Bali Katalin M. Kapisztrána nővér

Több házukból Budapestre az anyaházba gyűjtötték össze a nővéreket. Lefüggönyözött autóbusz jelent meg, és felolvasták a határozatot: a kórházat el kell hagyniuk, rendi ruhában nem maradhatnak többé ápolónőként a betegek szolgálatában. A feloszlatás alatt titokban tett örökfogadalmat.
1952-től civil ruhában, de Krisztust szolgáló szívvel Budapesten az ORFI-ban dolgozott. A szétszóratás évtizedei alatt a nővérek titokban tartották a kapcsolatot egymással, hétköznapjaikat a krisztusi szeretet jegyében élték, hűen a szerzetesi fogadalomhoz. A ferences atyák lelki támogatásban részesítették őket. Mindvégig gondja volt arra, hogy Istennel mély kapcsolatot építsen, szegényeket látogasson, jót tegyen az emberekkel, és amikor lehetőség nyílt rá, az egyház szolgálatába álljon.

Élettapasztalatából merítve kedvtelésből írni kezdett. Így látott napvilágot négy kisregénye: a Tenyerembe írtam a nevedet, Az orvos is ember, a Hetvenszer hétszer és A Vízkeletiek. 1989-ben – immár hatvanévesen – szívében ismét hallotta Jézus gyöngéd hívó szavát a közösségben megélt szerzetesi életformára. 1990 januárjától Pécsett elkezdte újraszervezni a rendi életet.
A pécsbányatelepi kórházban kezdte el rendi ruhában ápolónői tevékenységét. Hamarosan fiatal társakat is adott mellé az Úr, és 1993-ban az ő munkásságának köszönhetően megalakult az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei szerzetesi közösség, melynek vezetője volt egészen 1999-ig.

1994 és 1997 között a nővérek számára templom és kolostor épült Kozármislenyben, továbbá elindult a Dorothea Otthon építése, amely ma negyvennégy időskorú ember teljes körű gondozására nyújt lehetőséget. 1999-től jobbára a lelki élet elmélyítésén fáradozott, erejéhez mérten szolgálva nővértársait és a templomba járó híveket.
Betegségét türelmesen hordozta, felismerve benne sajátos küldetését. Humorát és bölcsességét mindvégig megőrizte, gazdagítva vele környezetét. Halála előtt két nappal a közösség tevékenységét a szeretet megélésében foglalta össze. Kérdésünkre, hogyan kell ezt jól megélni, azt felelte: „Úgy, ahogy az Úr Jézus tette.”

Május 10-én visszaadta lelkét Teremtőjének.