A szeretet kettős-egy parancsa

Szent Pál szerint a szeretet parancsa mindent összefoglal. Aki szereti testvérét, beteljesíti a törvényt. És a szeretethimnusz (1Kor 13) leírja a szeretet követelményeit. Szent János első levelében hangsúlyozottan ismétli az isten- és az emberszeretet szoros egységét: „Aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent sem, akit nem lát (…), szeretjük Isten gyermekeit, mert szeretjük Istent” (1Jn 4,20k, 5,2).


XVI. Benedek első körleveléből (Az Isten szeretet, 18), szép elmélkedéséből idézek: a másikat „Krisztussal együtt nézem, és azért a másiknak többet tudok adni, mint a külsőleg szükséges dolgok: a szeretet pillantását, amire annyira szüksége van. Itt mutatkozik meg az isten- és a felebaráti szeretet kölcsönhatása, amelyről Szent János első levele olyan sürgetően beszél. Ha életemből teljesen hiányzik az Istennel való érintkezés, akkor a másikban mindig csak a másikat látom, és nem ismerem föl benne az isteni képmást. Ha pedig teljesen kihagyom az életemből a felebaráthoz való odafordulást (…), és csak »vallási kötelezettségemet « akarom teljesíteni, akkor elsorvad az Istennel való kapcsolatom is.”

A szeretetet a feltámadt Krisztus Szentlelke árasztja szívünkbe, így leszünk képesek szeretni testvéreinket, és bennük Krisztust, aki azonosította magát a legkisebbekkel: „Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek.” Ez lesz a döntő örök sorsunk szempontjából. Az igazságos és irgalmas Bíró aszerint állít bennünket jobbjára vagy baljára, hogy mit tettünk szenvedő, magányos, beteg és kitaszított testvéreinkért. Egy pohár víz vagy pár fillér, egy vigasztaló szó vagy egyszerűen a testvér panaszának meghallgatása már belépő lehet az üdvösségre. „Menj be Atyám örömébe!”