Hűségkrónikák

 

– Nincs könnyű helyzetben a műfaj, mert úgy tűnik, erre is kevés a pénz. Nagyrészt megszűntek a korábbi források. Persze kevés pénzből is lehet filmet készíteni, de az „más” lesz, mint az idea. Egy igazán jó dokumentumfilmhez valójában két dolog szükséges: idő és pénz. Ha kifogást emelhetek az említett filmszemlén látottakkal kapcsolatban, az éppen az, hogy a nevezőknek nem volt elég idejük arra, hogy alaposan és mélyen utánajárjanak a témájuknak. A változások korát éljük, sok lényegbe-, sőt húsba vágó történésnek lehetne utánamenni. Kevés az, hogy fogok egy kamerát, egy mikrofont, és valakit megállítok; lehetőleg a szegénysoron, mert az ott élő kiszolgáltatottak jobban elérhetők, mint mondjuk egy bankár.

– Egy jó ötlet azért képes megmenteni egy „olcsó filmet” is?

– Ha csak arra van módom, hogy embereket kérdezgessek, akkor túl sokra nem tudok jutni egy probléma feltárásában. Ha időm van egy témát körbejárni, többet beleforgatni, szituációba helyezni, akkor sokkal jobb film készülhet. Szóval a pénztelenség… – és még egy: régebben alkotóműhelyekben dolgoztunk, ahol koncentrált munkára nyílt lehetőség. Igazán ezt a műhelymunkát hiányolom, amely során kimunkálhatók, „kikalapálhatók” a filmek. Olyan téma pedig mindig adódik, amely mellett egy dokumentumfilmes nem mehet el.


 

– A Duna Televízió ezekben a hetekben vetíti a harminc évvel ezelőtt készített dokumentumfilm- sorozatát, a Krónikát, amelyben a 2. magyar hadsereg kálváriáját és pusztulását dolgozta fel…

– Annak idején, amikor a nyolcvanas években megjelent, olyan hatást keltett, mint az állóvízbe csattanó kő… Volt is körülötte mindenféle hercehurca, egészen a betiltásig. Ugyanis olyan témát és eseményeket érintett, amelyekről nem volt szabad beszélni. A filmsorozat elindult, de az ötödik rész után leállították, mert egy „jóakaró” elment a szovjet nagykövetségre, és felhívta rá a figyelmet, mondván: nézzék már meg, mit vetítenek a Magyar Televízióban… Bemutatása helyett különböző ankétokat tartottak arról, hogy miről is kéne szólnia a filmnek. Aztán a rendszerváltozás után a Duna egyszer műsorára tűzte a sorozatot, de nem igazán jó időben. Idén, a tragikus doni események hetvenedik évfordulójára gondolva szerettem volna, hogy újra levetítsék, és a Duna Tv hála Istennek fogadókész volt rá. Az is értékessé teszi a filmet, hogy ma már kevesen élnek azok közül, akik annak idején megszólaltak benne. Illik tisztában lennünk a történtekkel, hiszen még manapság is felmerül, hogy elítélendők, áldozatok vagy hősök voltak-e a kint harcoló magyar katonák. Holott teljesen egyértelmű, hogy akiknek részt kellett venniük egy ilyen háborúban, akik meghaltak a hazájukért, ők mindenképpen emlékezésre méltó hősök.

– Átdolgozták a sorozatot az évfordulóra?

– Nem. Az akkor rögzített anyag esetleges tévedéseivel, hibáival már így történelem. Nincs értelme javítgatni rajta. Én mindenesetre annak idején a teljes felvett anyagot félretetettem, ma a Hadtörténeti Intézetben őrzik. Így ha valaki úgy gondolná, hogy rosszul állítottam össze, megnézhet minden felvett kockát, és akár egy új filmet is készíthet belőle.

– Említette, hogy a filmezéssel leállt; a kultúrával és a közélettel való kapcsolata azonban továbbra is megmaradt. Most épp mivel foglalkozik?

– Formálódik a Magyar Művészeti Akadémia, amely már most is fontos testület, és később különösen az lesz. Különböző tagozatokból áll, jogállását tekintve olyan, mint a Magyar Tudományos Akadémia. A filmes tagozat kezdeményezte, hogy válasszuk ki és vetítsük le a legjobb magyar filmeket. A tagság véleményezése alapján sikerült is kiválasztani ötvenhárom alkotást. Azért ennyit, mert jövőre ötvenhárom hét lesz; a Duna Tv pedig január 1-jétől elkezdi sugározni ezeket a filmeket. Azért is fontos e kezdeményezés, mert így néhány alkotást kiemelhetünk a feledés homályából. Sokak számára ez alkalom lesz arra, hogy megidézzék régi emlékeiket. Kiderülhet, hogy mindig is milyen jó volt a magyar filmgyártás, és milyen kiváló filmjeink születtek. Olyan kultúrkincsről van szó, amelynek újra mindennapjaink részévé kell válnia.

Fotó: MMA

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .