Az első válasz: a hagyomány, a közös nyelv és kultúra, mely évszázadokon átívelő folyamatosságával természetessé tette, hogy egy-egy kultúrkör társadalma összetart. Az összetartás azt jelenti, hogy a társadalomban léteznek olyan evidenciák, amelyek elegendő alapot biztosítanak ahhoz, hogy a közösségben az eltérő érdekek megjelenhessenek, de ezek magát az egészet ne szakítsák szét. A hagyomány és a vallás ebben a szemléletben szorosan összefüggenek egymással. A vallás képezi a hagyomány fő erejét, ugyanis annak megalapozását összekapcsolja az emberfeletti erőre történő hivatkozással.
A második válasz: az érdek, az adott társadalom megélhetésének, konfliktusmegoldásainak és fejlődésének érdekrendszere. Az érdek ebben az összefüggésben nem a szeretet vagy a szolidaritás ellentéte, hanem éppen ellenkezőleg, annak alapja. Az ellenérdekeltekkel szemben alkalmazott védővámok és más megkülönböztetések, s a saját közösséghez tartozóknak nyújtott különböző kedvezmények rendszere érdekeltté tette a társadalom érdekcsoportjait az összetartozás fenntartásában.
A harmadik válasz: a nemzet, amely részben a hagyományt jelenti, azzal a különbséggel, hogy a hagyomány megengedi a különböző etnikumok egységét, míg a nemzet az eltérő etnikumokat kirekesztve jeleníti meg saját összetartó erejét. A nemzeti hagyomány hősei, dicső eseményei, közösen elszenvedett tragédiái és az ezekre történő rendszeres és rituális emlékezés elsősorban az érzelmi összetartozást erősítik. A társadalom integritása és az ahhoz való ragaszkodás közös nemzeti szimbólumokban fejeződik ki, mely címereken, zászlókon, intézményeken vagy pénzérméken mindenki számára láthatóan jelenik meg.
A negyedik válasz: a központi hatalom, amely olyan törvényeket hoz és foganatosít, melyek a társadalom tagjait belekötik a közösbe. A hatalom ebben az összefüggésben nem erkölcsi fogalom, hanem a társadalmat irányító erők központját jelenti. Ilyen mindenfajta politikai formációban létezik, nem csupán a diktatúrában, hanem ugyanúgy a demokráciában is. A központi hatalom jogszerűsége és tágabb értelemben véve társadalmi elfogadottsága alapulhat egy uralkodói ház öröklődésén, valamely külső hegemónia kinevezésén vagy demokratikus választáson.
Mai korunkban mind a négy válasszal kapcsolatban egyszerre, egyazon társadalmon belül találkozunk az egyetértők és az egyet nem értők közösségeivel és ezek feloldhatatlan konfliktusaival. Így nem csoda, ha a múltból és a jelenből fakadó válaszok után egyre nagyobb keletje van a jövőből fakadó válasznak, melyet úgy hívunk: remény.
