Csonka Rozália, az ikertestvére három évvel később lépett be a rendbe és az Aurea nevet kapta. Mivel a szabály úgy szólt, hogy csak a nagykorúság betöltésével lehet fogadalmat tenni, Mariella nővér 1943-ban, Aurea nővér 1946-ban tett örökfogadalmat. Budapest XII. kerületében, a Hidegkúti úton volt egy gyermekotthon óvodával és iskolával, Mariella nővér ott dolgozott mint óvónő.
Még a szerzetesrendek feloszlatása előtt, 1949-ben a tartományi vezetőség megvette a városmajori házat. Nővérként azonban nem élhettek tovább közösségben, új otthont kellett keresniük. Mariella és Aurea nővér hazamentek édesanyjukhoz, Szegedre. A rendi ruhát le kellett vetniük, civilben járhattak. Akik Budapesten éltek, az elöljárókkal titokban tartani tudták a kapcsolatot. Nekik erre nem volt lehetőségük. Mivel édesanyjuk nyugdíjas volt és nehezen éltek, megpróbáltak munkát találni, de akkoriban sehol sem fogadták szívesen a szerzeteseket.
„Még a háborús időkben volt alkalmam egy hathetes vöröskeresztes tanfolyamot elvégezni. A bizonyítvánnyal jelentkeztem a szegedi klinikán, ahova fölvettek ápolónőnek. Négy hónapig itt dolgoztam, majd családnál nevelőként helyezkedtem el. Később Szegváron, a gyermekotthonban kaptam nevelői munkát. Amikor az oktatási osztály vezetője fölvett, azt kérte, hogy csak templomba ne járjak. De én megmondtam, ezt nem tudom megtenni, én szerzetesnő vagyok, ha így nem kellek, akkor elmegyek máshová. Minden vasárnap elmentem misére, azért nem naponta, mert a templom és a pártház egymással szemben volt. Egy alkalommal behívattak és figyelmeztettek, hogy jelentések mennek rólam, mert templomba járok. Ennek ellenére megbecsültek, próbáltam maximálisan dolgozni, az ott élő száz állami gondozott gyermeknek bábszakkört is vezettem…” – meséli a nővér tovább az életét.
„Az első évben, pedagógusnapra kitüntetést is kaptam. Nem is akartam elhinni. A kolléganőm úgy bökött meg, hogy menjek már ki, engem hívnak. Mindenki tudta rólam, hogy szerzetes vagyok. Sokat foglalkoztam a gyerekekkel, nagyon szerettem őket. A Jóisten különös kegyelme volt velem, mintha a tenyerén hordozott volna.”
Mariella nővér négy évig volt Szegváron, majd visszakerült Szegedre. A püspökségen az ostyasütőben is dolgozott. Negyvenéves szolgálat után ment nyugdíjba, majd a szeged-alsóvárosi plébánián segített. Betegeket látogatott, vitte az Oltáriszentséget. „Nagyon boldog voltam, hogy az egyházat szolgálhattam. Próbáltam az Isten szeretetét átadni az embereknek, és az embereket a hitben megerősíteni, Jézushoz vezetni” – mondja Mariella nővér, mintegy összefoglalva életútját.
A rendszerváltás után a rend visszakapta városmajori házát. Mariella nővér itt lakva még több mint tíz évig foglalkozott fiatalokkal. Apostoli munkájának gyümölcseként több fiatal hallotta meg Isten szerzetesi életre hívó szavát. Testvére, Aurea nővér 2006-ban hazaköltözött az Úrhoz, Mariella nővér jelenleg Budapesten, a II. kerületi Farkas Edit Szeretetotthonban él, ahol nyolcvankilenc évesen lelkesen tesz tanúságot Isten és a felebarát szeretetéről.
