Anno Domini 2018 karácsony

„Az Úr … évében” – jelezte a rövidítés a naptári időt. Dionysius Exiguus szerzetes a VI. században számításokat végzett, és megállapította, hogy Jézus születése Róma alapításához viszonyítottan a 754. évben történt. Számítását lassan átvette az egész keresztény világ, és utalt arra, hogy mi az Úr születéséhez számítottan éljük az időnket. A Zsidókhoz írt levél karácsonyi szentleckéje (Zsid 1,1–6) az idősíkokat váltogatva megemlékezik arról, hogy Isten előkészítette az üdvösségtörténetet. Több alkalommal és többféle módon az ószövetségi kinyilatkoztatás már az ősök számára is jelezte, hogy el fog jönni a próféták által megígért Messiás. Krisztussal elkezdődött az Újszövetség, mondhatnánk azt, hogy az idők beteljesedése, amikor Isten már nem csak utalásokat küldött a prófétai igehirdetéssel, hanem maga jött el közénk Jézus Krisztus személyében. Ő az időtlen örökkévalóságból jött közénk, isteni természete annak bizonyítéka, hogy az Atyával egy, és az Atya dicsőségének kisugárzása. Krisztus az Atyja lényegének képmása, hiszen egylényegű az Atyával, ahogy hitvallásunkban valljuk. Öröktől született az Atyától, ezért az a zsoltár, amelyikre a szentlecke utal, Krisztus méltóságát emeli ki. A 2. zsoltárt átalakítja, hiszen az eredetileg a király beiktatására készült, és a trónra emelést, az igazi fiúvá fogadást ünnepelte. A hagyomány azonban messiási zsoltárnak tekintette, és a Messiás örök születésére alkalmazta. Többféle fordítás olvasható: „Fiam vagy te, ma szültelek”; némely fordítás így írja: „Fiam vagy, ma nemzettelek”; vagy „Fiam vagy, ma adtam neked életet”. Az örökkévalóságban a második isteni személy az Atyától öröktől kapja a létét, és ezért nem áll rá a múlt, jelen, jövő hármas dimenziója, hanem az örök mában, az örök egyidejűségben történik mindez. A második isteni személy azonban belépett az időbe, a kronoszba, ezért is lett a történeti időnek kifejezése Jézus földi születése, amíg az örök születésre a kairoszt, az üdvösség idejét értjük. Miért fontos ez számunkra karácsonykor? Azért, mert karácsony ünnepe rögzítődik egy-két naphoz, amit azonban a kereskedelem már szeretne egy hónappal megelőzni, hogy nagyobb legyen az üzleti forgalma. Valójában Krisztus születésének az igazi kronológiai ünnepe december 25., amelyről tudjuk, hogy szintén fölvett időpont, az ókori világ Sol Invictus (legyőzhetetlen nap) ünnepére tevődött az Egyház történetében. Karácsonynak olyasfajta megünneplése, ami érzelmeket vált ki az emberből, mindenképpen időhöz kötött. Hein­rich Böll Állandó karácsony című groteszk novellájában ír arról, hogy egy idős asszony a háború évei alatt nem tudott karácsonyfát állítani, és az első békeévben, amikor fölállították a karácsonyfát, majd pedig lebontani szerették volna, az asszonyon megmagyarázhatatlan betegség tört ki. Nem tudtak mit kezdeni az asszony lelki betegségével, nem tudtak mit tenni eszelőssé vált megnyilatkozásaival. A családból valaki kitalálta, hogy föl kell újra állítani a karácsonyfát, és úgy kell tenni, mintha aznap is szenteste volna. Az idős asszony megnyugodott, de hát azt a fát is valamikor le kellett bontani, az egész ceremónia újra megismétlődött, már a családtagok, a fogadott színészek, mindenki kiborult a nagymama mellett, hiszen senki nem tudta a nyár közepén átélni a karácsonyi énekek által adott érzelmi varázst, és mindenki elmenekült otthonról. Ez az elbeszélés arra kiválóan alkalmas, hogy érzékeltesse velünk, a karácsony ünnepe, úgy, ahogy azt gyerekkorunktól átéltük, csak egy-két napra korlátozható minden esztendőben. A karácsony igazi mondanivalója ugyanakkor nem csak néhány napra, még csak nem is a karácsony időszakára, hanem egész életünkre szól. A Mennyei Atya Jézust az örök jelenben állandóan nekünk adja. A Szentírásnak talán legszebb mondata János evangéliumából: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Olyan igét használ az adásra vonatkoztatva, ami nem egyszeri, hanem folyamatos múltat jelez. Örökké adja nekünk Fiát, örökre megmutatja a szeretetét, ezért minden nemzedék, minden ember találkozhat vele, jóllehet az időben kell ezt megélnie, és válaszolnia rá. A karácsony igazi lényege ezért sokkal több, nem csak a liturgiának vissza-visszatérő ünneplése, hanem az üdvözítő isteni tervnek állandósult megvalósulása. A változó világgal szemben ezért nemcsak az üdvösségünk története, hanem végső győzelme is.
Ebben az esztendőben emlékezünk arra, hogy hetven esztendővel ezelőtt az áldott emlékű Mindszenty József bíborost karácsony másnapján letartóztatták, majd pedig megkínozva, kegyetlen kirakatperben elítélték. Emlékirataim című könyvében írta, hogy már megtörténtek az előzetes házkutatások, és a biztos letartóztatás tudatában karácsony első ünnepén is a szokott előírás szerint megtartotta a karácsonyi szentmiséket, jóllehet beárnyékozta közelgő elvitelének és szenvedésének a félelme. Akkor, a régi zsinat előtti liturgiában is a karácsonyi ünnepi misén a Zsidókhoz írt levél részlete volt olvasható, és ugyancsak János evangéliumából az Ige megtestesülése. A Zsidókhoz írt levél részlete hosszabb volt a mostaninál, hiszen a mai liturgikus beosztásunkban olvasmány előzi meg a szentleckét, ami abban az időben még nem volt. Ez a szentlecke, amelyet mi is hallhatunk karácsony első ünnepén, úgy folytatódik, amit már nem olvasnak föl: „Isten vagy, trónod áll örökre, királyi pálcád az igaz­ság vesszője. Az igaz­ságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd. Azért kent föl az Isten, a te Istened az igazság olajával minden társad felett. Továbbá: Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. Ezek elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha. Akár a köntöst, úgy göngyölöd őket össze, mint a ruha, úgy változnak meg. Ám te ugyanaz vagy, és esztendeid nem érnek véget.” (Zsid 1,8b–12.) Micsoda vigasztalás lehetett a bíborosnak, amikor ezt olvasta, hogy az a Jézus, aki Betlehemben megszületett, nem csak egy tehetetlen kisgyermek, hanem olyan, akinek trónja örökre fog állni, az igaz­ságot győzelemre viszi, a világ elmúlik, mint egy rongydarab, de ő változatlanul megmarad, hiszen esztendei nem érnek véget. Talán ez az utoljára fölolvasott karácsonyi szentírási részlet is segítette őt a megpróbáltatások idején hosszú börtönében, hiszen az Isten szava olyan igazság, aminek aranyfedezetét a tények bizonyítják.
Karácsony van, az az ünnep, ami sokszor a mai ember számára már nem sokat mond, hiszen érzelmileg teljesen eltelítődött a karácsonyt megelőző kampányokkal. Hit nélkül fárasztó ajándékozássá válik számára, vagy olyasvalamivé, amelyen legjobb mihamarabb túlesni. Nem véletlen, hogy sokak ilyenkor esnek depresszióba, és a lelki segélyszolgáltatást is sokan felkeresik. A hívő ember számára azonban a karácsony a maga örök isteni üzenetével igazi evangélium. Az ünnepek elmúlhatnak, a külső körülmény nem akadályozhatja Krisztus művét, Isten szava és a megtestesült Jézus Krisztus az, aki elhozza az üzenetet, ami mindig jó hír marad. Mindig hír marad számunkra, hogy megkaptuk a végleges kinyilatkoztatást, elnyertük bűneink bocsánatát. Jézus Krisztus arra van hivatva, hogy a mindenség felett uralkodjék, a mi üdvösségünk is az ő kezében van. Azért jött közénk emberként, hogy az ember Isten fiává lehessen. Ez a karácsony az Úr 2018. esztendejében adja meg nekünk, hogy mi is örvendezzünk az örök üzeneten, és Jézus Krisztus társörökösei lehessünk, akik majd öröklik az üdvös­séget.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..