Fotó: Lambert Attila
A mintegy kétezer-négyszáz közép- és kisiskolás megtöltötte az aréna küzdőterét és a lelátókat. Az edelényi Szent Miklós Iskolaközpont szervezésében szólították meg Miskolc egyházi iskoláit, a Miskolci Egyházmegye görögkatolikus intézményeit, és hívták meg őket erre a rendhagyó lelkinapra, hogy együtt ünnepeljék a tanév lezárását és a nyári szünet kezdetét. A mottóban megfogalmazott gondolatot paraliturgia, elmélkedés, ének és vers hozta közelebb a gyerekekhez.
A NEK előkészületének részeként megvalósult rendezvényen Fábry Kornél főtitkár köszöntötte a diákokat. Összefoglalót adott az eucharisztikus kongresszus programjairól, és részletesen beszámolt a fiataloknak szóló eseményekről. Egy kisfilm segítségével bemutatta a NEK főbb helyszíneit, és felhívta a jelenlévők figyelmét a szeptemberi ifjúsági eucharisztikus napra, a Forráspontra is. Bemutatta a NEK YouTube-csatornáját, Facebook- és Instagram-oldalát, illetve a szentmisével kapcsolatos kérdésekre választ adó misevlogot is.
Böjte Csaba testvérrel egy busznyi gyerek érkezett Déváról a rendezvényre. Jelen volt Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, valamint számos görögkatolikus intézmény iskolalelkésze. A műsorban Simorjay Emese színművésznő verseket szavalt, a találkozó végén pedig az Egri Érseki Fiúkórus adott rövid koncertet.
Elmélkedésében Böjte Csaba a gyermek Jézust állította a középpontba, és történetekkel illusztrálta egy-egy tulajdonságát, elmesélt néhány eseményt az életéből. Szavait paraliturgia és a Role együttes Kájoni János-dalfeldolgozásai kísérték. A dévai gyerekek a színpadra állították a gyermek Jézus szobrát. Trónusát borostyánból font zöld boltív keretezte, melyet az elmélkedés egyes szakaszainál meg-megállva fehér szegfűkkel díszítettek. Jézust felöltöztették, legvégül pedig megkoronázták.
Csaba testvér olyan jeleneteket idézett fel a gyermek Jézus életéből, amelyek a mai gyerekek mindennapjainak is részei. Láttatta az utcán játszadozó, a Jeruzsálemben barátaival „bandázó”, a családi asztalnál vacsorázó és az első munkanapjára induló Jézust. Csaba testvér arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus óriási bizalmat érzett irántunk, amikor eljött közénk. A szerelmes embert megszépíti, amit kedvese iránt érez, és minket is megszépít, ha szeretettel vagyunk egymást iránt. Szükségünk van a szeretetre, és arra, hogy mi is jézusi szemmel lássuk embertársainkat. „Mindenkiről lehet rosszat mondani, de ha jézusi szemmel nézünk rá, megváltozik” – mondta Böjte Csaba, és hozzátette: ez a látásmód teremti meg bennünk azt a bizalmat, ami életkedvet ad akkor is, amikor sötétnek látszik a jövő.
A ferences szerzetes történeteket mesélt arról, hogyan hat az emberre, ha jézusi pedagógiával közelítenek felé. Felidézte egy tizenkét éves fiú sorsát, akit az édesanyja a nagyanyjánál hagyott. A fiú egy napot se járt iskolába, nem tudott sem írni, sem olvasni. Miután nagyanyja meghalt, az édesanyjához került, aki időközben férjhez ment. Útban volt a felnőtteknek, ezért összeszedte jogosnak vélt anyai örökségét, eladta a kávéfőzőt, az órát, aztán amíg a pénzből futotta, utazott. Amikor a pénze elfogyott, Dévára került, Csaba testvér házába. El kellett kezdenie az iskolát, de csak az első osztályba tudták beíratni; még a legkisebbek is előtte jártak az írni-olvasni tudásban. „Amikor cikizték, seprűvel próbálta helyreállítani a tekintélyét, elverte öt osztálytársát.”
A büntetés nem maradt el: a szokásos módszer szerint ötször száz guggolás járt a verekedésért. Csaba testvér is bekapcsolódott a penitencia végzésébe, másnap alig tudott járni az izomláztól. „Tizenöt év elteltével találkoztunk. Kiderült, hogy a legjobb barátai között tart számon engem” – mondta a szerzetes.
Egy másik történet az iskola rosszairól szólt, akik teljesen kikészítették az egyik tanárnőt. A pedagógusok sok mindennel próbálkoztak már, de semmi nem vezetett eredményre, és a helyzet csak egyre rosszabb lett. Csaba testvér ekkor azt javasolta: „Eddig mostuk a fejüket, most mossuk a lábukat.” Felidézte: „Nagycsütörtökön a legrosszabbakat kiültettük. A gyerekek azt gondolták, szemmel akarjuk tartani őket. Aztán egyszer csak azt látták, hogy az igazgató hozza a lavórt, én pedig letérdeltem, és megmostam a lábukat. A légy zümmögését is hallani lehetett. A végén bejöttek a sekrestyébe, kérdezték, miért tettem. »Hátha szentek lesztek, Jézusnak bejött« – feleltem. A tizenkettőből négy a munkatársam lett”.
A ferences atya a barátkozás fontosságára igyekezett felhívni a figyelmet a Jeruzsálembe zarándokló és a templomban tanító Jézus történetével. Amikor a gyermek Jézusnak nyoma veszett, „miért nem kereste őt Mária egy napon át? Talán gondatlan anya volt? Nem. Megszokta, hogy Jézus el-elmarad a barátaival, »bandázik«”. Csaba testvér szerint nagyon fontos, hogy építsük magunk körül a közösséget, maradjunk párbeszédben egymással. Elmesélte a diákoknak, hogyan fogadta be az első gyermeket: egy asszony azzal kereste meg őt, hogy talált egy gyereket, de nem tudja hazavinni, mert fél a férjétől. Bementek a templomba, imádkoztak. Éppen az az evangéliumi részlet hangzott el, ami a befogadásról szól: „aki egyet is befogad, engem fogad be”. Csaba testvér megszólítva érezte magát. Így kezdődött a dévai történet. Ma több mint kétezer gyermek nevelkedik a dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott intézményekben.
Böjte Csaba végül az Eucharisztiáról tanított: Hisszük, hogy Jézus közénk jön. Minden templom betlehemi barlang, és Jézus minden szentmisében kenyérré és borrá, Eucharisztiává lesz. Eljön közénk, és mi vagyunk a pásztorok, a napkeleti bölcsek, amikor elmegyünk hozzá. Ezért fontos számunkra az Eucharisztia, ezért csúcs és forrás.
A találkozó záróáldását Orosz Atanáz püspök adta. Így tanított: a Szentlélek teszi lehetővé, hogy sikerrel járjanak mindazok, akik ma elhatározták, hogy hasonlítani akarnak Jézusra. Ez a mai nap üzenete. A Szentlélek mutatja meg nekünk az utat, ha szeretnénk az Atya akarata szerint élni, fejlődni. „Szabadságra készülünk. Tegyünk bármit, ha szeretjük Istent és embertársainkat, akkor jól alakul a szünidőnk.”
