Az önzés mint a társadalom torzszülöttje
„Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi imádságomat. Töltsd el szívemet angyali tisztaságú szeretettel embertársaim iránt, hazám iránt és honfitársaim iránt! (…) Sugalld nekem, mit és hogyan kell kezdenem, hogy egy korona tőkével, melyet reám bíztál, elszámolni tudjak. Gondolkodni és dolgozni akarok éjjelnappal, életem fogytáig.”
Gróf Széchenyi István mindennapi imádságát olvasva lehet igazán felmérni a kontraszt nagyságát, amely a Magyar Tudományos Akadémia alapítójának lelkisége és a mai világ eszmét-erkölcsiséget maga alá tipró, fájdalmas valósága között feszül. A tendencia sajnos általános, az erkölcsi amortizáció – különböző mértékben és sebességgel – szinte minden országot elér. A demokrácia pedig erkölcs nélkül zsákutca; a nagyobb közösségek, mint például egy nemzeti közösség, teljes széteséséhez, elzülléséhez vezet.
