Angyalszárnyakon

A közösség megalakulásakor Péliföldszentkereszten kapott helyet a szalézi rendtől. Akkoriban a közeli Bajóton volt plébános Balás Béla (Beton atya), jelenleg a kaposvári egyházmegye püspöke. A Nyolc Boldogság közösséget a következő – szerkesztőségünkhöz is eljuttatott – levelében köszöntötte Balás Béla püspök: Amikor váratlanul elcsendesülünk, mert valamin meglepődtünk vagy valamit egyszerre megértettünk, a magyar ember azt mondja: angyal szállt el felettünk. A nyolcvanas évek végén ilyen „angyal” szállt át a dorogi iparvidéken. Lehet, hogy csak az emlékeim játszanak velem, de én inkább az égiekre gyanakszom. Láttatják a múltat, mégpedig Arany János módjára, nem a valót, hanem annak égi mását. Akkoriban a péliföldi kanyarban az egyetlen buszjárat is halkabban kapaszkodott, az árva templom fából faragott szentjei döbbenten összenéztek, még a tető is lassabban ázott be, pedig Isten a tudója, nem éppen Ezékiel kerubjai lepték el a vájárok romjait. Egy szóval, szokatlan dolgok történtek.

Sohasem hallott dallamok verték fel a vadon csendjét. A szakadatlan ima, a tudatos szegénység, a tökéletesség utáni heves vágy úgy kavargott a Gerecse szélén, mint Ábel áldozatának füstje az ég felé. A környék lassan átalakult. Egyre többen feledték a cementgyár füstjét, az Eternit mérgét, a meddő bányák piszkát, és jöttek, mint lepkék, bogarak a mécses fényére. A kocsmák forgalma megcsappant, a politika már nem fájt, inkább csak szórakoztatott. Végre senki sem félt a besúgóitól, vér nélkül, rém nélkül „rendszert” váltottunk. Az ügynökök tehetetlenül lesték a nyelveken éneklést, az ugyanis számukra jelenthetetlen volt. Elképedve figyelték a gyalogosok, a stopposok áradatát, mert ők leállíthatatlannak bizonyultak. A megfáradt papság, a régi zarándokok érezték, valami új van a levegőben.

Azóta húsz év telt el. Ami akkor újdonságnak számított, ma sokunknak szokásává vált. Isten ugyanis valóban azt tesz a magáéval, amit akar (vö. Mt 20,15). A későn jött is teljes bért kap, a hátul ülő is megigazul, a lator estére szentté válik, Lévi Mátévá, Saul Pállá alakul. A kegyelem meg-megtréfálja a világot, amint azt a korintusiakhoz írt levélben olvassuk (1Kor 1,28). Legyen érte áldott, s jusson belőle mindnyájunknak! Remélem a húsz éve megtapasztalt „angyal” szárnyát senki sem vagdossa!

Remélem, a Lélek szabadságával nem élünk vissza, vagyis torzításmentesen közvetítjük! Remélem, a kimondhatatlan sóhajokra, a pünkösdi anyanyelvre, a nagy vizek zúgására senki sem erőltet barokk, amerikai vagy hazai – papos „tájszólást”! Remélem, a hazánkban húsz éve kezdődött új evangelizáció – a jó pásztor hangján (vö. Jn 10,4) – a mélybe ér, s megváltozik a föld színe. Ezt kívánom közösségteknek és egyúttal kérem imáitokat! Az első szeretettel: