„Adassék nekik gyönyörűség”

Az antióchiás nagyhétvégén a tizenévesek mellett Magyarfalvi Géza és felesége, Krisztina teljesített szülői szolgálatot, s a házaspár mindenben a fiatalok mellett állt, tanácsokkal, jó szóval segítették őket, biztos hátteret jelentettek. „Mi szülőknek érezzük magunkat e mellett a sok fiatal mellett. Nagy boldogság nekünk, hogy szerethetjük őket, s láthatjuk, hogyan nyílnak ki, hogyan nőnek föl, erősödnek hitben és szeretetben. Ez minket is megerősít, és erőt ad ahhoz, hogy vállaljunk minden, ezzel kapcsolatos feladatot, sokszor nehézséget – fogalmazott Géza. Felesége hozzátette: „Nekünk két saját gyerekünk van, de fogadott gyerekünk most már rengeteg. Az első hét gyerek annyira a szívemhez nőtt, hogy attól féltem, hogyan tudom majd szeretni a többit. De tudom! Épp ma kaptam tőlük egy kis ajándékot a születésnapomra, a következő bibliai idézettel: »Bemehetek házadba, mert te nagyon szeretsz engem.« Ez az, ami fontos.

 

Most negyvenegy fiatal van velünk, a cél az, hogy a családjukkal is jobb legyen a viszonyuk, és magukat is jobban szeressék, s hogy odataláljanak Jézushoz.”
Szollár Csengét, a helyi Ilylyés Gyula Gimnázium 10. osztályos tanulóját osztálytársa, Nagy Mátyás hívta, hogy legyen a társa az antióchiás nagyhétvége levezetésében. A záró bevezetésen ez a két komoly, elkötelezett fiatal beszélt legbelső gondolatairól, érzéseiről. Csenge például arról, micsoda öröm számára a hithez való visszatalálás. Matyi érzéseit sem kell magyarázni: „Ezen a hétvégén egymás testévé és vérévé váltunk, tehát testvérek lettünk. Mi egy család vagyunk, s ez a család gyarapodik hitben, szeretetben, barátságban. A határ a csillagos ég!”

Attila atya tréfásan megjegyezte: azért vannak fölnőtt, nagykorú gyerekek is, akik még nem találták meg az édesanyjukat, az anyaszentegyházat. Nekik nyújt segítséget az Alpha-kurzus. FeketeDávid Éva foglalta össze, mit kell tudni erről a közösségről: „A kurzust hét háttérmunkással és Attila atya közreműködésével 2013 januárjában indítottuk el. A csoport nyolc, a keresztény hitről többet tudni akaró fővel indult el, és működik a mai napig is. Az Alphakurzus tízhetes gyakorlati bevezetés a keresztény hitbe. Edit néni és Lajos bácsi főzik a finom vacsorát, majd mi, háttérmunkások (csoportvezetők és segítők) előkészítjük a »terepet«. Egy baráti beszélgetés és egy szépen megterített asztal mellett egy meghitt étkezés közelebb hozza egymáshoz az embereket. A dicsőítés után Kutas atya tart előadást, amit kis csoportos beszélgetések követnek. Ilyenkor a résztvevők azokat a kérdéseiket is megfogalmazhatják, amelyeket talán még soha senkinek nem mertek feltenni. Ezeken az összejöveteleken kívül is tartjuk a kapcsolatot a tagokkal. Tudatosítjuk bennük, hogy ott vagyunk mögöttük, ránk számíthatnak. Sok szoros barátság köttetett, és a tagok többsége nagy érdeklődéssel várja a folytatást. Terveink szerint ősszel elindítjuk a katekumenátus képzést.”


Földesi Lajos és felesége, Edit a konyhában tevékenykednek. „Nekünk a főzés a szenvedélyünk, a szívünket, lelkünket tesszük bele az ételbe. Nyolc évvel ezelőtt csatlakoztunk a házas hétvége mozgalomhoz, én református vagyok, a feleségem katolikus. Örülök, hogy bekerültünk ebbe a közösségbe, s hogy itt ténykedhetünk, szolgálhatunk. Először picit tartottunk az Alpha-kurzustól, de aztán kialakult minden. Igyekszünk a fiataloknak példát mutatni az életvitelünkkel – hogy lássák a gyakorlatban is, mi hogyan éljük meg a keresztény hitünket” – fejtegette Lajos. „Megszeppent csapat volt – vette át a szót Edit asszony. – Hitoktatásban nem részesültek, a kereszténységtől távol éltek addig. Nagy öröm és boldogság, hogy mára teljesen kinyílott a társaság. Most már hét közben is keressük egymást, hiszen ez volt a cél: az összetartozás és a hitben való növekedés.”

 

Kutas atya szerint az egyházban az a probléma, hogy akár húsz évig is eljárhat az ember szentmisére anélkül, hogy bárki is megszólítaná. Az egyháznak csak egyik jelensége a vasárnapi közösség, nagyon fontosak a pici és közepes nagyságú közösségek is, ahol az emberek tudnak egymásról.

Az együvé tartozást erősíti a házas hétvége elnevezésű lelkiségi mozgalom, amelyet Kurucz József és felesége, Gyöngyi mutatott be. A házas hétvége abban segít, hogy a párok felfedezzék: házastársi kapcsolatuk sok év után és a hétköznapokban is lehet ugyanolyan bensőséges, mint az elején volt. „Csak szentségi házasságban élő házaspárok vehetnek részt” – ismertette a feltételeket Gyöngyike. „Ide csak meghívást lehet kapni, jelentkezni nem lehet. Egy hétvégével kezdődik, amelyen a házasságunkat, az Istenhez fűződő hitünket, a kettőnk közös kapcsolatát Jézussal próbálják nekünk megmutatni, illetve fölnyitni a szemünket, hogy a kapcsolatunk szebb és jobb legyen. Jézus szeretetének továbbadása a legfontosabb cél. A mi küldetésünk, hogy jelek legyünk a világban, s mint ilyenek a szentségi házasság fontosságát sugározzuk. Az anyasághoz köthető ez is, hiszen a gyermekeink számára példát adunk. Nem ritka, hogy a házas hétvégés párok gyermekei is csatlakoznak a közösséghez.”

Ezeknek a közösségeknek a dombóvári plébánia ad teret. Kutas Attila lelkipásztorként nagyon lényegesnek tartja, hogy a kisebb csoportok együtt lélegezzenek, tudjanak egymásról, segítsék egymást.

A karitász esetében ez az összetartás működik is. A csoport vezetője, Széll Mihályné, Aranka arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek élete gyökeresen megváltozott az utóbbi években. Az adósságcsapda, a munkanélküliség nagyon megviseli a családokat – sok gyerek és fiatal éhezik. A lelki táplálékon túl többen fizikai segítségre is rászorulnak, és gyakran szükség van az elsődleges szocializációs hiányosságok pótlására is, a fiatal szülők ugyanis nem tudják a pénzt és az időt beosztani. A karitász az adományokból tűzifát, élelmiszert, gyógyszereket vásárol – komplex ellátást tud biztosítani a kismamáknak, időseknek egyaránt. „Szép kezdeményezésünk indult tavaly: anyák napján minden egyedülálló idős asszonyt felkeresnek a ministráns fiatalok, s egy cserép virággal fölköszöntik őket” – mesélte Aranka, aki a tavaly nyári, nagy sikerű karitásztáborról is beszámolt: „Eleinte csak a rászoruló gyerekekre gondoltunk, de aztán változott a terv. Több tehetősebb szülő is elhozta a csemetéjét, sőt adományokkal is segítették a tábor megvalósulását. A napi programok összeállításában a szervezők különös figyelmet szenteltek a testmozgásra, az ügyességi játékokra és a művészetekre. Volt kézműves foglalkozás, ahol az együtt munkálkodás öröméből meríthettek a fiatalok.”

A „Ferenc-garas” névre keresztelt akciót Szajkó Tímea, a plébániahivatal munkatársa álmodta meg. Ennek lényege, hogy a helyi vállalkozókkal, pékekkel, élelmiszerboltosokkal, patikusokkal, hentesekkel összefogva a nehéz helyzetben lévőket segíti a karitász. Az akcióban részt vevő üzletekben „Ferenc-garasra” lehet vásárolni, ami azt jelenti, hogy a kifizetett áru ott marad a boltban, a karitászcsoport pedig eljuttatja a rászorulóknak.
A dombóváriak figyelme a határon túlra is kiterjed – adományaikkal támogatják a bélfenyéri gyermekotthon lakóit is.

A közösség összetartó ereje nyilvánul meg a Jézus Szíve Családban és a Belvárosi Rózsafüzér Társulatban is – e két csoport munkáját, szellemiségét Keller Margit mutatta be: „Mi az imahátteret adjuk Attila atya szándékához. Ha tetteink mögött nincs ott a szentségi Jézus, akkor nincsen semmi, de ha ő velünk van, akkor minden lehetséges. A rózsafüzér imádságban Mária vezet bennünket közelebb Jézushoz. Nagyon fontos a szentségimádás, az elcsendesülés az Úr előtt. Napi kapcsolatban vagyunk egymással, mondhatni, csupa nő, anya – csupa özvegyasszony. Rájöttem, hogy ezt fölfoghatjuk úgy is: magányosak vagyunk, alig van már ránk szükség. De úgy is, hogy van egy rakás szabadidőnk, s ezt az időt Jézusnak tudjuk adni, a templomnak, az egyházközségnek. A közösségünk élő közösség, zarándoklatokat, közös programokat szervezünk.”

„A mi plébániánknak is van múltja – kapcsolódott a beszélgetésbe Attila atya, aki három esztendeje, 2010-től szolgál Dombóváron. – Az értékeket továbbvisszük, és igyekszünk újításokat is bevezetni. Ilyen például, hogy nálunk – az országban egyedülálló módon –, a hivatali idő alatt önkéntesek fogadják az embereket, akik különféle ügyekben érkeznek, és ha várakozni kell, kávéval, teával kínálják őket. Fontos szerepet játszik tehát a személyesség, mert hiszen az egyház nemcsak a misében jelenik meg.”

Május első vasárnapján, anyák napján Dombóváron több fiatal veszi magához a bérmálás szentségét. Sillye Jenő oratóriumának (Jézus anyja, Mária) egyik szép részletét, a Pünkösd címűt ajánlom e lélekemelő esemény résztvevői, a csodálatos, összetartó közösség, az édesanyák, nagymamák, keresztanyák s valamennyi gyermek figyelmébe: „Velünk az Úr, velünk az Isten, dicsérje őt a földön minden, a szív és lélek áldja Őt.”

Fotó: Gajdó Ágnes