„Ami összeköt minket”
Fotó: Merényi Zita

 

A Boldogasszony Iskolanővérek a szeretteikkel akarták megünnepelni magyarországi jelenlétük 160 évét, ezért összehívták egykori tanítványaikat, régi és jelenlegi munkatársaikat. Április 27-én a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban hétszáz vendéggel emlékeztek a múltra, és mutatták be jelenüket.
Indul az iskolabejáró séta – szólította meg az érdeklődőket Lobmayer Margit, az iskola egyik tanára. Petra nővér a 160 éves iskolanővéri múlt tárgyi emlékeit bemutató örökségszobába hívta a vendégeket, Gemma nővér pedig a jelent dokumentáló roll-upok és a közös múlt pillanatait megörökítő fotóösszeállítás megtekintését ajánlotta a látogatók figyelmébe.
Jubileumot ünnepel a Boldogasszony Iskolanővérek nagy családja. A rend jubileuma találkozási lehetőséget kínál mindazoknak, akik ebben az intézményben tanultak, s alkalmat kínál arra is, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek az iskolanővérek küldetésével, mindennapi szolgálatával. A nővérek gazdag programot állítottak össze régi és mostani diákjaik és munkatársaik számára. A közösen megült ünnepen mindannyian megerősítést nyerhetnek a múltból, számot vethetnek a jelennel, hogy a jövőben hivatásukat még mélyebben megélve szolgálhassanak.
Több mint hétszáz nő van itt ma együtt. Közülük az egyik legidősebb a 98 éves Paschalis nővér, a legfiatalabbak pedig a rendezőknek segítő tizenéves, egyenruhás gimnazisták. A résztvevők az iskolanővéri nevelői szolgálat 160 évének különböző helyszíneiről érkeztek: a budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumból, a debreceni Svetits intézetből, a szegedi Karolinából, a makói Szignumból, a szovátai és a nagybecskereki misszióból. Nemcsak térben, de időben is széles a skála: itt vannak az 1954-ben érettségizettek és a kétezres években végzett fiatalok is. A derékhadat pedig az idősebb korosztály adja, azok, akik a hetvenes, nyolcvanas években kerültek ki az iskolapadból. Vajon a nosztalgiázás, a mindent megszépítő emlékezés hozta őket ide ezen a napon? Azért vannak jelen, hogy egymás társaságában újraéljék fiatalságuk napjait? Nyilván ez is fontos számukra, de a beszélgetések azt mutatják, itt ennél jóval többről van szó. Akik eljöttek a találkozóra, sok távol maradt társukkal együtt egész életüket meghatározó alapokat kaptak az iskolanővérektől. Az 1976-ban érettségizett Katalin nemcsak máig tartó barátságokat köszönhet az iskolájának, hanem a tanári hivatásra való felkészítését is. Az 1988-ban végzett, gyerekorvosként dolgozó, négygyermekes Tímea is úgy érzi, a Patrona alapvetően meghatározta élete további alakulását. „Szeretetet és tudást kaptunk, megéltük az összetartozás élményét. Olyan mintát láttunk itt a vallásunk gyakorlására, amely egy életen át stabilitást ad” – meséli, és hozzáteszi: a lányát, aki éppen az érettségire készül, már a születésekor ideálmodta, és örömmel látja, hogy ő is kiválóan megtalálta a helyét a Patronában. A 2004-ben érettségizett Vera nemcsak egykori diákként, hanem tanárként is jelen van a mai találkozón. Arról mesél, hogy az itt töltött évek megerősítették az önbizalmát, tartást kapott a nővérektől. A jubileumi találkozó beszélgetésekkel kezdődött. A tanárok az osztálytermekbe várták az ünnepség résztvevőit. Tantárgyak szerint választhattak órát a vendégek: fizikát Dominika nővérrel vagy Emericával, latint Gemmával és Rózával, népéneket Irénnel, matematikát Juliannával és Krisztinával, hittant Mártával és Petrával, biológiát Szaniszlával és Zsófiával, franciát Mártával. Sok nővér viszont osztályfőnöki órát hirdetett, s eleve beszélgetni hívta a jubileumra érkezőket. Ildikó nővér a Patrona mai életében különleges helyet elfoglaló önismereti, személyiségfejlesztő és kommunikációs foglalkozást, az „osztozót” igyekezett megismertetni az érdeklődőkkel, míg Kinga nővér táncmeditációra, Klarissza nővér pedig csendes, szemlélődő imára hívott.
Az ünneplés a díszteremben folytatódott. Lobmayer M. Judit tartományfőnök köszöntötte az egybegyűlteket. „Legyen ez a mai nap kezdet; annak a különleges kapcsolatnak az ünnepe, ami összeköt bennünket: egykori diákokat, nevelőket, nővéreket. Kívánom, hogy a visszatérés a gyökerekhez forrás legyen mindannyiunk számára.”
Rubovszky Rita, a Patrona Hungariae Iskolaközpont főigazgatója maga is öregdiák. Ünnepi beszédében tanúságot tett az alma mater iránti szeretetéről, és áttekintette az iskolanővérek magyarországi szolgálatának 160 évét. „A hit, a béke és a szilárd tudás megtart engem, titeket, mindnyájunkat” – fogalmazott, kifejezve, hogy a diákként kapott indíttatás ma is meghatározza életét.
A kezdetektől 1945-ig tartó időszakban alapozták meg művüket a nővérek a történelmi Magyarországon – mondta el Rubovszky Rita. „A magyar Ugar” ínségében, a nem magyar ajkú és nem katolikus közösségekben is vállalták a katolikus leánynevelést, nagy társadalmi elismertséget szerezve ezzel. Terézia anya lányai nem Budapesten, nem a Dunántúl vagy a svábság katolikus falvaiban telepedtek le. Misszióba mentek a móriczi Barbárok földjére, a németajkú Temesvárra, a református Debrecenbe és Szegedre, ahol az alapítás évében, 1873-ban a kolerajárvány és a gabonaválság példátlanul súlyos helyzetet teremtett.”
Rubovszky Rita a kommunista időszak éveiről is beszélt, amikor a nővérek igent mondtak a Svetits Intézet és a Patrona működtetésére. Missziójukat Noé küldetéséhez és Mária igenjéhez hasonlította. „Vállalták a társadalmi szégyent, az esetleges megkövezést, a kiközösítést” – utalt a társadalom értetlenségére, sőt megvetésére, ami még a hetvenes-nyolcvanas években is benne volt a levegőben.
A főigazgató megemlékezett a rend mártírjairól, azokról, akik internálótáborban szenvedtek, és azokról is, akik nem kaphattak helyet és feladatot a rend két gimnáziumában. A nővérek nem riadtak meg a nehézségektől, fontos volt számukra, hogy megmaradjon az Egyház szerepvállalása a leánynevelésben, holott akkoriban „senki sem tudhatta, mennyi ideig tart a vihar”. Rubovszky Rita hangsúlyozta: óriási hit, bizalom és bátorság kellett ahhoz, hogy a nővérek vállalják az ifjúságnevelés szolgálatát. A szerzetesi élet a kommunizmus évtizedeiben sem sorvadt el a Patronában és a Svetitsben. A nővérek Terézia anyai karizmájának szellemében mindig készek voltak arra, hogy a nehezebb utat válasszák. A 80-as évek újabb feladatok elé állította őket. Újraindították a szegedi és a makói iskolát, és vállalták a missziót Erdélyben és a Bánátban is. Ma is a rend karizmájának megfelelően végzik szolgálatukat általános és középiskoláikban, ahol a tisztaság, az engedelmesség és szegénység fogadalmának megtartása mellett az ifjúság oktatásával és nevelésével foglalkoznak, megszentelve mások életét. „Ennek az örömét hoztuk ide ma, a megszentelt életek örömét” – mondott köszönetet a nővérek szolgálatáért az egykori diák. A jubileumi alkalomra ünnepi műsorral érkezett Budapestre a szovátai misszió énekkara, a marosszéki Kodály Zoltán gyermekkar. A gálaműsor befejező részében bemutatták Ducki Witek, Vankó Bence és Hernádi Zsolt filmjét, amely az iskolanővérek szolgálatának mind a hat helyszínét közel hozza a nézőhöz. Az alkotás nem csupán az oktató-nevelő munkáról ad képet; láttatja azt is, hogyan éli meg szerzetesi hivatását az egyén és a közösség.
„Az a feladatunk, hogy a neveléssel lehetőségeket teremtsünk. Terézia anya ma is azokhoz küld minket, akik szűkében vannak a lehetőségeknek” – fogalmazott a nagybecskereki misszió egyik tagja, Koncz Györgyi M. Julianna.
Az est további része a kötetlen ünneplésről szólt. Nagy sikere volt a Várhegyi Rózsika vezette nosztalgia tánciskolának és a Spárga zenekar retró tánczenéjének.
Néhány férj és férfi tanár is akadt a táncolók között, de a többséget idősebb és fiatalabb nők alkották. Jól érezték magukat. A közös neveltetés ezer szállal tartja össze őket, és jelent számukra megtartó erőt a mindennapokban. Ezt ünnepelték ezen a napon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..