A zsinati atyák

A Szentföldön a konstantini templomok közül a betlehemi bazilika maradt meg leginkább eredeti állapotában. A Születés barlangja fölötti templom oszlopait az első ezredforduló táján a hét egyetemes zsinat ikonjaival díszítették. Ezek közül több máig is épen megmaradt. Az egyetemes zsinatok ikonja a pünkösdét másolja. Félkörben ülnek a püspökök díszes ruházatukban, a középső trónszék azonban üres, rajta csupán egy evangéliumoskönyv található. Jelképezi a láthatatlanul jelen levő Krisztust, akinek tanításával kapcsolatban a Szentlélek a tanítványok eszébe juttat mindent (vö. Jn 14,26).
   
A július 13. és 19. közötti vasárnapon a keleti egyház eredetileg a 451-ben tartott khalkedoni zsinat atyáiról emlékezett meg, mely tisztázta az Ige megtestesülésének módját, Krisztus kettős, isteni és emberi természetét. Később a megemlékezést kiterjesztették az első hat egyetemes zsinat atyáira; mindenesetre a hetedik zsinat (787) különálló ünneplése (október közepe) arra enged következtetni, hogy ezt az emléknapot már korábban bevezették. Július közepén, a pünkösd utáni vasárnapokban előrehaladva a zsinati atyák emléknapja egyfajta időszakos tükröt tart elénk: mennyire sikerült keresztény életünket a Szentlélek vezetése alatt megélni?
   
Miért fontos ez? Egyrészt Szent Péter első levelében figyelmeztet: „Mindig legyetek készen arra, hogy megfeleljetek mindenkinek, aki reménységetekről kérdőre von titeket” (1Pt 3,15). Másrészt hitünknek összhangban kell lennie életünkkel és imádságunkkal.
   
A bizánci rítus oda-vissza megéli az ókeresztény kor lex credendi – lex orandi alapelvét, vagyis amit hiszünk, azt imádkozzuk, és amit imádkozunk, azt hisszük.
   
Kiváló példái ennek az Ige megtestesüléséről szóló, nagy dogmatikon elnevezésű énekek. A 6. hang éneke szó szerint idéz a khalkedoni zsinat határozatából: „Ó, ki ne áldana téged, legszentebb Szűz?, ki ne magasztalná a te legtisztább szülésedet? Mert az Atyától öröktől fogva kisugárzott egyszülött Fiú, fölfoghatatlan módon megtestesülvén, tőled született, ki isteni természetét megtartván, egyszersmind emberi természetet is viselt, kit nem megosztott két személynek vallunk, hanem egymással össze nem folyó két természet Urának ismerünk. Őt imádd, tiszta, boldogságos Szűz, hogy könyörüljön a mi lelkünkön!”
   
A mai korban sokféle ideológia, ezoterikus irányzat, vallásos síkon pedig megannyi szekta veszélyezteti hitünk tisztaságát. Bizonyos szempontból az ezek által terjesztett féligazságok veszélyesebbek a direkt hazugságnál. A zsinati atyák a teológia nyelvén fejtették ki azt, amit a Szentírásban Isten nyilatkoztatott ki önmagáról. Ha komolyan vesszük Jézus szavait, a zsinatokat is olyan eszköznek látjuk, melyet Isten abban a tervében használt fel, „hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4).