Vajon kerülhetünk- e olyan helyzetbe, amikor kénytelenek vagyunk hazudni? Vajon más-e a mérce egy orvos, egy szülő, egy tanár vagy egy politikus esetében? A hazugság elkerülése vajon szükségképpen igazmondást jelent-e?
A Tarjányi Zoltán által szerkesztett erkölcsteológiai sorozatok közül az ETK már a tizenegyedik kötettel gazdagodott. Németh Gábor monográfiája a bibliai alapoktól és az ókori pogány szerzőktől kezdve a különböző egyház- és teológiatörténeti korszakokon át egészen a modern pszichológiai meglátásokig gazdagon áttekinti a „Ne hazudj!” parancs értelmezését. Szemléletformáló és látókört bővítő az a szisztematikus munka, amellyel a szerző feltárta a hazugság dimenzióit a különböző tanítások, megnyilatkozások, hagyományok, viták tükrében. Ezek nyomán jut el végül olyan speciális kérdésekhez, mint a kétértelmű beszéd, a tréfa, a hallgatás, az udvariassági formulák vagy a pszichológiai hazugság.
Ha pedig végképp önmagunkkal akarunk szembesülni, pontos és eligazító mondatokat olvashatunk a gyermeki hazugságról, a sajtó igazságáról, a reklámok szempontjairól – és végül, de talán éppen napjainkban a legfigyelemreméltóbban: a politikai élet vonatkozásairól.
(Németh Gábor: A hazugság erkölcsteológiai értelmezése. Jel Kiadó, 2011)
