A béke ünnepe
Fotó: Lambert Attila

 

Nagyon messziről érkezünk erre a különleges ünnepre, a Gyimeseken, az ezeréves határon túl fekvő Bákóba. A Szent Miklós tiszteletére szentelt kis templomba belépve szentségimádásba csöppenünk. A padok tele fejkendős asszonyokkal, s amit hallunk, éppolyan gyönyörű, mint a látvány. „Tebenned van reményünk, életünk és épségünk. Egyedül csak téged kérünk, légy segítségünk.” Szól az ének az Oltáriszentség előtt, de nem is szól, hanem zeng. Lehetetlen szavakkal kifejezni, amit tapasztalunk. Még a mise kezdete előtt felhangzik a Szűz Mária tiszteletére kezdetű szép csángó népdal is. Ebben azt kérik ezek a templomfalakat zengető éneklők, hogy drágalátos szent kezével ölelje őket keblére a Szűzanya.
Az olvasmány arról szól, hogy Szodoma és Gomorra bűne égbe kiált. Arra gondolok, hogy itt most az imádság kiált az égbe. A válaszos zsoltárban felhangzó könyörgés pedig éppen ehhez a gondolathoz kapcsolódik: „Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, Istenem!”
Az evangéliumi szakaszban a tanítványok arra kérik Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni. Az Úr pedig megtanítja őket arra az imádságra, ami azóta is szakadatlanul hangzik a Krisztust követők ajkáról.
Böjte Csaba arról elmélkedik, vajon mit is kérünk a Miatyánk e kérésével: Jöjjön el a te országod. Szemléletes példát hallunk. Képzeljük csak el, amint az Egyiptomból hazatérő Szent Család betoppan Szent Annához. Hogy örvend Anna az unokájának! Asztalt terít, körülülik mind, az Isten ott van az emberek között, és beszélgetnek. S Anna mondja: „József, mesélj!” Milyen szép ez! Az Isten országa valami ilyesmit jelent: egy asztalhoz ülünk, bizalommal, szeretettel, mondja Csaba testvér, s hozzáteszi: itt, Romániában is, magyaroknak és románoknak is így kell együtt építeniük Isten országát.
Aztán egy történet következik. Csaba testvér felidézi, hogy néhány évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyre hívták, ahol egymásnak feszült román és magyar. Nem tudta, mit mondhatna egy ilyen helyzetben, csak az Úr ígérete járt a fejében: majd abban az órában eszetekbe juttatom… Uram, ez az az óra, mondogatta, és akkor mintha hallotta volna: egyetlen parancsot adtam, az a dolgod, hogy szeress. És akkor így szólt ott, a két sorfal között állva: „Drága jó székely atyafiak! Aki nem tudja a vele együtt élő román embert tisztelni, szeretni, az nem jó keresztény, az nem jó magyar, az nem Erdély javát akarja.” S fordítva ugyanígy: „Aki nem tudja a vele együtt élő magyar embert tisztelni, szeretni, az nem jó keresztény, az nem jó román, az nem Erdély javát akarja.” Aztán elmondták a Miatyánkot, előbb magyarul, majd románul.
Egy fiatal lány történetét is megismerjük. Mihaela Déván nevelkedett, a Szent Ferenc Alapítvány otthonában. Felnőve ott maradt, hogy nevelőként ő is segítsen, ahogyan rajta segítettek. Ekkor talált rá az édesapjára, de először nem tudott örülni, csak keserűség volt a szívében, amiért elhagyta őt egészen kicsi korában. Böjte Csabához fordult ezzel a fájdalommal, s ő arra biztatta, ne adja fel. Mihaela fölismerte, hogy egymás bűneiért is lehetséges a vezeklés. S egy hosszú, sok fáradsággal járó utat vállalt az édesapjáért. Amikor a végére ért, ki tudta mondani, hogy megbocsátott. „Mindig lehetséges az újrakezdés. Mindig lehetséges a megbocsátás. Itt, Moldvában is. Dicsérjük Istent, épüljön az ő szép országa! Én hiszem, hogy van remény! Mihaela legyen a példakép” – mondja a ferences szónok. Aztán azt kéri, hogy aki hisz abban, hogy van kiengesztelődés, az álljon fel. „Na, lássuk!” S amikor mindenki áll már a templomban, boldogan szól: „Létrejött a béke! Isten szent színe előtt.”
Add meg, Urunk, hogy hinni tudjunk abban, hogy föl tudjuk építeni szereteted országát. Ne a hibáinkat, a történelemben egymás ellen elkövetett bűneinket nézzed, hanem jó szándékunkat, hogy békében akarunk továbbmenni. Ilyen könyörgések hangzanak el a szentmise további részében.
A végén, az áldás előtt egy igen messziről, a nyugati végekről a keleti végekre érkezett domonkos atya a rózsafüzér imádkozására és az imádságban való kitartásra biztat. Csaba testvér pedig meghívja a csángókat Budapestre, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
A különleges ünneplés ugyanúgy zárul, ahogyan kezdődött: a templomot egészen megtöltő, szépen zengő énekszóval. Augusztus végén majd újra magyar nyelven ünneplik a szentmisét a moldvai csángók Bákóban.

* * *

Rövid erdélyi és moldvai tartózkodásunk élményei között a csángókkal ünnepelt szentmise mellett ott van a csíksomlyói kegytemplomban hallgatott hétfő reggeli szentmise, és ott a lujzikalagori röpke megálló is.
Gyimesbükkben ellátogattunk a Vigasztaló Szentlélek Gyermekvédelmi Központba, Bákóban az egy éve működő csángó magyar kollégiumba, Csíksomlyón a Szent István Otthonba. Mindhárom intézmény a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozik.
Lujzikalagorban, ebben a nagy csángó faluban megérkezésünkkor mindenfelől csán­gó asszonyok igyekeztek a templom felé. Az egyikükkel szóba is elegyedtünk, s megtudtuk, hogy rózsafüzért imádkozni mennek. Eduard, a Gyulafehérváron tanuló, s most vakáción otthon tartózkodó csángó fiú is barátsággal fogadott minket. Ő jól tud magyarul, de generációjában a legtöbben nem, mondja. Viszont vannak most már tanárok a faluban, akik iskola után, délutánonként magyarul írni-olvasni tanítják a gyerekeket. A bákói magyar mise is fontos. Eduard is ott volt. Legközelebb talán a most a templom felé igyekvő magyar anyanyelvű asszonyok közül is ott lesznek néhányan. Hiszen Lujzika­la­gor­ban románul imádkozzák a rózsafüzért és románul ünneplik a szentmisét. Így volt ez egész életükben.
A római katolikus vallású, mélyen hívő moldvai csángók helyzete, története igen összetett; mélyre, régre kell visszamenni az időben, ha valamelyest meg akarjuk érteni a jelent. A katolikus vagy a néprajzi lexikonok rövid szócikkeiben olvasva történetükről, arról, hogy az elmúlt évszázadokban kik és milyen okokból akarták elrománosodásukat, s hallva a XX. századi megpróbáltatásaikról (Csaba testvér beszélt nekünk a II. világháború alatti szenvedéseikről, a fenyegetettségről, a kilátástalanságról, amiben éltek), csodának tetszik, hogy van még moldvai csángó, aki magyarul beszél. De hiszen több tíz­ezren vannak.
A moldvai Magyarfaluból származó költő, néprajzkutató, Iancu Laura úgy fogalmazott egy, a Vigiliában 2013-ban megjelent interjúban, hogy ha Istennek terve van ezzel a népcsoporttal, akkor nem kell félni a jövőtől. „Úgy érzem, Istennél van a labda” – mondta. A magyar nyelvű szentmise is a terv része lehet. A moldvai csángók kértek, s most kaptak. Az a bizonyos labda mindig Istennél van.
„Hogy milyen nagy dolog, hogy itt, Bákóban magyar mise van, ezt nehéz kintről megérteni” – mondta Csaba testvér, még a szentmise előtt.
S hozzátette: „Ünnepelek, hogy egyáltalán párbeszéd van. Nagy bizalommal kell közelítenünk egymás felé.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..