„1946–47-ben egyre inkább éreztük a növekvő kommunista nyomást. Az iskolák államosításának előkészítéseként uszító cikkek jelentek meg az esztergomi Szent Antal Kollégiumról, melyek szerint fegyvereket rejtegetünk. Az 1948-as tanév végén, ekkor már bejelentették a közeli államosítást, a Prímás-szigeti sporttelepen a város valamennyi katolikus iskolájának részvételével – utolsó megmozdulásként – nagy ünnepséget tartottunk.” A diákok még ott tartózkodtak, amikor megjelentek az állami hatóságok, s átvették – elkobozták – az iskolát, pedig a ferencesek igen nagy anyagi áldozatot hoztak fölépítése érdekében. A kommunisták azonban úgy viselkedtek, mintha ők építették volna, egyszerűen a sajátjuknak tekintették. A szerzetesek egy része a rendház elzárt szárnyában maradhatott, az atyák a továbbiakban lelkipásztori munkát végeztek. 1948 szeptemberében, immár állami kézben, sportiskolaként indult az oktatás a korábbi ferences intézetben. A sportiskola elnevezést azért kapta, mert a ferencesek idején számos jó sportolójuk volt, s az atyák tudatosan törekedtek – a ferences lelkületnek megfelelően – a szellemi-lelki mellett a testi nevelésre is. A kommunista nevelés jegyében azonban még a harangozást is betiltották! „Állami tanárokat költöztettek az épületegyüttesbe, miközben ugyanazok a diákok jártak az iskolába és laktak a kollégiumban, akiket mi vettünk föl. Megtiltottak velük minden kapcsolatot. A szerzeteseket szigorú felügyelet alatt tartották, a diákok – hiába szerették volna – nem találkozhattak velünk.” Jeromos atya közben a ferencesek segesdi házába került. Innen hurcolták el 1950. június 10-én, társaival együtt. Majd amikor nyár végén a kommunista hatalom rákényszerítette „megállapodását” a katolikus egyházra, s nyolc szerzetesi gimnázium működését engedélyezte – köztük az esztergomit –, a történelem–földrajz szakos szerzetes tanár visszakerülhetett az iskolába. „A növendékek ragaszkodtak hozzánk, s 1950 szeptemberében ismét a mi irányításunkkal folytatták tanulmányaikat. Visszatérésünkkor töretlen közvetlenséget és ragaszkodást éreztünk részükről. A megpróbáltatások még szorosabbá tették a nevelők és diákok kapcsolatát.”
