Embertársaink szolgálatában

Fotó: Lambert Attila

 

A díjátadó ünnepség kezdetén Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke koncelebrált hálaadó szentmisét mutatott be a Magyar szentek templomában. A szertartáson jelen volt Mádl Dalma, a szervezet jószolgálati nagykövete.
Homíliájában a főpásztor mindennapi tapasztalatként beszélt arról, hogy sokat panaszkodunk. Félelmetesnek és rossznak látjuk a világot, úgy érezzük, létezik valami nagy, fenyegető erő, ami veszélyezteti a békénket. Olykor szinte kozmikus fenyegetettséget vetítenek elénk önmagukat fontosnak érző emberek. A világban jelen van a sötétség, a nehézség, folyamatosan harcol a jóval a mennyből letaszított gonosz, aki Isten kegyelméből időt kapott, hogy megmutassa az erejét itt a földön. Mi pedig lehetőséget kaptunk arra, hogy imádsággal és jó cselekedetekkel visszaszorítsuk őt arra a helyre, ami megilleti – hangsúlyozta Spányi Antal. – Sok rossz hír érkezik hozzánk. Joggal félthetjük a magyar kereszténységet, kultúrát, a családi életet, a fiatalok erkölcsi nevelését, sok mindent, ami korábban nemzedékek hosszú során át megkérdőjelezhetetlen volt.
A püspök két konkrét példát említett. Felidézte, hogy a közelmúltban Betlehemben látta a falak közé szorított palesztinok életét. Elmondták neki, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még negyven százalék volt köztük a keresztények aránya, ma már csupán két százalék. A többieket elüldözték, sokan meghaltak, és akik maradtak, azok közül is rengetegen elmenekülnek, mert rettenetes nehézségekkel kell szembenézniük.
Spányi Antal hangsúlyozta, rengeteg szörnyű hír érkezik hozzánk napjainkban, mégsem, a főpásztor szerint rosszabb ez a világ, mint a korábbiak voltak, talán csak a hitünk gyengült meg, s kevesebb bennünk a bizalom ahhoz, hogy bátran szembenézzünk a kihívásokkal.
A keresztény embernek a hit szemüvegén keresztül kell néznie a világra és a saját életére is – mondta Spányi Antal. – Ahol meggyengül a szeretet az emberi szívben, ott hideg lesz és sötét, s az életet veszély fenyegeti. Ma talán aktuálisabb a kérdés, mint valaha: ha újra eljön az Emberfia, talál-e még hitet? Mi magunk is rászorulunk arra, hogy Isten kegyelme lángra lobbantsa a szívünket, föltüzesítse a lelkünket.
A Katolikus Karitász elnöke a Boldogságos Szűz Mária példáját említette követendőnek, hiszen benne tökéletesen megvalósult az ember- és az istenszeretet. – A keresztény élet legtisztább példáját láthatjuk Mária életében. Hozzá hasonlónak kellene lennie minden keresztény embernek – mutatott rá a szónok. – Szűz Mária teljesen átadta magát Istennek. Amikor kimondta az igent, nem tudta, mi vár rá, csupán azt, hogy Istennek különleges tervei vannak vele. Tudta, hogy különleges kegyelmekben, de próbatételekben is része lesz, s szívét tőr fogja átjárni. Mária szerette Istent, mindenre kész volt érte, és mindenkor teljesítette az Úr akaratát. A hitet éltetnünk kell a szívünkben, hogy lobogó, sugárzó legyen, nemcsak a templomban, hanem életünk minden cselekedetében. Imádkozzunk azért is, hogy Isten alkalmas eszközei legyünk, s az ő szeretetét vigyük magunkkal, és osszuk meg mindazokkal, akiket az isteni gondviselés ránk bízott. Legyen türelmünk meghallgatni a talán már százszor hallott mondatokat, s mindig legyenek vigaszt és erőt adó szavaink. A magára maradt embertársunk számára pedig mindig legyen egy mosolyunk, amelyet a szívébe zárhat. Ha ez teljesül, akkor valami megújulhat végre. Mert ezt a világot nekünk, keresztényeknek kell jobbá tennünk – hangsúlyozta a püspök.
A szentmise után Spányi Antal és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója átadta a Caritas Hungarica díjakat.
A díjazottak nevében Koncz Ádám, a Pécsi Egyházmegye önkéntese mondott köszönetet, hangsúlyozva, hogy a karitászmunka elsősorban alázatot és összefogást, nem pedig hősiességet kíván.
Az újságíróként dolgozó Koncz Ádám egész életét a mély hitből fakadó szeretetszolgálat jellemzi. Az ünnepségen 85 éves édesanyja is jelen volt. Ádám felidézte, hogy bár a szülei egyszerű emberek voltak – az édesapja villanyszerelő, az édesanyja varrónő –, mind a négy gyermekükből diplomás felnőtt lett. Ami pedig ennél is fontosabb: gyermekként testvéreivel azt látták otthon, hogy a szülők minden héten kenyeret és aprópénzt adtak a családhoz rendszeresen visszajáró koldusnak. A nagyszülők is így cselekedtek: minden disznóvágáskor kolbászt, hurkát, szalonnát tettek egy kosárba, és elvitték a tolnai szegényházba. „A lélekben ott van a szeretet forrása, s ez bármikor felbuzoghat bennünk” – fogalmazott Koncz Ádám, hozzátéve, hogy az ősforrás nem más, mint Jézus. Életünk során az ő példáját kell követnünk – mondta.
A Székesfehérvári Egyházmegyéből érkezett Borjánné Nyul Katalin, a tíz főből álló kőszárhegyi karitászcsoport vezetője. Házas, két gyermek édesanyja. Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy nagycsaládosok gyermekeivel és idősekkel egyaránt foglalkoznak. Nyáron a gyerekeknek tábort szerveznek, amelyen a szülők is részt vehetnek. Az adventi időszakban, Mikulás napján is a kicsik állnak a középpontban, karácsonykor azonban az egyedül élő időseknek szentelnek nagyobb figyelmet. Egész évben ezt a két kitüntetett korcsoportot igyekeznek támogatni. Ha szükséges, fizikai munkavégzéssel is segítenek – például rendbe teszik egy-egy idős ember kertjét –, de élelemről, ruhaneműről is gondoskodnak a rászorulók számára, és lelki támogatást is nyújtanak. Előfordult, hogy egy súlyos autóbalesetet átélt családnak anyagi és lelki segítségre is szüksége volt. Borjánné Nyul Katalin sok segítséget kap a családjától, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy kivehesse a részét a karitászmunkából. Úgy érzi, mindenkinek az életében vannak helyzetek, amikor nem várt támogatást kap másoktól. Vele is megtörtént már ez, és a szeretetszolgálat révén igyekszik viszonozni mindazt a jót, amit másoktól kapott.
Tamás Ferenc a Nyíregyházi Egyházmegyében végez karitászmunkát. Gépkocsivezetőként dolgozik, három gyermek édesapja. A fia diakónus, hamarosan pappá szentelik. A felesége mindenben támogatja őt. Orosz Zoltán baktalórántházi plébánossal együtt ruhákat, bútorokat szállítanak a rászoruló cigány és nem cigány családoknak. Mint elmondta, most éppen azt a célt tűzték maguk elé, hogy élelemmel és pelenkával segítik majd a társadalom perifériáján élőket.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .