Árokparti séta

Ekkor, bodzaérés idején, az édeskés ízű, fényes, fekete bogyók nagyon sok madarat csalogatnak a bokrok közé. Függönyhálók segítségével rendszeresen gyűrűztük őket, nagyon sok szép emlékem fűződik ezekhez a nyár végi, kora őszi napokhoz. Július közepén a bodzabogyók még zöldek, csak a hó végén kezdenek színesedni. A buszvégállomástól eleinte még házak között vezet az út, de itt is mindig lehet látni és hallani valami érdekeset. Házi veréb csiripelt valahol, az egyik út menti fán tengelic énekelt. Július derekán már ajándék a madárdal, de ezek a tarka madárkák azért még gyakran megszólalnak. Néhány napja, 15-én, a Nehru-parton hallottam egyet. Csak félhangosan énekelt, talán egy, az első költésből származó fiatal hím gyakorolt az egyik fa koronájában. Megálltam és hallgattam, közben két fekete rigót figyeltem, amelyek úgy tőlem ötméternyire ugráltak és keresgéltek a fűben. A tengelic körülbelül öt perc múlva sajnos elhallgatott, de ez volt annak a napnak a legszebb öt perce.
Az árok menti bodzabokrok sajnos folyamatosan öregednek, a jobb parton egy szakaszon ki is vágták őket, de annyi szerencsére azért maradt, hogy a madarak, elsősorban a poszáták, érés idején naponta jóllakjanak. Fácántyúk keresgélt a fűben, aztán a bokrok közé szaladt, a szemközti domb felett vörös vércse szitált. Egy helyben állt a levegőben, és maga alá figyelt, majd ereszkedni kezdett, aztán csalódottan továbbrepült. Amit észrevett – talán egy pocok vagy egy gyík – eltűnhetett a föld alatt. Júliusban virágba borul az árokpart. Magasba nyújtózó ökörfarkkórók, kígyószisz, a bokrokra kúszó, felfutó szulák fehér virágai és a felettük repülő rovarok mindenütt. Sok sakktáblalepkét, egy gyönyörű kardoslepkét, egy ugyancsak nagyon szép nagy gyöngyházlepkét, és persze mindenfelé lebegő fehérlepkéket is láttam. Ragadós galaj tekeredett a zoknimra, nem akartam letépni, óvatosan fejtettem le. Sok volt a csalán, amit mindig örömmel látok, hiszen ez a legszebb lepkéink, például a nappali pávaszem, az Atalanta-lepke vagy a kis rókalepke hernyóinak tápnövénye.
Az erdő felől egerészölyv körözött fölém, két vadgerle repült át, majd egy kakukkot láttam. A telkek felől repült az erdő felé, de névadó kiáltását erre az évre már elfelejtette. Zöldikecsalád szállt a bokrokra. Egy ideig üldögéltek, aztán leereszkedtek az árokba. Melegen sütött a nap, nem csodálom, hogy megszomjaztak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..