Hit, vallás, istenkép

Lapunk is rendre beszámolt a a korábbi felmérések megállapításairól, amelyek talán nem maradnak visszhangtalanul. Már korábban is jelezték a hallgatók, hogy erőteljesen növekszik a hitoktatásra járó tanulók száma, ezért került előtérbe az újabb témakör. A hit fogalmát a gyerekek zöme a vallással kapcsolta össze. A 8-12 évesek egynegyede válaszolt úgy, hogy hisz Istenben, tartozik valamilyen vallási közösséghez, a 12-14 éveseknél 22 százalék.

A három éve tartó, most összegezett felmérésből kiderül: míg a 8-12 évesek 42 százaléka hisz Istenben, addig a 12-15 éveseknek 35 százaléka. A gyerekek fele bízik Isten segítségében, és azzal is tisztában van, hogy a bűnért büntetés jár. Minden második kamasz vallja: ha több keresztény ember lenne, kevesebb bűnt követnénk el. – Sok bizonytalansággal, ingadozással szembesültünk – mondta Tóth Istvánné. – A beszélgetések kezdetén a vallásosak aránya csekélyebbnek látszott; kiderült: úgy gondolták, kinevetik, maradinak tartják őket a főiskolások és a társaik is, ha a hitükről beszélnek. Amikor azonban ennek nem látszott semmiféle jele, megváltoztak az arányok. Sok gyerek nyilatkozott úgy, hogy megkeresztelték, de a család nem vallásos. Sok, nem vallásos család gyermeke jár hitoktatásra, mert elsőáldozó kíván lenni, és bérmálkozni is szeretne. Bebizonyosodott, hogy az elsőáldozó, bérmálkozó gyerek szülei a szertartás után is többé-kevésbé gyakorolják hitüket, a protestánsoknál a konfirmáláson részt vevők szülei viszont szinte kivétel nélkül gyakorolják vallásukat, aktívan bekapcsolódnak a gyülekezet munkájába.

A diákok döntő többségének kiskorából, a családból ered a hite, és sok esetben a nagyszülők próbálták közvetíteni a hit titkát. Úgy, hogy bibliai személyekről mesélt a nagyi, vagy kézen fogta unokáját és elvitte a szentmisére, istentiszteletre, de az is élő valóság, hogy a nagymama kereszteltette meg a szülők tudta nélkül; az ő unokája ne legyen pogány. A gyerekek úgy emlékeztek, tetszett nekik az ünnepélyesség, az énekek sora. Ám az már nem annyira, hogy csendben kellett maradniuk, hiszen annyi mindent tudtak volna kérdezni: Miért kell időnként felállni? Kiből lehet ministráns? Áldozáskor mit tesznek az áldozók szájába? Mi van a szentelt vízben?

A transzcendens utáni érdeklődésüket leginkább az keltette fel, hogy a gyerekek látták imádkozni hozzátartozóikat, de sokakban az orgona hangja, a Szent Jobb körmenetben vagy a csíksomlyói búcsún vagy a csatkai cigánybúcsún való részvétel hagyott maradandó élményt. A gyerekek kivétel nélkül emlékeztek az esti imára, sőt, a kisebbek közül sokan elmondják ma is esténként, ki csak magában, ki hangosan imádkozik. A családot elhagyó szülőnek több gyerek is kívánta: Istenem, kérlek, ne vigyázz apára, anyára, ne segítsd őt, büntesd meg! A kérdezők – köztük hitoktató pedagógusjelöltek -, döbbenten hallgatták, hogy akadt olyan diák, aki valamilyen sérelem miatt kért büntetést másoknak: bántalmazó, gúnyolódó társaknak; igazságtalan pedagógusnak, büntető szülőnek. A csődbe ment vállalkozó gyereke az APEH, az elítélt szülőé a bíróság, a munkahelyről elbocsátotté a cég vagy hivatal megbüntetéséért fohászkodott, de nem maradt ki a sorból a miniszterelnök, néhány miniszter, vezető politikus sem. A templomba járás a kicsiknél gyakoribb, a nagyoknál inkább alkalomszerű. Néhány 14-15 éves megjegyezte, hogy nosztalgiázik, felidézi kiskori hívő önmagát vagy elképzeli, de jó is lenne hinni, kapaszkodni valamibe. Egy „bölcs” 15 éves úgy fogalmazott: olyan időket élünk, hogy minden gallyra ment ebben az országban, a gazdaság, az emberek bizalma, a munka, a tisztesség, itt már csak az Isten segíthet.

A beszélgetések során sokféle elképzelés került elő Istenről, az angyalokról, az ördögökről; a mennyek országáról, a tisztítótűzről, a pokolról. A kisebbeknek a meseszerű képi látásmódja is szerepet kapott, élénk vizuális képekkel mutatták be saját elképzeléseiket. A nagyobbak elárulták: a test meghal, de a lélek halhatatlan. Abban is biztosak, hogy a jó és a gonosz elkülönül egymástól, hisznek a jutalom és a büntetés létezésében is. Terítéken volt a tízparancsolat is. A gyerekek zöme ismeri. A trágár beszédről elmondták: nemcsak kortársaik körében mindennapos, hanem otthon is van rá példa. Sokszor az iskolázottság, az értelmiségi lét sem akadályozza a nyelvi durvaságot. Sok esetben indulatosság sem kell hozzá, csak úgy jön. A gyerekek körében divat, szokás, olyanok is így beszélnek korosztályi körben, akik otthon ezt nem tehetik.

A szemet szemért, fogat fogért, életet életért elv a nagyobbak közel 20 százalékának vonzó. A kisebbek és a lányok az állatok indokolatlan pusztítását is bűnnek tartják. A paráználkodás megítélése sok kuncogással járt, széles volt a sáv, ki mit tart annak. Egyetértés csak az utcalányok elítélésében volt, de némely „sztár” is megkapta a magáét. A „Ne lopj!” parancsa érvényét vesztette. Nem érte el a 20 százalékot azok aránya, akik ténylegesen bűnnek tartották. A kisebb elvételek (csoki, édesség, gyümölcs, apróbb tárgyak) egyáltalán nem számítanak, de a nagyobbak sem igazán (pénz, kerékpár, motor, autó, ékszer). A bankrabló akár hős, példakép is lehet. Tulajdonképpen csak akkor háborodnak fel, ha tőlük (családjuktól) vesznek el valamit. A megkérdezettek fele meg szokta gyónni, ha elvett valamit.

(Folytatjuk.)