A tüzet nekünk kell meggyújtani
Fotó: Lambert Attila

 

Hogyan van jelen az Egyház a helyi társadalomban? Mik az ifjúság formálásának lehetőségei? Hogyan segíthet az Egyház a társadalom szemléletformálásában? Kiknek szól a katolikus média? Hogyan készüljünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra? – csupán néhány a Leányfalun megtartott háromnapos csa­lád­pasztorációs papi találkozó témái közül. A második napon, október 1-jén látogattunk el a tanácskozásra.
Miért jó, ha a plébánia közössége beágyazódik a helyi társadalomba? Hogyan tanít Jézus? Családbarát plébánia – családbarát társadalom; mi a feladatunk? A családpasztorációs papi találkozó második napján számos olyan kérdést vetettek fel, amelyek arra késztették a lelkipásztorokat, hogy szembenézzenek szolgálatuk gyakorlatával.
Laurinyecz Mihály morálteológus előadásában a helyi egyház és a helyi társadalom, a plébánia és a helyben élők kapcsolatát állította a középpontba. Hangsúlyozta: a plébánia a hívek számára az Egyház megtelepedésének elsődleges helye, itt ver gyökeret az Egyház küldetése. A plébánia emellett a hívek közössége, a hit, a remény és a szeretet megjelenítője.
Idézte a IV. lateráni zsinat (1215) egyik rendelkezését, amely előírta, hogy a hívek a saját plébánosuknál gyónjanak. Ma ennek a megvalósítása a legtöbb esetben elképzelhetetlen, holott több szempontból is előnyökkel járna: a helyi plébános ismeri a helyi viszonyokat és a környezetet, ezért megfelelőbb tanácsokat tudna adni a közösségéhez tartozó hívőnek. Gyóntatóként pedig tudomást szerezhetne arról, milyen lelkiállapotban vannak a hívei, milyen a hitélet a plébániáján.
Rámutatott: korábban bizonyos értelemben kollek­tí­vum volt a helyi társadalom. Vezetői: a pap, a tanító, az orvos, a rendőr sajátos védelmet jelentettek a közösségi értékek számára, és erkölcsi értelemben is nagy hatással voltak az adott településen élőkre. Ezt a szövetet bontotta meg a szocializmus. A kényszerű iparosítás, a városiasodás, a téeszesítés és a tanyavilág elszegényedése miatt az emberek elszakadtak a helyi kultúrától. A helyzetet napjainkban tovább rontja a társadalom tömegesedése, az elszemélytelenedés és az elnév­telenedés. A társadalomra helyi szinten is a széttagozódás jellemző: az el- és bevándorlás, a nem helyben kapott oktatás. A lakóhely már nem egyenlő az életközösséggel, mint hajdanán.
Napjainkban meghatározó településformák az alvóvárosok, a kikapcsolódási, a menekülési városok, a hagyományfalvak, a státuszszimbólum-falvak, a városokon belül pedig az üzleti vagy az irodai negyedek. Vallási szempontból sincs feltétlenül kapcsolat az egy helyen élők között. Az emberek egyéni választásán múlik, hogy hová kötődnek a hitéletükben.
Láthatjuk, mit veszítettünk – hívta fel a hallgatóság figyelmét az előadó, és számos átgondolásra késztető kérdést fogalmazott meg: Hogyan vesz részt ma a pap a helyi társadalom életében? Elfogadják-e a hívek pásztoruknak? Mit jelent a hívek számára a hely, ahol laknak? Van-e a lelkipásztornak kapcsolata a helyi társadalmi vezetőkkel? Megjelenik-e a településen a plébánia mint munkaadó? Milyenek az alkalmazottai, hogyan végzi a gazdasági tevékenységét? Milyen a civil intézményekkel való együttműködése, a társadalmi szerepvállalása, hogyan vesz részt – más intézményekkel, szervezetekkel közösen – a helyi kulturális életben? Intézményeit, közösségi házait milyen célra adja ki? S elegendő-e pusztán helyet adni egy-egy programnak? Meg tudja-e szentelni a plébánia a település életét? Tud-e erkölcsi minőséget adni? Megragadjuk-e a lehetőséget, hogy közelebb kerüljünk az emberekhez? Pákozdi István, a Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség lelkésze Ifjúságformálás címmel tartott előadásában úgy fogalmazott: a keresztény nevelés célja nem más, mint a krisztusi nagykorúságra való eljuttatás. E folyamatban meghatározó szerepe van a nevelőnek, aki számára elsősorban Jézus lehet a példa, de Szent Pál tanítása is utat mutat neki. „Jézus jó pedagógus, tanítással rá tud vezetni az igazságra” – mondta az előadó, és tizenkét evangéliumi szakasz alapján mutatta be, miként teszi ezt Jézus.
Andrást és Jánost Jézus meghívta magához. „Jó, ha a tanítványok látják, milyen a személyes életünk. Bizalmuk alapja lehet, ha életközelbe tudnak kerülni velünk. A kánai menyegzőn Jézus arra ad példát, hogy a keresztény nevelőnek mindig a legjobbat kell nyújtania: a teljességet, a száz százalékot. Azt a biztatást kell sugároznia a tanítvány felé: »Meg tudod csinálni.« Jézus azt kéri, építsünk sziklára. Nekünk is meg kell tudnunk mutatni, kire, mire érdemes építeni, hol találunk maradandó, stabil értékeket. A kenyérszaporításkor azt kéri tanítványaitól: »ti adjatok nekik enni«. A tanítványok kapnak és adnak. Én hogyan adok abból, amit magam is kaptam? – tette fel a kérdést Pákozdi István, majd így folytatta: – Jézus olykor nehéz helyzetek elé állítja a tanítványait. Pétertől azt kéri: »Evezz a mélyre«. Engedjük ki mi is az élet viharába a ránk bízottakat, de természetesen előtte készítsük fel őket a nehézségekre. Jézus ünnepelni hívja tanítványait, amikor magával viszi őket a színeváltozás helyére. Nagyon fontosak az igazi ünnepek, amelyek lelki többletet adnak, amelyekre később vissza lehet emlékezni. Jézus engedte, hogy kisgyermekek vegyék körül, ma pedig lelkipásztorként könnyen alábecsüljük a gyerekekkel való foglalkozás jelentőségét, s így lemondunk a kicsik nyitottságáról, őszinte befogadó készségéről. A lelkipásztornak természetesen másként kell tanítania a kisgyermekeket, mint a felnőtteket. Velük a kevesebb szó és a több cselekedet a célravezető. Jézus tanítja azt is, miként kell viszonyulnunk a pénzhez. Példát mutat arra, hogy ne sajnáljuk a pénzt a jó ügyektől, és a sajátunkból is adjunk másoknak. Látjuk Jézust a Getsze­máni-kertben, ahol megmutatja, miként kell helytállni az elkerülhetetlen szenvedésben, amikor a test gyenge, de a lélek erős. Jézus tanítványaival való találkozása az emmauszi úton arra példa, hogy a nevelőnek meg kell magyaráznia a történéseket. Tanítania kell másokat a világos látás képességére, az okok keresésére, s példákkal kell rávezetnie a tanulni vágyókat egy-egy jelenség megértésére.”
Pál apostol nevelői magatartását a lelkipásztori levelek alapján jellemezte az előadó. Milyen legyen a nevelő? Érzékeny, finom, diplomatikus, mindig keresse a megfelelő szavakat, érzelmeket – foglalta össze a legfontosabb tulajdonságokat az egyetemi lelkész.
Pákozdi István arról is beszélt, hogyan nevel az Egyház liturgiája. A cél, hogy elvezessen a Jóisten szeretetéhez – fogalmazott az előadó, hangsúlyozva, mennyire fontos, hogy értsük, milyen eseménybe kapcsolódunk be, mert ennek mélyebb ismerete segít az átélésben. Pákozdi István szerint szerencsés, ha a liturgia választható részeit – például az énekeket – a gyerekek adottságaihoz alkalmazkodva építjük fel, ugyanakkor csak nagy felelősséggel szabad belebocsátkozni a liturgia egyszerűsítésébe. „A liturgia alakítson minket, s ne mi a liturgiát” – hangsúlyozta. Ferenc pápa egyik Twitter-üzenetével zárta előadását a budapesti egyetemi lelkész: „A transz­cendens távlatokra nyitott nevelés segít a fiataloknak abban, hogy egy jobb világról álmodjanak, s egy jobb világot építsenek fel.” Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár a kormányzati családpolitika fő irányait bemutatva annak lehetőségeit vette számba, hogy a kormány miként tud elmozdulni a családbarát intézkedésekkel a társadalmi szemléletformálás felé, illetve miben számíthat az egyházak segítségére. A kormány célja a családbarát fordulat előmozdítása, a felelős gyermekvállalás támogatása, a belső erőforrásaira támaszkodó, gyarapodó magyarság.
Beneda Attila szerint a szemléletformálás az Egyház részéről akkor lehet hatékony, ha élő kapcsolata van a társadalom szereplőivel, ha van érdemi párbeszéd az emberek és a papok között. Az Egyház képes arra, hogy kimozdítsa a holtpontról a nemzedékek közötti „becsontosodott kommunikációt” – vélte a helyettes államtitkár. A szemléletformálásban nagy segítséget jelenthet az is, hogy az Egyház nem fogyasztónak, hanem személynek tekinti az embert. A társadalmi szemléletformálás leghatékonyabb módja azonban a hitelesség, az imádságos élet, a böjt – mutatott rá az előadó.
Menyhárt Sándor jánoshalmi plébános a helyettes államtitkár beszédében elhangzott gondolatokra reagálva úgy fogalmazott, az Egyház kész szerepet vállalni a társadalmi szemléletformálásban, de fontosnak tartaná, hogy a különböző intézkedések meghozatala előtt alkalom nyíljon a konzultációra az egyházi és az állami vezetők között. Hasznos volna az is, ha az egyes kérdésekben szélesebb körű lehetne a társadalmi egyeztetés.
Felföldi László, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke lelkipásztorként szólt előadásában. Gondolatai lelkesítették, felrázták a jelenlévőket. Rámutatott, a hagyomány akkor lesz élő, ha élményt ad. A pap arra hivatott, hogy mindig adjon, sugározzon, meggyújtsa a lángot.
Felföldi László szerint napjainkban nagy a transzcendencia iránti igény. A papnak jelen kell lennie az emberek között, ami azt jelenti: lehajolni hozzájuk, meghallgatni, segíteni őket, időt szakítani rájuk. „Nem pipálhatjuk ki a rászorulóhoz való odafordulást azzal, hogy élelmiszercsomagot osztunk. Ez is segítség, de az emberek másra vágynak. Tudjuk, kik élnek a plébániánk területén? Milyen az életük? Minden templom története a közösséggel kezdődött, úgy, hogy az emberek figyeltek egymásra” – fogalmazott, és hozzátette: keresni kell a lehetőségeket arra, hogyan tudná a papság jobban segíteni a családokat, miként tudna jobban velük lenni, ünneppé tenni számukra a vasárnapot. A liturgia ugyanis akkor ünnep, ha benne van a találkozás a szeretettel.
Felföldi László arra buzdította a jelen lévő papokat, hogy harcoljanak a családokért, és találják meg a plébánia életében a lehetőségeket az együttlétre, arra, hogy azt közvetíthessék az emberek felé: összetartozunk. „A tüzet nekünk kell meggyújtanunk” – zárta beszédét az egyházmegyei helynök.
A családpasztorációs papi találkozó előadói között ott volt Kerényi Lajos is, aki Önátadás és a végső szentségek – A család és a lelkipásztor szerepe címmel tartott előadást. Krisztus önátadása: az Eucharisztia, az önátadás szentsége címmel Fábry Kornél, Krisztus-központúság az egyházközségben címmel Nagy Károly szólalt fel. Juhász Ferenc Pápai útmutatások a média és a kommunikációs eszközök használatával kapcsolatban – Új evangelizáció a templomban, az iskolában és a családban címmel tartott előadást és vezetett fórumot. Korunk válsága – Erkölcsi válság; Az erkölcsi alap bizonytalanságának következményei a családban, a jogrendben, a gazdaságban, az életvédelemben címmel kerekasztal-beszélgetést tartottak Beran Ferenc, Juhász Ferenc, Schanda Balázs és Csókay András részvételével. Marton Zsolt váci püspök záró­elő­adá­sának címe ez volt: Hogyan hasznosíthatók a plébánián szerzett tapasztalatok az egyházmegyei családpasztoráció megújításában?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..