A vasárnap arra szolgál, hogy kibékülj életed valóságával!
Fotó: Vatican News

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A tízparancsolat tárgyalása során ma a pihenés napjáról szóló parancshoz érkeztünk. Könnyen teljesíthető előírásnak tűnik, ám ez téves vélekedés. Pihenni egyáltalán nem egyszerű, van ugyanis helyes és helytelen pihenés. Hogyan lehet megkülönböztetni őket?
A mai társadalom szórakozásra és szünidőre vágyik. A figyelemelterelés iparága pompásan virágzik, és a reklámok hatalmas játszótérként mutatják be az eszményi világot, ahol mindenki kedvére szórakozik. A napjainkban uralkodó életfelfogás középpontjában nem a tevékenység és az elkötelezett munka, hanem a kibújás áll. Keressünk pénzt, hogy szórakozhassunk, és kielégíthessük vágyainkat. A mintakép a sikeres ember, aki megengedheti magának, hogy kedvére halmozza az élvezeteket. Ezzel a mentalitással azonban az ember egy elégedetlen életformába süllyed, melyet elbódított a szórakozás, amely nem pihenés, hanem a valóságtól való elidegenedés és elmenekülés. Az ember sosem pihent annyit, mint manapság, mégis sosem tapasztalt meg akkora ürességet, mint manapság! A szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek, az utazások, a drága tengeri hajóutak és ehhez hasonlók nem töltik meg a szívedet, sőt igazából pihenést sem nyújtanak!
A tízparancsolat szavai a probléma velejét érintik, és más fényben mutatják be, mi is a pihenés. Ennek a parancsnak van egy különlegessége: indokot is szolgáltat. Az Úr nevében történő pihenésnek pontos indoka van: „Mert az Úr hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van; a hetedik napon azonban megpihent. Ezért az Úr megáldotta és megszentelte a nyugalom napját” (Kiv 20,11).
Ez visszautal a teremtéselbeszélés végére, ahol ezt olvassuk Istenről: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31). És akkor elkezdődik a pihenés napja, amely Isten öröme mindazért, amit alkotott. A szemlélés és az áldás napja.
Mi tehát a pihenés eme parancsolat szerint? A szemlélés ideje, a dicséret ideje, és nem az elmenekülésé. Arra szolgáló idő, hogy ránézzünk a valóságra, és azt mondjuk: milyen szép az élet! A valóságtól való menekülésként felfogott pihenéssel a tízparancsolat a valóság áldásaként értett pihenést állítja szembe. Számunkra, keresztények számára az Úr napjának, a vasárnapnak a középpontja az Eucharisztia, amely hálaadást jelent. Ez a nap arra szolgál, hogy azt mondjuk Istennek: köszönöm, Uram, az életet, a te irgalmasságodat, az összes ajándékodat! A vasárnap célja nem az, hogy kitöröljük emlékezetünkből a többi napot, hanem hogy emlékezetünkbe idézzük, megáldjuk őket, és kibéküljünk az élettel. Sok embernek tömérdek lehetősége van szórakozásra, mégsem él békében az élettel! A vasárnap arra szolgál, hogy békét kössünk az élettel, és azt mondjuk: az élet csodálatos; nem könnyű, időnként fájdalmas, mégis csoda szép!
Az igazi pihenésre való rátalálás Isten műve bennünk, de megkívánja tőlünk, hogy utasítsuk el az átkozódást és annak bűvöletét (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 83.). Átadni szívünket a búslakodásnak, okokat találni az elégedetlenségre roppant könnyű. Az áldás és az öröm nyitottságot igényel a jóra, ami a szív felnőtt mozgása. A jó szeretetteljes, és sosem erőlteti ránk magát. Nekünk kell mellette döntenünk!
A békét nekünk kell választanunk, nem lehet ráerőltetni senkire, és nem lehet véletlenül rátalálni. Az embernek, bár megpróbál elfutni szívének keserű sebeitől, igazából arra van szüksége, hogy megbékéljen azzal, amitől menekülni próbál. Ki kell békülnünk élettörténetünkkel, a tényekkel, amelyeket nem fogadunk el, személyiségünk nehéz részeivel. Kérdezem tőletek: Mindnyájan ki vagytok békülve élettörténetetekkel? Gondolkodjatok el ezen a kérdésen: Ki vagyok békülve élettörténetemmel? Az igazi béke ugyan­is nem abból születik, ha megváltoztatom az élettörténetemet, hanem ha elfogadom és megbecsülöm olyannak, amilyen.
Hányszor, de hányszor találkoztunk beteg keresztényekkel, akik olyan derűs békével vigasztaltak bennünket, amilyet nem találhatni az életművészekben és élvhajhászokban! És láttunk egyszerű, szegény embereket kicsiny kegyelmeknek örülni, örökkévalóságot árasztó boldogsággal!
A Második törvénykönyvben azt mondja az Úr: „Ma életet és halált, áldást és átkot tártam szemed elé. Válaszd az életet, hogy élhess, és utódaid is élhessenek!” (MTörv 30,19). Ez a választás Szűz Mária „fiat”-ja (igenje), a Szentlélek előtti megnyílás, aki segít, hogy Krisztus nyomában tudjunk járni, aki rábízza magát az Atyára életének legdrámaibb pillanatában, és így rálép a feltámadáshoz vezető útra.
Mikor válik széppé az élet? Amikor elkezdünk jól gondolkodni róla, bármilyen legyen is élettörténetünk. Amikor utat tör magának a kétely ajándéka, hogy tudniillik minden kegyelem, és ez a szent gondolat szétzúzza az elégedetlenség belső falát, és elindítja az igazi pihenést. Az élet akkor válik széppé, amikor szívünk megnyílik a Gondviselés előtt, és felfedezzük annak igazságát, amit a zsoltár mond: „Csak Istennél pihen meg lelkem” (Zsolt 62,2). Szép ez a zsoltárvers: „Csak Istennél pihen meg lelkem.”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..