Amerikai püspökök levele Obama elnökhöz

Mindezt levél formájában juttatták el Obama elnöknek, amelyet Francis George bíboros, chicagói érsek, az amerikai püspöki konferencia elnöke írt alá. A főpásztorok levelükben megfogalmazták mindazokat a főbb feladatokat és kihívásokat, amelyek megoldásra várnak, s amelyekkel szembe kell néznie Obama elnöknek hivatalba lépése után. Az amerikai püspökök remélik, hogy az új kormány körültekintően és határozott formában lesz majd képes eljárni és megvédeni elsősorban a rászorulókat és a nehéz helyzetben lévőket. A főpásztorok felelősségteljesebb munkát kértek a gazdasági szektorban dolgozóktól. Kérésüket fejezték ki annak a célnak érdekében, amely egy harcoktól mentes szabad és vallásüldözésektől mentes Irak megteremtésére irányul, valamint előmozdítja és elhozza a Szentföld és a térség békéjét. Végül kérik az új elnököt, hogy munkájában tartsa mindig fontosnak a család és az élet védelmét, így az abortuszok számának csökkentését, a fogyatékkal élők és betegek védelmét. Az ünnepélyes elnöki beiktatás előtt egyébként Barack Obama elnök istentiszteleten vett részt a Fehér Ház közelében lévő Szent János episzkopális templomban. A korábbi elnökök közül Franklin D. Roosevelt, Harry S. Truman, Ronald Reagan, George H. W. Bush és fia, George W. Bush kezdte így elnökségét.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.