Kispapok és szerzetesek találkozója Budapesten – „Mi is a megszentelt élet legigazibb lényege? Magamat teljesen átadni, mindent elhagyni: szülőt, házat, hazát. Megvenni azt a darabka földet, ami a kincset rejti. Miért lettem szerzetes? Mert valaki rabul ejtette a szívemet. Belemerültem a Krisztus-arc szemlélésébe. »Rászedtél Uram…« (Jer 20,7) – ez egy titokzatos, csábító hang. Beleszerelmesedni ebbe a hangba: ez a szerzetesi élet lényege” – hallhattuk Kővári Magdolna szociális testvértől a pap- és szerzetesnövendékek országos találkozóján, február 8-án, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
Érlelődés a hivatásban – ez volt a találkozó témája. Az előadó felvázolta a Levinson-féle elméletet az élet különböző szakaszairól. Levinson szerint az emberi fejlődés egyes kríziseit meg kell oldani azért, hogy az újabb fejlődési kor problémamentes legyen. Az átmeneti időszakok fontos helyet foglalnak el az ember életében.
A serdülőkor az egyedivé válás időszaka, fordulópont, ahol a kapcsolatoknak át kell alakulniuk, ahol egyre jobban világossá válik számomra, ki is vagyok igazából. Egyre integráltabb kapcsolatokat alakítok ki, és ahhoz, hogy önmagammá váljak, ki kell üresednem: ez a földbe hulló búzaszem.
A korai felnőttkorban jelentkező hivatásokra oda kell figyelni, elsőként arra, hogy mi a motivációja! Lehet, hogy a belépés oka az életben való bizonytalanság, vagy elvonulás a döntések elől. Fel kell tenni a kérdést: milyen feldolgozatlan problémát hoz magával a fiatal? Ha a családja ellenzi a választását, segíteni kell őt, hogy feloldja ezt a problémát. Támogatni kell abban, hogy a kapcsolatait gyökeresen átrendezze. Ez sokszor regresszióval jár, ilyenkor álljunk mögötte, nehogy infantilizmusba taszítsuk őt.
A 22-28 év közötti életszakaszra az életstruktúra felépítése, a döntések meghozatala, a foglalkozás választása jellemző. Férfiak esetében fontos a kalandvágy lehetősége. Át kell gondolni, volt-e elég tapasztalata, látott-e lehetőségeket, mielőtt döntött a rendbe való belépésről. „Ez az életkor a biológiai fejlődés és a szellemi képesség csúcsa, melynek fontos eleme a szexualitás. Ez egy szép, jó, erős, szent energia, amelyet Isten adott nekünk. Egy bennünk lévő teremtőerő, melyet ha elfojtunk, akkor a szeretetkészséget és az alkotóerőt fojtjuk el. Fontos, hogy szublimáljuk a szexuális energiát, vagyis eltereljük más irányba – az imádság felé, így újból és újból meg lehet újítani. Az Istennel való szeretetkapcsolatban az átölelő szeretet a szexuális energiát is át tudja ölelni. Valahol lelki anyákká és apákká kell válnunk. Úgy kell hordani a másikat, hogy megszülessen benne az élet. A hivatásban való megerősödés útja, hogy beleállok ebbe a szeretetkapcsolatba, ahol a szeretet átformáló tüzében válok Krisztus-arcúvá” – hallhattuk az előadótól.
Felnőttkorban is létezik e fejlődési mechanizmus. Isten jól elgondolta, hogyan teljesedhetünk ki, hogy az Atya teremtő terve kibontakozzék bennünk, amint azt Isten megálmodta rólunk. Az életút szakaszokból áll, amelyekben egyszerre van jelen a felívelés és a hanyatlás. Valaminek mindig el kell halnia, hogy valami új születhessen. A halál alkalma lehetőséggé válik a kiteljesedésben – idézte Kővári Magdolna szerzetes nővér Levinsont. Majd feltette a kérdést: miről szól most az életem, melyek a fontosabb dimenziói, mi jellemzi a kapcsolatomat, mi tölti ki az időmet? A kapcsolatrendszerben az istenkapcsolat milyen helyet foglal el?
Válaszként elmondta: akkor tudunk növekedni a szerzetesi hivatásban, ha Isten iránti mély szeretetkapcsolatból táplálkozunk. A szentség: kiteljesedés Isten szeretetében, a Szentháromságban való communióban. Amikor elfogadom a mindent elsöprő szeretetet, meg tudom tapasztalni Isten kegyelmét. Az előadó arról is beszélt, hogy fiatalkorban az élethez való kötődés az erősebb: amikor beleadom magam a világba. Ennek másik oldala a meditáció, amikor visszavonulok az alkotásból az Istennel való személyes kapcsolatba. Szükséges, hogy megtaláljuk a kettő közötti egyensúlyt, így minden aktivitás a belső imából táplálkozhat.
A találkozón néhány fiatal szerzetes beszélt hivatásáról meghívásáról, életéről. Tengan Sebastian verbita kispap Ghánából érkezett. 2002-ben lépett be az Isteni Ige Társaságába, melynek a lelkisége fogta meg őt. Három év filozófiai tanulmány után, a noviciátus befejeztével elöljárója javaslatára érkezett hazánkba. Bár nem tudta, mi vár itt rá, de szívesen jött misszióba Magyarországra. Most a Sapientia Hittudományi Főiskola elsőéves hallgatója, teológiát tanul, nagyon megszerette az országot. Rita nővér, aki az erdőkürti pálosok rendjének tagja, elmondta, hogy számára biztos volt, hogy hivatása „fehér ruhás és kontemplatív lesz". A többi a Jóisten dolga volt. „A Szűzanyának kimondtam, hogy hajlandó vagyok arra az útra lépni, amelyre hívott. Utána úgy felgyorsultak az események, amin Mária vezetett, hogy én ott találtam magam a közösségben. Szemlélődő rend vagyunk, van egy negyedik fogadalmunk is, az engesztelés. Feladatunk, hogy az emberek megmentésén fáradozzunk. Célunk az örökimádás, mindennap az irgalmasság órájában 15-16 óra között rózsafüzért imádkozunk. Minden nővérnek van egyéni szentségimádási ideje is, melyben engesztelünk a hívek bűneiért, a papságért, az egyházért, a magyarokért és minden emberért, a magyar nemzet bűneiért.”Ferenc atya, szalézi szerzetes pap, három évvel ezelőtt érkezett Vietnamból. Most közösségvezető, gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozik. „A rendfőnöktől kaptunk meghívást arra, hogy misszionáriusok legyünk, és mi örömmel jöttünk Magyarországra.” Az előadáson elhangzott kérdéseket a résztvevők kiscsoportokban dolgozták föl. Filoména Domonkos-rendi nővér – aki az elöljárók beszélgetésén vett részt – elmondta, hogy azt vitatták meg, hogyan tudják leginkább előmozdítani a rájuk bízottakban a felelősségvállalást, a felelősséggel végzett szolgálatot.
Szentbeszédében Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát az evangéliumban olvasott mondatot emelte ki: Téged keres mindenki (Mk 1,38). „Ti is az Urat keresitek, a vele való belső egység megadja a feladatot, hogy minket is keressenek. Aki Istent keresi, azt az emberek is keresni fogják. Keressük együtt az Urat, aki megtalálta szívünket örömmel és békességgel – mondta a főpásztor.
