A Zöldfonákú

Olykor eltűnik a levélről, emberi szemmel alig követhető sebességgel berepüli őrjáratozva saját légterét, majd villámként tér vissza kedvenc levelére. Ahogy a lepke megül a tavaszi napban fénylő friss levélen, parányi súlyától az ágvég leheletfinoman megmozdul és visszabiccen. Ez a kis teremtmény távoli északra jutott rokona annak a népes dél-amerikai lepkecsoportnak, amelyet Farkincás-rokonúaknak nevezünk. A rokonságban közel háromezer, többnyire színpompás fajt ismerünk. A szárnyak felszíne kék és aranyzöld színben ragyogó, a hátulsókat hajszálvékony farkincák díszítik, ami igazán különleges megjelenést kölcsönöz nekik. A mi, hűvös éghajlat alatt tenyésző Zöldfonákúnk elveszítette tündöklő színeit. Szárnyainak felszínét barnának látjuk, mert a parányi hálószerkezetű pikkelyekben a melanin festékanyag segítségével több hőt képes elraktározni, és a még bizony hűvös tavaszi reggelek után is a lepke hamar képes felmelegedni. Valószínűleg ez az okos, jobb energiafelhasználáshoz vezető, a szép színekről lemondó alkalmazkodás segített a Zöldfonákú Farkincásnak, hogy rokonaival ellentétben képes volt meghódítani szinte az egész északi féltekét, még Skandináviába és a Brit-szigetekre is eljutott.

A mi egyetlen farkincásunk rokonságára jellemző farkincáit is elveszítette, de szárnyainak fonákján a zöld színt megtartotta. Ezt viszont nem festék, hanem a pikkelyekben levő parányinál is parányibb, nanoméretű szerkezetek keverik, amelyek kék, sárga, zöld és aranyszínű kristályokként viselkednek. Ezek aztán együttesen csengetik össze a lepke szárnyainak fonákján látható zöld színt, ami tökéletesen elrejti a mi levélen üldögélő és figyelő lepkénket. Mikroszkóp alatt ez a zöld szín olyan hatást kelt, mintha pointillista festő vásznát néznénk nagyítóval. Lám, minél többet tudunk a „természet” titkairól, annál inkább elcsodálkozunk saját tudatlanságunkon, és a prédikátor mondásán: „Valóban nincsen semmi új a nap alatt.” A modern ember nagy felfedezéseiről vagy művészi technikákról előbb-utóbb kiderül, hogy a teremtett világ ezekkel réges-régen él, a „vívmányokat” időtlen idők óta alkalmazza. Nem csoda, ha korunk ember is egyre nagyobb érdeklődéssel kutatja a „természet titkait”. És ez jól van így, különösen akkor, ha azt is megtanulja, hogy ezeket a „természet” – és mondjuk ki bátran: a teremtett világ – nem az élet kárára, hanem az élet javára és szebbé-jobbá tételére alkalmazza. Igen, tanuljunk hát az Atya által teremtett világtól, de tudatosítsuk: amit alkotunk, arról meggyőződéssel mondhassuk is: szép és jó, mert az életért és nem az élet ellen van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.