Fotó: Merényi Zita
A nagyszülők hagyományteremtő szándékkal megrendezett miséjére Szombathely több plébániájáról érkeztek a hívek. Némelyek az egészen kicsi, mások a már szinte felnőtt unokáikkal jöttek. Voltak, akiket a gyermekeik is elkísértek, így néhány családból három generáció is jelen volt az ünnepen. Akadtak olyan nagymamák is, akik egyedül érkeztek, de gondolataikban, imáikban minden bizonnyal ők is magukkal hozták szeretteiket.
„Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall!” (Mt 13,16) – hallottuk az evangéliumban. Székely János püspök e mondatról elmélkedett a szentbeszéd elején. Jézus talán fáradtan, poros ruhában mondta ezeket a szavakat, szintén kimerült tanítványai körében. Elképzelhetjük, hogy akik hallgatták, azt gondolták: Ki van itt? Egy egyszerű názáreti tanító. Miért mondja ezt? Miért lenne boldogság látni őt? De Jézuson átragyogott a végtelen Isten szépsége és ereje. János apostol azt írta róla: „Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (Jn 1,14); máshol pedig: „az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla” (1Jn 1,2). A tanítványok meglátták Jézusban, az ő egyszerű, alázatos földi alakjában az élő Istent.
Minden jó nagyszülő hasonló küldetésre kapott meghívást: hogy egyszerű, megfáradt testén átragyogjon Isten szelídsége, szépsége, jósága – mutatott rá a püspök. Különleges lehetőség van a nagyszülő kezében, hiszen nincs már a vállán a nevelés felelőssége, elég csak szeretnie az unokáit, s emiatt egészen közel kerülhet a gyerekek szívéhez.
Székely János elmesélt egy történetet, amit egy amerikai férfi írt le. Gyerekként újságot hordott ki, és délután a barátjával viccből kavicsokat dobált az egyik ház tetejére, ahol egy néni lakott. Egyszer aztán véletlenül betört az egyik ablak. Másnap, amikor vitte az újságot, félt, hogy ki fog kapni, de a néni csak mosolygott, mintha nem is sejtené, hogy ő volt a ludas. A fiú lelkiismeretét bántotta a dolog, ezért betett egy borítékba hét dollárt, azzal az üzenettel: „Bocsánat”, és a küldeményt bedobta a néni postaládájába. Az idős néni másnap egy zacskó sütivel várta a fiút, aki később megtalálta a sütik mellett a hét dollárját és egy üzenetet: „Büszke vagyok rád.”
Milyen nagy kincs az ilyen idős ember, aki egyszerűen csak szeret – mutatott rá a püspök. Hasonló a mennyei Atyához, aki „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is” (Mt 5,45). Az időskor az élet beteljesedése. Szomorú, ha valakin ekkorra eluralkodik a panaszkodás, és csak maga körül forog. De áldás a családjának és a világnak az az idős ember, akiben beérik a jóság, az önzetlenség, a hála.
Ilyen az élet beteljesedése, ha megértjük, mit jelent: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem” (Jn 3,30). Kisebbednem kell azért, hogy Isten, az ő békéje és jósága növekedhessen bennem.
Sokszor a hit legfőbb továbbadói a nagyszülők – mutatott rá a megyéspüspök. A hit olyan, mint az anyanyelv: tanítani kell nemzedékről nemzedékre. Óriási felelősségük van e kincs átadásában a nagyszülőknek. Sajnos a mostani keresztény nemzedéket az a veszély fenyegeti, hogy megszakad ez a láncolat. És ha ez megtörténik, nagyon nehéz lesz újraépíteni, pótolni a hiányzó láncszemet.
Székely János elmesélte egy, az Amerikai Egyesült Államokban élő libanoni nagymama történetét. Az asszony kívülről ismert sok bibliai szövegrészt, és gyakran énekelte ezeket otthon a gyerekeinek, majd az unokáinak. Egy napon egy fanatikus család költözött a szomszédjába. Egyszer, amikor a nagymama éppen templomban volt, felgyújtották a házát. A fiatalabb családtagjaiban égett a bosszúvágy, erről beszélgettek, amikor összegyűlt a család. A nagymama azonban énekelni kezdett: „Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket” (Lk 6,28). És még ezt is hozzátette: „Gyűlölet ne lakjék a szívetekben, gyűlölet soha.”
Milyen nagy ajándék az ilyen nagymama, aki beleénekli az evangéliumot az unokái szívébe. Imádkozzunk – kérte Székely János –, hogy minél több ilyen nagyszülő legyen, és minél több olyan unoka, aki befogadja és megőrzi a hit kincsét!
A szentmise végén a megyéspüspök egyenként megáldotta a nagyszülőket és unokáikat. A megjelentek családonként ajándékot is kaptak: egy rózsafüzért. Ám olyan sokan érkeztek, hogy nem jutott mindenkinek. Ez pedig azt mutatja, milyen fontos az embereknek a nagyszülők és unokák közötti különleges kapcsolat.
Ha Mária mindannyiunk édesanyja, akkor Szent Anna és Joachim mindannyiunk nagyszülei. Ezért – az ünnepen elhangzott áldás szavaival – bátran kérhetjük mi is: közbenjárásukra adjon az Úr a nagyszülőknek békességet, türelmet, hitet, derűt és bölcsességet. Adja meg, hogy családjuk számára az idősek az imádság és a béke forrásai legyenek. És adjon az Úr az unokáknak nyitott szívet, hogy befogadják mindazt, ami értékes, s növekedjenek bölcsességben és a szív jóságában.
