Lágy eső Cannes-ban

Nagy Dénes rendező pályakezdéséről és versenyfilmjéről – A cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű programja fiatal tehetségek számára nyújt bemutatkozási lehetőséget. Az idei rövidfilmes szekcióba kilenc alkotást válogattak be, köztük egy magyar filmet, a Lágy esőt, Nagy Dénes munkáját, aki személyesen elkísérte alkotását. A film bemutatkozása után, még a dél-franciaországi városban értük utol a rendezőt. Először friss élményeiről kérdeztük…

Jubilál a Cinefest

Újra emzetközi filmfesztivál Miskolcon – Tíz éve azzal a célkitűzéssel indult a Fiatal Filmesek Nemzetközi Filmfesztiválja, hogy a harmincöt év alatti filmeseknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget. Azóta nemcsak az elnevezés, hanem sok minden más is változott. Talán a szervezők sem gondolták még akkor, hogy ilyen rövid idő alatt egy hazai viszonylatban vezető szerepet betöltő nemzetközi fesztivál alapjait rakják le. Több körülmény és a tudatos építkezés is közrejátszott abban, hogy egy évtized alatt az egykori acélvárosban ilyen léptékű kulturális rendezvénysorozat alakult ki. De hagyjuk a történelmet, nézzük inkább, miért érdemes szeptember 12. és 22. között Miskolcra menni annak, aki szereti a filmeket.

Mielőtt meghalok

Ez a címe annak a regénynek, amelynek alapján a Most jó című film készült. Mit is tehetünk, ha hirtelen felismerjük, hogy főhősünk sorsához hasonlóan így áll a mi szénánk is? Mármint hogy erősen fogytán a földön nekünk kimért idő. Nagyon erősen hatott rám kisiskoláskoromban, amikor azt hallottam: Don Bosco rendszeresen végeztetett olyan gyakorlatot növendékeivel, hogy egy napig tegyenek úgy, mintha tudnák, másnap nem fognak felébredni. A fiatalok bizonyára gyóntak, áldoztak, mindenkivel kiengesztelődtek, még a szobájukban is rendet csináltak.