Fotó: Merényi Zita
Avilai Nagy Szent Teréz A belső várkastély című könyvében a történelem során először és azóta is egyedülállóan adott összefoglalást a keresztény misztika teljességéről. Hét lakásra osztotta fel a várkastélyt. Béri Renátó rámutatott: ezek szimbólumok, a lelki élet modelljei. A sorozatot elindító korábbi előadás témájára utalva felidézte, hogy az első lakásban Teréz az önismeret fontosságát emeli ki, ahhoz ugyanis, hogy megismerhessük Istent, először önmagunkkal kell tisztában lennünk. Az első lakás tehát az önismereté volt. Én vagyok az, akiben az engem szerető Isten lakik. Ő az identitásom része. Aki ezt magáévá teszi, csak az tud továbblépni a második lakásba. Ebben kiemelt szerep jut az erős motiváltságnak, ezért a második előadásnak Elszánt elhatározottság a címe – mondta Béri Renátó.
Az előadó kifejtette: aki elindul az Isten- és önismeret komoly útján, annak erős akarattal, elszántsággal kell rendelkeznie. Meg kell tennie mindazt, amit maga megtehet, kezébe kell vennie az életét, de komolyan, nem csak ímmel-ámmal. A második lakásban „olyanokról van szó, akik már elkezdték az imádkozást, és megértették, milyen fontos, hogy ne maradjanak az első lakásban, de még nem született meg bennük az elszántság, hogy ne időzzenek ott sokszor. Nem kerülik ugyanis ezeket az alkalmakat, ami nagyon veszélyes. De nagy kegyelem, hogy olykor sikerül megmenekülniük a kígyóktól és a mérges lényektől, és megértik, hogy jó megszabadulni tőlük” – idézett a könyvből Béri Renátó.
Hozzátette: az imádságot Teréz tágan értelmezte, az Istennel való állandó kapcsolatot, együttlétet jelentette számára, a nap huszonnégy órájában. Renátó atya kiemelte: az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunkban folyamatosan fejlődnünk kell, lelkiekben, erkölcsben, mindenben. Az önismeret magas foka az, amikor belátjuk ezt. A megtérés olyan, mint a házasságkötés, a kezdet. Utána kezdődik a közös élet a maga boldogságával és kihívásaival, és ez az Istennel és a házastársunkkal való kapcsolatunkra egyaránt jellemző. Evidens, hogy minden kapcsolatban benne van a fejlődés dinamikája, ami fájdalmakkal jár. Aki eldöntötte, hogy megtér, és együtt halad Istennel az élet útján, az számítson arra, hogy ez a kapcsolat krízisekkel jár. Erre nem készítették fel a keresztényeket – mondta a kármelita előadó.
Béri Renátó kiemelte: a második lakásban az Istennel való kapcsolat hirtelen nehézzé válik. A lélek fejlődni kezd, és közben krízishelyzetbe kerül, átalakulnak az érzések. A legnagyobb krízis a szembenézés önmagunk sötétségével. Ez arra késztethet bennünket, hogy forduljunk vissza az első lakásba. Renátó atya mindezt a zsidók Egyiptomból való kivonulásához hasonlította, amikor a sivatagban vándorló nép a nehézségektől megriadva azt követelte Mózestől, hogy forduljanak vissza. Igaz, hogy Egyiptomban rabszolgák voltak és szenvedtek, de legalább este odajutottak a húsosfazékhoz, ez biztos volt. Mindenkinek megvan a maga Egyiptoma, de előtte áll a választás lehetősége is. Ha sokáig élek sötétségben, nem veszem észre a bennem és körülöttem lévő rendetlenséget. Ehhez az kell, hogy a fény beszüremkedjen az ablakon keresztül. Ahhoz, hogy igent mondjak, és teljesen ráhagyatkozzak Istenre, erős elhatározottságra van szükség. A lényeg, hogy bármilyen megpróbáltatásokkal kell is szembesülnöm, határozzam el, hogy semmi pénzért nem térek vissza Egyiptomba. Béri Renátó egyrészt Kalkuttai Szent Terézt idézte – „a szent az a bűnös, aki próbálkozik” –, másrészt Avilai Nagy Szent Terézt: „Az igazi probléma nem az elesés, hanem a visszatérés”, vagyis az, ha feladjuk. Egyúttal leszögezte: semmilyen bűn nem tudja kiszakítani belőlünk Isten jelenlétét és szeretetét. Avilai Nagy Szent Teréz szerint a kereszt jelenti a legnagyobb motivációt ahhoz, hogy ne forduljunk vissza. Ez ugyanis Isten irántunk való szeretetének legfőbb bizonyítéka. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, mindig lesz elég motivációnk ahhoz, hogy soha ne adjuk fel, soha ne kételkedjünk Isten irántunk való határtalan és feltétlen szeretetében.
Baráth Évi szerint az elszántság mellé elhatározottságra van szükség. Rendkívül fontos, hogy tudjunk új döntéseket hozni. A mentálhigiénés orvos is kiemelte: ahhoz, hogy végigmenjünk a választott utunkon, szükségünk van motivációkra. Tudatában kell lennünk annak is, hogy Isten olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk. A legfontosabb motiváció a remény, a tartós hit abban, hogy a legmélyebb vágyaink teljesülnek. Természetes, hogy vannak bennünk elvárások, vágyunk a szeretetre, arra, hogy beszélgessenek velünk, hogy megbecsüljenek minket, s ezek hiánya kellemetlen érzéseket válthat ki belőlünk. Ez természetes. Veszélyessé akkor válik, ha hozzátapadok ezekhez a vágyakhoz, ha függök tőlük. Ezekben a hiányokban azonban ott vannak a lehetőségek is, így például a megbocsátás, az elengedés.
Baráth Évi felidézte az édesapjával való kapcsolatát. Nagyon szeretett volna mély, őszinte beszélgetéseket folytatni vele, amikor kölcsönösen elmondhatták volna egymásnak a vágyaikat, a gondjaikat. Ez azonban nem teljesült, ami sokáig rossz érzéssel töltötte el. Nem akart azonban beleragadni ebbe a nehéz érzésbe, ezért felidézte azokat a történéseket, amikor az édesapja kedves volt vele. Kislánykorában egyszer viszkető kiütéseket kapott a tonhaltól. Az édesapja odaült az ágyához, és addig mesélt neki, amíg el nem aludt. Tehát amikor szükség volt rá, kapott tőle szeretetet, intimitást, csak másképpen, mint ahogy azt elképzelte. Baráth Évi már felnőttként, hatgyermekes családanyaként emlékezve erre az esetre, többször is végiggondolta, miképpen tudja megélni a gyermekeivel a bensőséges, mély kapcsolatot, és ha ez nem sikerül, képes-e továbblépni, elengedve a rossz érzést, és megbocsátani. Gyakran eltűnődik ennek kapcsán az Istennel való viszonyán is.
Végezetül a doktornő emlékeztetett arra: Avilai Nagy Szent Teréz szerint az igazi gyógyulás az, ha befogadom, hogy Isten nem a teljesítményeimért, a sikereimért szeret, hanem önmagamért. Az emberi kapcsolatokban is az a legnagyobb ajándék, ha a másik így szeret bennünket.
Akkor egyre nagyobb biztonságban leszünk, s nem az ajándékra, hanem az ajándékozóra vágyunk. Isten bennünk van, és szeret minket.
