A szerzetesrendek kálváriájáról

Június 11-én püspökkari körlevelet olvastak fel templomainkban: „Sajnos fájdalommal kell látnunk, hogy napjainkban a magyar szerzetesek ellen egyre sűrűbben ismétlődő eljárások sokszor figyelmen kívül hagyják a vallásszabadság törvényét, és nemegyszer gyökereiben támadják meg a szerzetesi élet lehetőségét”- írták többek közt a püspökök. Június 20-án Darvas József vallás- és közoktatási miniszternél óvást emeltek, és újból tárgyalásokat sürgettek a főpásztorok szerzetes-ügyben. Az augusztus 18-i tanácskozáson így fogalmaztak: „A püspöki kar messzemenően honorálta a kormány kívánságait a megegyezésnél az úgynevezett állam és egyház közötti megállapodásnál, éppen ezért lelkiismereti meggyőződésében egyháza és hívei felé csak úgy vállalhatja azokat, ha a kormány is revízió alá veszi a szerzeteskérdésben elfoglalt álláspontját.” Ötös bizottságot állítottak fel a kormánnyal való tárgyalásokra, ebben Sík Sándor piarista tartományfőnök is helyet kapott, a bencés főapáttal és ferences tartományfőnökkel együtt. A bizottság június 28-án ült össze először a kormánybizottsággal. Olyan kérdésekről volt szó, mint hogy visszaadják a deportált szerzetesek ruháit (a rongyosakat!). Némi segélyt is kilátásba helyeztek a „rászorulóknak”. A lényeg azonban már eldöntetett. Miközben a kommunista „gőzhenger” haladt előre, a hittudományi kart az egyetem „visszaadta” az egyháznak. Július 4-én már az állammal való „megállapodás” megkötését igyekeznek hárítani a püspökök, mert arra csak a Szentszék illetékes. Rákosi másfél órán át beszélt az egyház bűneiről. Augusztus 17-én folytatódott a „huzakodás”, ahogyan Rogács Ferenc pécsi koadjutor püspök nevezte a tárgyalást feljegyzéseiben. Badalik Bertalan veszprémi püspök így sóhajtott fel: „Csak sikerüljön a szerzetesek megmentése.” Grősz érsek az augusztus 29-i püspökkari ülés végén „elmondta, hogy a legutóbbi tárgyalásokon Rákosi miniszterelnök-helyettest Kádár János belügyminiszter helyettesítette (Dobi István volt a miniszterelnök). Grősz kijelentette, hogy „az egyházi tárgyalóbizottság mindent megtett, hogy elérje azt, ami egyáltalán elérhető, azonban az ismertetetteknél többet elérni nem tudott”.