Gajdó Ágnes

Né­met is­me­ret­ter­jesz­tő film (2008)

A hör­csög­ről ál­ta­lá­ban a hab­zso­lás jut eszünk­be, pe­dig ez a kis rág­csá­ló igen elő­re­lá­tó mó­don egész nyá­ron gyűj­tö­get: az öre­gebb hí­mek akár négy-öt élés­kam­rát is meg­töl­te­nek, hogy té­len ne hal­ja­nak éhen. A zö­mök al­ka­tú kis­em­lős Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­ban gya­ko­ri élő­lény, Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban azon­ban a ve­szé­lyez­te­tett fa­jok kö­zé ke­rült. Nem­csak a ró­kák és a ra­ga­do­zó ma­da­rak (par­la­gi sas, kü­lön­fé­le bag­lyok) ti­ze­de­lik a hör­csög­ál­lo­mányt, a gö­rény is sok hör­csö­göt zsák­má­nyol, és az em­be­ri ter­jesz­ke­dés is fe­nye­ge­ti élő­he­lyü­ket. A film Ba­jor­or­szág­ba ka­la­u­zol­ja a né­ző­ket, Alsó-Frankföldön ugyan­is prog­ra­mot in­dí­tot­tak, hogy meg­óv­ják a hör­csö­gö­ket a ki­pusz­tu­lás­tól.

Ma­gyar filmvíg­já­ték (1964)

Idő­ről idő­re hal­la­ni a hí­rek­ben, hogy ha­mis pénz­zel fi­ze­tett va­la­ki, ezért az interneten több hos­­szú le­írás is ta­lál­ha­tó, mi­ről le­het föl­is­mer­ni a ha­mis bank­je­gye­ket. Na­gyon egy­sze­rű len­ne az élet, ha min­den­ki, aki anya­gi gon­dok­kal küzd, fog­ná ma­gát, s há­zi­lag elő­ál­lí­ta­na né­hány kö­teg tí­zez­rest. A Bán Fri­gyes ren­dez­te film fő­hő­se (Pé­csi Sán­dor) sze­gény ír­nok, ám te­het­sé­ges pénz­ha­mi­sí­tó. Gyö­nyö­rű bank­he­gye­ket raj­zol­va sza­ba­dul meg pénz­ügyi gond­ja­i­tól. Ne­héz ter­mé­sze­tű anyó­sa is mel­lé áll, s ál­dá­sát ad­ja a tör­vény­te­len cse­le­ke­det­re. Egy nyo­mo­zó (Eg­ri Ist­ván) azon­ban fel­fi­gyel a ha­mis pén­zek­re, s ak­ci­ó­ba len­dül. Va­jon Bá­nyai kar­ri­er­je med­dig emel­ke­dik? Le­het-e a bű­nös em­ber va­ló­ban elé­ge­dett és bol­dog?

Ma­gyar filmvíg­já­ték (1955)

Kü­lö­nö­sen ér­de­ke­sek az öt­ve­nes évek­ben ké­szült ma­gyar fil­mek, ame­lyek gyak­ran a pro­pa­gan­da esz­kö­zei vol­tak. Ez nem vé­let­len, hi­szen a film­gyár­tás a po­li­ti­ka és az ide­o­ló­gi­ai ve­ze­tés irá­nyí­tá­sa alatt állt. Az ál­la­mo­sí­tás után a film­ipar min­den te­rü­le­te köz­pon­to­sí­tott rend­szer­ben mű­kö­dött: elő­ír­ták, mely té­mák­ról kell fil­met ké­szí­te­ni, pél­dá­ul az ipa­ri ter­me­lés nö­ve­lé­sé­ről, a me­ző­gaz­da­ság szo­ci­a­lis­ta át­szer­ve­zé­sé­ről vagy az el­len­sé­ges sza­bo­tázs­ak­ci­ók le­lep­le­zé­sé­ről. Ranódy Lász­ló víg­já­té­ka egy he­lyi kö­zös­ség ap­ró­lé­kos be­mu­ta­tá­sa, ám eb­ben is fel­lel­he­tők a ko­ra­be­li kli­sék. A Szig­li­ge­ten for­ga­tott film­ben sze­re­pel bri­gád­ve­ze­tő, párt­tit­kár, egyé­ni gaz­dál­ko­dó és úr­hat­nám fe­le­ség egy­aránt. A sze­rep­osz­tás pe­dig re­mek: Fónay Már­ta, Kiss Ma­nyi, Makláry Zol­tán, Szir­tes Ádám.

Zenés magyar gyerekfilm (1988)

Helikoffer ke­ring a vá­ros fö­lött, ben­ne egy kis uta­zó, akit föl­det éré­se után a rend­őrök a gyer­mek­ott­hon­ba visz­nek, azt gon­dol­ván ró­la, hogy a szü­lei el­hagy­ták. A ma­gá­nyos szí­nész­nő (Ha­lász Ju­dit) gyak­ran föl­ke­re­si Da­nit (Sza­bó Da­ni) az ott­hon­ban, egy nap ha­za is vi­szi, s bí­zik ab­ban, hogy ha meg­ked­ve­lik egy­mást, örök­be fo­gad­hat­ja a kis­fi­út. De a gye­re­kek­kel nem kön­­nyű az élet, fő­leg ha a fel­nőtt túl so­ká­ig élt egye­dül, s csak ma­gá­ra fi­gyel. S fő­ként, ha az a gye­rek más, mint a töb­bi, hi­szen oda­át­ról ér­ke­zett…

A Kos­suth-dí­jas nem­zet szí­né­sze idén má­jus­ban ün­ne­pel­te nyolc­van­ötö­dik szü­le­tés­nap­ját. Pá­lyá­ját a Víg­szín­ház­ban kezd­te, majd né­hány évig Pé­csett ját­szott. 1952—1983 kö­zött a Nem­ze­ti Szín­ház desz­ká­in lé­pett föl, 1983-tól a Ka­to­ná­ban sze­re­pel, amely­nek ala­pí­tó tag­ja. Egy­szer így nyi­lat­ko­zott: „A szín­ház volt az én iga­zi há­zas­sá­gom. A leg­gyö­nyö­rűbb és leg­fáj­dal­ma­sabb sze­rel­mem volt. S a leg­töb­bet a szín­ház­tól kap­tam. (…) Nem va­gyok ön­mu­to­ga­tó! Az em­ber te­le van gát­lá­sok­kal… De te­het­sé­ges­nek szü­let­tem, ez volt a baj. Vé­gül öreg­ko­rom­ra lett iga­zán az enyém a szí­né­szet.”

Angol—francia—olasz élet­raj­zi drá­ma (2006)

Em­lék­szem, mennyi­re meg­döb­ben­tő volt Di­a­na her­ceg­nő ha­lál­hí­re, kü­lö­nö­sen a kö­rül­mé­nyei mi­att. De ta­lán még ért­he­tet­le­nebb­nek tűnt a ki­rály­nő hall­ga­tá­sa, aki — mi­vel Di­a­na már nem tar­to­zott a ki­rá­lyi csa­lád­hoz — a Spencer csa­lád ma­gán­ügyé­nek te­kin­tet­te a ha­lál­ese­tet. A pro­to­koll sza­bá­lyai sze­rint tö­ké­le­te­sen járt el, de em­ber­ség­ből, együtt­ér­zés­ből ta­lán cse­le­ked­he­tett vol­na más­ként. De nem kell ítél­kez­ni fe­let­te, pró­bál­juk meg­ér­te­ni, mi ve­zet­te. II. Er­zsé­be­tet vé­gül az ak­kor meg­vá­lasz­tott mi­nisz­ter­el­nök, Tony Blair vet­te rá ar­ra, hogy vál­toz­tas­son az év­szá­za­dos ha­gyo­má­nyo­kon, és csat­la­koz­zon a gyá­szo­lók­hoz. A Stephen Frears ál­tal ren­dez­te film a Di­a­na ha­lá­la utá­ni he­tet két ér­ték­rend ös­­sze­csa­pá­sa­ként áb­rá­zol­ja. A ki­rály­nő sze­re­pé­ben Helen Mirren lát­ha­tó, ala­kí­tá­sá­ért Os­car-dí­jat nyert.

„Ab­ban nem hi­szek, hogy bár­ki éle­té­re re­cep­tet le­het­ne ad­ni. Ab­ban hi­szek, hogy ha az em­ber ké­pes ar­ra, hogy el­mé­lyed­jen egy ki­csit ön­ma­gá­ban, akár csak tíz per­cig vagy ne­gyed órá­ig, ami­kor nem en­ge­di ma­gá­ra hat­ni a kül­vi­lá­got, ak­kor rá­jön ar­ra, hogy mi az üze­net, ami be­lül­ről szól. Hogy mi­ért bol­dog­ta­lan, mi­től bol­dog, mit te­het­ne” — ír­ja egy helyütt az 1932. no­vem­ber 24-én szü­le­tett, idén a nyolc­va­na­dik szü­le­tés­nap­ját ün­nep­lő Jó­kai An­na. Ta­nár­ként dol­go­zott 1974-ig, az­óta sza­bad­fog­lal­ko­zá­sú író. Írá­sa­i­ban fon­tos sze­rep­hez jut a ke­resz­tény ér­ték­rend, az em­be­ri kö­zö­nyös­ség el­le­ni küz­de­lem és a sze­re­tet meg­tar­tó ere­je a vi­lág­ban. Az idei könyv­hét­re je­lent meg Éhes élet cí­mű, sod­ró len­dü­le­tű csa­lád­re­gé­nye, amely­nek hő­sei min­den­na­pi em­be­rek, akik fo­lya­ma­to­san szem­be­sül­ni kény­sze­rül­nek gyor­san vál­to­zó vi­lá­gunk új hely­ze­te­i­vel.

Ma­gyar víg­já­ték (1937)

A Ku­li­nyi Er­nő és Rej­tő Je­nő víg­já­ték­ból ké­szült film egy vá­ló­pe­res ügy­véd­ről (Som­ló Ist­ván) szól, aki min­dig a lo­va­gi­as­ság je­gyé­ben igyek­szik el­jár­ni. Az­tán ő ma­ga ke­rül az ügy­fe­le­i­hez ha­son­ló hely­zet­be. Vé­let­le­nül ta­lál­ko­zik ugyan­is fe­le­sé­gé­vel (Len­gyel Gi­zi) és egyik leg­jobb ba­rát­juk­kal (Ajtay An­dor), s fél­re­ér­ti a hely­ze­tet. Hir­te­len ter­mé­sze­tű lé­vén azon­nal be is ad­ja a vá­ló­ke­re­se­tet. Ho­gyan ke­rül a kép­be az egye­te­mis­ta lány (Zilahy Irén), aki tör­té­ne­te­sen ép­pen az ügy­véd szo­bá­ját bér­li?