Görögkatolikus lelkiség – Az Úr feltételeket támaszt

Különösen akkor, amikor nemcsak arról beszél, hogy Isten viszonzás nélkül adja a kegyelmét, hanem arról is szól, hogy valójában kiérdemelni sem tudjuk ezt. Ezek fényében különösen feltűnő, hogy az evangéliumban (Mk 8,34–9,1) olyan tanítást találunk Jézustól, amely mintha ellentmondana ennek. Háromszorosan is ezt hallhatjuk ki a szövegből.
Először azt mondja Jézus, ha valaki követni akarja őt, akkor fel kell vennie a keresztet (Mk 8,34). Tehát feltételt támaszt. Igaz, a folytatásból kiderül, hogy ez mindennél többet ér, mert az ember csak így mentheti meg az életét. És itt nem csupán a hétköznapi életről van szó, hanem az örök életről, vagyis a legfontosabbról. Hiába próbálkozik az ember, még a földi életét sem tudja megmenteni, de még meghosszabbítani sem! Nem ezt bizonyítják a mai modern betegségek, amelyekkel a legfejlettebb orvostudomány sem tud mit kezdeni? Ám Jézus egy alázatos utat mutat. A hozzá való csatlakozást a keresztviselésben is. Ez a célba vezető út!
Másodszor ugyan burkoltabb formában hallható ki az evangéliumi részletből Jézus feltétele, de kétségtelenül ott van. Ez a földi javakra, az anyagiakra vonatkozik. Lehet valaki akármilyen gazdag, rendelkezhet akármekkora vagyonnal (Mk 8,36), ha azt nem a jó cél érdekében használja fel, akkor az üdvössége szempontjából mit sem ér, hiszen a lelkét nem tudja megmenteni, az üdvösségét nem vásárolhatja meg vele. Egyébként is, az anyagi javak a földhöz kötik az embert, a lelkiek viszont fölfelé emelik, a végső cél felé.
Harmadszorra mondja Jézus a legerősebb mondatot: aki szégyelli őt, azt ő is szégyellni fogja (Mk 8,38). Itt már a bevezetőben felvetett adok-kapok viszonyról van szó. Ami furcsa Jézustól, mert ő általában nem így tanított, nem így cselekedett. Feltétel nélkül szeretett, feltétel nélkül jót tett, s még a gyógyításainál is csupán hitet kívánt, semmi mást. Itt és most keményen kimondja, hogy sem őt, sem tanítását nem szabad szégyellni, mert azt ő is ugyan­úgy viszonozza. Hogy miért történt ez így? Nyilván azért, mert ez már a végleges döntést hozza magával. Amikor eljön majd Atyja dicsőségében, az már az utolsó ítélet lesz. Nem véletlen, hogy istentiszteleti rendünk nemcsak a szent liturgiában imádkoztatja velünk mindennap a Hitvallást – amelyben ez is hangsúlyosan szerepel –, hanem a zsolozsmánk esti és éjféli istentiszteletében is. Jól tesszük, ha ennek segítségével a végső ítéletre gondolunk.
Jézus tehát – tőle szokatlan módon – feltételt támaszt a vele való kapcsolatunkban. Ám ezt nem öncélúan teszi, ahogyan máskor sem. Ő „értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért” jött közénk, s vállalta az emberi sorsot, hogy a legjobbat biztosítsa nekünk. Ha nem tagadjuk meg, akkor ő is a magáénak ismer el bennünket az ítéleten. És nem ez a legfontosabb?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..