy mikor, ki után következik, és hogy honnét jön be, merre megy ki a színről; nincs sem nevetgélés, sem bizonytalankodás. Gyorsan megfeledkezem róla, hogy gyerekekről van szó, és máris a darabban vagyok, magába szippant a történet. Mintha az elsőtől az utolsó jelenetig minden szereplőt ugyanaz az erő mozgatna az egyszerre megrázó és szükségszerű végkifejletig. Jézus meghal, a gyerekek pedig sorba rendeződnek, felénk fordulnak, és úgy tekintenek ránk, mintha a vesénkbe látnának.